Okosteló, butateló

2013.09.19. 20:06 decoati

De most tényleg: mi van a meggyőződéses butafon felhasználókkal? Akik a telefont elsősorban telefonálásra használják, esetleg néha sms/mms küldésre, néhány fotó elkattintására, vagy zenehallgatásra? Akik offline élik az életüket, akiknek a Facebook adagjuk kéthetente öt perc, akiket telefonon is kalandos elérni? Akik fanyalogva mondják egy touch’n’type Nokiára: “ezt a vackot is már hetente tölteni kell”?

640_DumbPhone.jpg

Egyáltalán mi a ragaszkodásuk tárgya? Hiszen egy modern butafonban is megtalálható szinte minden funkció ami az okosokban, nemritkán ezekben is gigahertzes ARM procik vannak. A megbízhatóbb kivitel? Ez mára már csak illúzió, sajnos. A fizikai billentyűzet? Az évtizeden átívelő ergonómiai folytonosság? A megszokás?

Vagy esetleg az okostelefonokhoz hozzátapadt, sokszor pejoratív fogalmak elutasítása? Mit lát vajon egy meggyőződéses butafonos egy okosteló felhasználóból? Hogy állandóan a telefonját nyomkorássza? Egyáltalán muszáj egy okoselót állandóan nyomkodni?

A butafonisták gondban vannak: a két legnagyobb hazai szolgáltató kínálatában összesen vagy egy tucat hagyományos kialakításű készülék van, de ebben már a nagyifonok, a Blackberry-k, és a tényleg használhatatlan vackok is benne vannak. Létezik valamiféle kompromisszum? Tulajdonképpen mi a helyes út a butafonos v.s. okosteló kombinációban: az alanyt felokosítani, vagy a tárgyat lebutítani?

A válasz egyszerű, főleg ha az alany nőből van, és konokul elutasít mindent, ami meggyőződésével ellentétes, viszont a kényszer ráviszi a váltásra. Ideális tesztalany, “nekem nem kell okosteló!” felkiáltással.

Butítsunk okostelót!

Homloklebeny lobotómiánk tárgya egy Huawei Ascend Y300, kedvező ár-érték aránya, combos (1950mAh) akksija, és viszonylagosan kis mérete miatt, no meg mert a vakvéletlen az utamba sodort egyet, ingyé' (és az alany végre felsikolt, mikor a kezébe fogja: "jézusom, mekkora!", pedig csak 4"). Az eleje egyetlen üveglap, és mivel tükröződésmentes bevonatra már nem futotta, néha sminktükörnek is elmegy. Ez határozottan jó pont, már ha lát valamit a rágyűlt ujjlenyomatoktól. Alul a kapacitív gombok még hetekig “útban lesznek”, ezzel nincs mit tenni. A hátlap határozottan igényes, bordázott, gumiszerű műanyag, rajta a kamera, és a zseblámpa (de jó lesz ez éjszaka, mikor a gyerek plüsskutyáját kell keresni!) nyílása. Felül bal oldalon, teljesen lehetetlen helyen a be/kikapcsoló gomb, fél kézzel elérni szinte képtelenség. Az egész teló kicsit vastag és bumfordi, de elég masszív benyomást kelt.

IMG_20130919_145802.jpgIMG_20130919_150428.jpg

IMG_20130919_142917.jpgIMG_20130919_142704.jpg

A kijelző 800x480 IPS, oké, nem egy nagy durranás, de legalább nem TN-Film, és jobb képe van mint pl. az LG L7 Nova kijelzőjének, a fehéregyensúly és a fényerő is rendben van. A motortérben egy 2x1GHz Cortex A5 duruzsol egy harmatgyenge GPU-val, de hát aki azt sem tudja hogy az NFS-t milyen jével írják, azt ez baromira nem fogja érdekelni. Az egész teló kissé unottan, de gördülékenyen működik.

Az oprendszer 4.1.1 Jelly Bean, az UI a Huawei sajátja, javallott villámgyorsan cserélni pl. egy Apexre, a sokkal jobb butíthatóság végett. A RAM csak 512MB ugyan, de ebből majdnem 400 használható, és start után majdnem 200 szabad, butafon leváltáshoz elég lesz, úgysem lesz ami lezabálja. A 4GB háttértárból kevesebb mint 1GB használható, így a microSD kötelező tartozék lesz. Tesztünk tárgya rögtön kapott is egy 16GB-ost, amire a rendszer önmagától elkészítette a DCIM mappát, az új fotók már automatikusan ide kerülnek. A rámásolt hangoskönyvek kérdés nélkül megjelentek a Google Play Music menüjében, nájsz.

A fényképező, hááát... igen. 5MP autofókusz amúgy, a vaku is rátesz a használhatóságra, bár nem túl sokat. A nagyobb baj a szűk dinamikatartomány, és a kameramodul (nem az UI, az kicsit ostobácska ugyan, de rendben van) általánosan lassú működése, fókusz- és fehéregyensúly beállítás szempontjából. Bár előszeretettel túlexponál (ez mondjuk módosítható), és közelről nehezen talál fókuszt, azért normál üzemi körülmények között árának megfelelően elfogadtató.

IMG_20130919_172244.jpg

IMG_20130919_172617.jpg

IMG_20130919_134843.jpg

Az adatkommunikációs képességek a szokásosak (2g/3g), a wifi elég erős, bár valami rejtélyes okból kifolyólag két különböző mac address-t variál random módon, mac szűrésnél egy könnyed szívásba rögtön belefuthatunk. A hívások minősége jó, a vétel erőssége talán egy átlag butafon felett áll, a hangerősség megfelelő. Audio tartalmak lejátszásakor a hangminőség szűk keresztmetszete az átlagfelhasználó átlagfülesének minősége lesz, tehát ez is rendben.

