Finomított zselé és más nyalánkságok - kis elemzés a tegnap esti bejelentésekről

2013.07.25. 16:30 Yarner

Tegnap megesett a legfrissebb nagy Google-leleplezés: a Kiskegyedbe illő című, "Reggeli Sundar Pichaijal" néven meghirdetett rendezvényen a keresőcég bemutatott mindent, amin az utóbbi hónapokban több-kevesebb titoktartás mellett dolgozott (a cím persze arra is roppant alkalmas volt, hogy kicsit jobban beágyazza a köztudatba az indiai származású Pichai nevét, aki tavaly váratlanul vette át az Android vezetését a leköszönő Andy Rubintól).

Akit érdekel a téma, mostanra már betéve tudja mi minden került az asztalra:

  • Android 4.3 (még mindig) Jelly Bean,
  • az új (de szintén változatlan nevű) Nexus 7 tablet,
  • a Chromecast nevű kütyü és megoldás,
  • valamint a Google Play Games alkalmazás.

Ami nem került le az asztalra: A Google Glass, vagy bármi rá vonatkozó új információ, A Google állítólag készülő okosórája, A Moto X Googorola-okostelefon (ezt majd augusztusban a Motorola fogja várhatóan bejelenteni). A Google TV-hez sem érkezett semmi újdonság, de azt hiszem, a Chromecast megjelenésével hivatalosan is halottnak nyilváníthatjuk az amúgy is alig rángatózó projektet.

43ccast.jpg

Vegyük sorba, mi mindent lehet kiókumlálni a bejelentésekből, mennyire lesz jó ez nekünk?

Kezdjük az új Androiddal! Ahogy mondani szokták, főleg a motorház alatti javítások történtek, semmi olyan látványos, mint a 4.0 Holo designja és multitaskingja, vagy a 4.1-ben a Google Now meg a bővíthető értesítések - viszont az újításoknak köszönhetően a Nexusok valódi többfelhasználós eszközzé váltak, ugyanis most már részletesen megszabható, hogy az egyes profilok mihez férhetnek hozzá, nem csak a felhasználói adatok tárolódnak külön-külön. (Azaz nyugodtan feltelepíthetjük a tabletre kedvenc felnőtt appunkat nem kell tőle félni, hogy a gyerek különös kérdéseket kezd feltenni).

A másik fontos előrelépés a biztonság területén történt, több új védelmi és biztonságos hitelesítési megoldás is belekerült a rendszerbe, ezáltal a Nexusok sokkal kívánatosabbak lehetnek a céges felhasználás szempontjából is - nyilvánvaló, hogy a Google nagyon szeretné ebbe az irányba is előtérbe helyezni az ebből a szempontból sokat kritizált készülékeit és az Androidot általában.

43dial.gif

Fontosabb újdonságok még dióhéjban: virtuális surround hang, a legújabb OpenGL grafikai API használata, új Bluetooth szabványok (köztük a Low Energy variáns is), lehetőség, hogy egyes appok láthassák a rendszer általános értesítéseit (és így pl. kitolhassák azokat külső eszközökre, úgy is mint órákra, szemüvegekre, stb.), valamint a Sense-hez és a TouchWizhez (meg minden butatelefonhoz) hasonlóan végre a vanilla Android is képes a tárcsázóban a számok begépelése közben felajánlani a szóba jöhető kapcsolatainkat. Hihetetlen, hogy a 4.3-as verzióig kellett várni erre, talán ez volt a Google utolsó kínosan nagy tartozása (az előző verzióban bevezetett értesítési sávba integrált gyorskapcsolók után).

Az új Nexusról: a 4.3-as Androidot bemutató felújított Nexus 7 továbbra is csak Nexus 7, a régi változat egyszerűen el is tűnt a Play Áruházból. Az egyértelműség kedvéért (hiszen a régiből még sokáig lesz mindenfelé készleten) azért hívhatták volna pl. Nexus 7 2013-nak vagy valami... Mindenesetre az új masina egy hajszálnyival keskenyebb, vékonyabb és könnyebb, de eközben bigger on the inside: négymagos 1.4 GHz-s Snapdragon S4 Proval, 2 GB RAM-mal, lényegében full HD (1900x1200) kijelzővel (323 ppi, van még értelme a retinával jönni? szerintem már nincs nagyon...), Qi (ejtsd: csí) szabványú vezeték nélküli töltéssel és megnövelt akkuidővel (a 3950 mAh-s akkuból állítólag 9 órányi HD videózás jön ki).

43nex7.png

Röviden: elég állat. Hozta ami elvárható volt, nem lehet okunk a panaszra. Az új hetes hó végétől kapható, 239 dollártól kezdődik az ára (ne legyenk illúzióink, ez mire hetekkel-hónapokkal később ideér, áfával együtt már jóval 70K fölött lesz a magyar boltokban). Lesz 3G és LTE-képes változatban is. A lenti szívmelengető reklámfilmben azt láthatjuk hogy egy Nexus 7-tel a kezében a család kiskamasz szeme fénye hogyan tud fényes sikereket aratni az élet harcterén. (Meglepő módon a film felénél nem kezd hangosan visítani, hogy "Anyaa!! Ezerszer megmondtam, hogy ne piszkáld a tabletemet az engedélyem nélkül!")

A Google szereti a paradoxonokat: a tegnapi bejelentésben a legkisebb dolog volt a legnagyobb durranás: ez pedig a Chromecast. Az alig 35 dolláros (ez még áfával együtt is max 10000 forintra jön ki) kis HDMI stick a telefon, tablet, pc vagy laptop képét-hangját, valamint egyes szolgáltatásokat (Netflix, Pandora, stb., a szolgáltatók köre bővülni fog) wifin keresztül kidobja a TV-készülékünkre. A Chromecast működése közben nem kell félretennünk a készülékünket, mint az elterjedtebb streaming-szolgáltatások közben megszoktuk, az esetek nagy részében a tartalmat ugyanis nem a tablet stb. adja, azt a Chromecast maga szedi le a wifin át (egy egyszerű Chrome OS fut rajta), az eszközünk pusztán a vezérlést intézi - azt viszont elméletileg teljesen zökkenőmentesen, ahogy a lenti ZORBAsztikus videóban is láthatjuk.

A kis kütyü fillérekbe kerül és gyakorlatilag bárki használhatja, akinek van egy PC-je vagy okostelefonja otthon, a cross-platformság jegyében még iOS-en és Macen is remekül kezelhető. Ráadásul az amerikai vásárlók most még egy 3 hónapos Netfilx előfizetést is kapnak a dobozban, ami lényegében annyiba kerül, mint a stick maga. Nekem az a gyanúm, hogy csúnyán szét fogják kapkodni... (A friss hírek szerint a várható szállítási időpont már augusztus 7-e, az Amazonon pedig Out of Stock, szóval a kezdőkészletet úgy tűnik, már szét is kapkodták. Reméljük, most fel tudták mérni a keresletet, és nem lesz egy újabb Nexus-fiaskó az ügyből.)

Utolsónak még pár szót ejtenék arról, hogy letölthető a Google Play Games app is, ebben nyomon követhetjük a Google tavasszal bejelentett játékadatok számára fenntartott felhőjébe szinkronizáló játékok adatait, eredményeinket, a toplistákat, ismerőseink játékos tevékenységét, kedvenceit, meg persze el is indíthatjuk a játékainkat, vagy az app elkalauzolhat újakat venni.

Az utolsó, szintén a piacnyitó manőverek közé tartozó húzás volt, hogy bejelentették,a Google Books szeptemberre a legnagyobb kiadók egyetemi tankönyveit is kínálja majd, ezeket meg lehet vásárolni, vagy 6 hónapos kölcsönzésre is lehetőség lesz. Ezzel kikerekedik a Google nemhivatalos "Nexust az iskolákba" terve, amit tavasszal a Play Áruház oktatási szekciójának bejelentésével indítottak el.

Mik tehát a fő irányvonalak?

A Jelly Bean tovább áramvonalasodott, de akkora előrelépés nem történt, hogy a 4.3-at új főverziónak tekinthessük. Ez persze (kicsit csalafinta módon) segíti a Google-t a fragmentáció elleni harcban, hiszen papíron egyre jobban nő a Jelly Beant futtató készülékek száma, annak ellenére, hogy a 4.3 lefedettsége természetesen alig pár százalék lesz a következő hónapokban, és a 4.2-es verzió is csak nagyon kevés készüléken érhető el. De mégis, mivel nincsenek game-changer újítások a rendszerben, a legtöbb felhasználónak így sokkal könnyebb lenyelni a keserű pirulát.

Amint az a cikkből is látható volt, a Mountain View-iak nagyon tudatosan igyekeznek egyes jól körülhatárolt csoportok számára vonzóvá tenni a készülékeiket és az Android rendszert - a mostani frissítés a családok az üzleti felhasználók és az egyetemisták irányába tett látványos gesztusokat.

A harmadik fő csapásirány a Google monomániája, a cross-platform szolgáltatások: a Chromecast és bizonyos fokig a Google Play Games is ebbe az irányba megy: akármekkora is a virtuális háborúság a különböző platformok felhasználói között, a Google-nak esze ágában sincs kizárni más operációs rendszerek felhasználóit egy-egy jó szolgáltatásból: minden egyszerre elérhető mindenki számára, nincs kivételezés a saját kutyánk kölkével. (Megjegyzés: Azért vannak, akik azon a véleményen vannak, hogy a Google szolgáltatások becsempészése az iOS-be egyfajta trójai falóként lassan átcsábítja majd a felhasználókat a szolgáltatásokat jobban integráló Android rendszer felé, de erről igazábl az iPhone-iPad tulajdonosokat kellene megkérdezni, lehet, hogy ők másképp látják. Arról pedig ne feledkezzünk el, hogy a Google alapvetően a hirdetésekből él, így üzletileg is jól felfogott érdeke, hogy a többi platform felhasználóihoz is eljusson...)

Még egy lábjegyzet: tekintve, hogy a mini PC-k az utóbbi fél év lappangó slágercikkévé váltak, nem lepődnék meg, ha hamarosan megjelennének a Chromecast alapú ROM-ok ezekre a készülékekre. Vigyázó szemetek az XDA-ra vessétek...

Röviden ennyi a San Franciscói reggeli hozadéka, nem kevés. Várjuk, hogy befussanak a romfrissítések és persze az első Chromecastok hazánkba is, remélem, mi is rá tudjuk majd tenni egyre a kezünket.


Címkék: google hírek android nexus nexus 7 chromecast

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr615426286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrhwk 2013.07.25. 16:50:29

Az utolsó megjegyzéshez: egy első és egy harmadik generációs iPad után a következő táblagépem egy Nexus7 lesz. Nincs mögötte nagy sztori, asztali gépen és laptopon chromet használok, gmailem van, a képeimet pica... krhm plusban tartom, és a többi google alkalmazást is elég komolyan használom. iPadon is gmail / chrome páros a legtöbbet elindított app, ezt pedig kényelmesebben és nem utolsó sorban natívan meg tudom csinálni a nexuson. Szóval nálam működött a trójai technika. :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.07.25. 16:53:38

@Warhawk.365: Köszi a kommentet! :-)
És a 7 inch nem tántorít el? Vagy szerzel egy Nexus 10-et?

wrhwk 2013.07.25. 16:56:50

@Yarner: nem, sőt. Retina ide vagy oda, hosszú távon a "nagy méretű" iPad rendkívül kényelmetlen tud lenni bizonyos helyzetekben. Sajnos mikor azt vettem még nem volt kint a mini széria, egyébként valószínűleg az lett volna a választás. Szóval a 7" pont jó.

decoati 2013.07.25. 17:38:35

Az N7-hez még annyit, hogy ez az első olyan eszköz amely a Fraunhofer új kodekjét (Cingo) natívan tartalmazza, amely virtuális térhatású hangot állít elő HE-ACC Multichannel hangsávból, sztereó rendszeren (pl. fejhallgató).

(nem, nem a Beats)

meglivorn 2013.07.26. 01:06:51

Azért én tudnám értékelni ha a gugli nem nyomná annyira krómot mint böngészőt. Sokat próbáltam, de képtelen voltam megszokni, ugyanakkor az egyre bővülő szolgáltatásai egyre jobban kötődnek a nyomi böngészőhöz.
A sokáig hanyagolt Gtalk win kliens pl. a Hangouts megjelenésével teljesen eltűnt, a felajánlott win download simán a krómot tolja az arcodba. :(
Ez az új chromecast is jól hangzik, de már most látszik hogy az lesz a vége, krómból használhatod jól, vagy valami vacak weboldalon bütykölj, ha tudsz... (term. most a PCn lévő filmek lejátszása vagy onnan chromecastra küldésésről beszélek, droidos kütyü más kérdés - egyelőre).

Google+
süti beállítások módosítása