A GPS-ről nem sokat tudok mondani, pár másodperc alatt jelet fogott, működik, mint ahogy a BT-ról sincs sok mondandóm.

További okosságok: notification led (úgysem látszik a csajos toktól), és egy ú.n. fastboot opció, amit ha élesítünk, kikapcsolás esetén a teló csak tetszhalott lesz, bekapcsoláskor 2-3s alatt feláll, sőt: így kikapcsolt állapotban is képes ébreszteni! Mondjuk az ébresztést kinyomva a teló rögtön visszazuhan kómába, ez kissé illogikus, mi az hogy engem felébreszt, ő meg döglik tovább? Minden más egy teljesen átlagos, stock JB-nek felel meg.

A teszt:

Launcher kialakítás: egyetlen asztal, rajta egy óra, a dockon a telefonkönyv, a tárcsázó, a fényképező, és a programtár ikonja. A programtár pedig úgy kiegyelve, hogy alig féltucat app látszik benne. Mobilnet kikapcsolva 'szt cső, eriggy-haladj, használd úgy a telót, mint a régi butafonod. A készülék az első két éjszaka ugyanígy maradt, aztán éjszakára mégis inkább kikapcsoltuk (fastboot ugye), az energiafelhasználáson szépen látszik is a kisimult EKG.

Screenshot_2013-09-19-13-26-42.png

Az elgondolkodtató jelek már az első nap feltűntek, alanyunk ugyanis kikövetelt magának egy megosztott naptárat, a második nap pedig bekapcsolta a wifit, aztán turkált pár percig az ismerősei túlburjánzó magánéletében. A végső repedés az elvek falán az ötödik napon keletkezett: hősünk elkezdte tervezgetni a jövő évi nyaralást A TELEFONON BOGARÁSZVA, így néhány méterről már tök úgy nézett ki, mint bárki más, a világ kétmilliárd okostelefon felhasználója közül.

A tesztet itt be is szüntettem, mivel okafogyottá vált. Célja nem volt, csak eredménye: telefonváltás, üzemmódváltás, meggyőződésből, nem divatból. A “nem kell okosteló”-ból igen hamar “hol a telóm”, “add már vissza a telóm” lett, hogy ezen mit nyerünk és mit veszítünk (ha ugyan nyerünk vagy veszítünk bármit), az még kérdéses. Ami tény: okstelót butatelóként használni nagyon energiatakarékos, a jelen akkuhasználati diagramból kiindulva kb. hét napos üzemidő prognosztizálható. Ez egyáltalán nem az Y300 kivételes képességeinek tudható be (mivel olyan nincs neki), minden okosteló kb. ugyanezt tudja ugyanilyen használat mellett. Hogy mégis lemerül 1-2 nap alatt… jah kérem...


Címkék: huawei

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr855524023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NomarCub 2013.09.19. 20:31:47

Tanulságos "kísérlet"!

Globetrotter2014 2013.09.19. 21:26:26

Aki ezt a "butafon" marhaságot kitalálta magyar nyelvre azt el kellene tiltani minden elektronikus kütyü "szakértésétől".

Az okostelefon egy számítógép, OP rendszerrel, amire mások appokat írhatnak. Ennyi nem több. Egy alap gingerbreades teló appok nélkü,l nem fog többet tudni, mint bármelyik feature phone.

A nem okostelefon abban különbözik hogy nem lehet rajta appokat futtatni (speciel én ide tenném a befuccsolt oprendszereket (meego, Bada, Tizen, S class, kis rosszindulattal a symbian) is mert a gyakorlatban nem érnek többet).

De attól még egy feature phone is tele lehet funkciókkal, legfeljebb nem bővíthető appok révén.

Aki csak telefnt akar azoknak egy ilyen teló is elég, én mondjuk nem térnék vissza a péklapátról...

decoati 2013.09.19. 21:46:11

meg amúgy is mi az hogy "okostelefon"? Valami, ami tele van fonva okkal? De hát az okot nem is lehet fonni! Hát noooormááális? Meg nem is magyar! Akkor már "okkaltelefont", nem? Annak is több értelme van, hát nem? De. Nem? Maaargit! A "butafon" az magyar, mert a buta fon. Nem? De.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.09.20. 09:27:42

@decoati: és Boborján lesz az ember, akire a legtöbb alkalmazást installálták?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.09.20. 13:48:11

Majdnem ilyet vett Anyum a Telenortól, de aztán megláttam, hogy a Galaxy S Adance pár ezerrel drágább csak, úgyhogy arra esett a választás. Hálistennek. Amúgy ez sem rossz telefon, de pár ezrest bőven megér pluszban a Samu.

movhu 2013.09.20. 14:42:51

@Tomi from Space: Az a pár ezres legalább 10, legalábbis ha nem az előfizetéssel kombinált kibogozhatatlan árakat nézzük. Egyéb tekintetben nem rossz a Galaxy, de nekem spec az Y300 sokkal jobban bejön. Mondom ezt úgy, hogy nekem Samsung van(igaz egy korábbi modell), a lányomnak van ilyen Y300-as.

bari-kád 2013.09.20. 15:23:12

Nem tudom a MOL mobile fantasztikus készülékkínálatát láttátok-e már, ott nincs igazán ilyen kérdés: redir.ec/molmobile
Én egyébként egy ZTE-t nyúzok, mert pár ezressel olcsóbb volt mint az akkor aktuális Samu rivális, de tökéletesen megfelel. Sőt, a 4,3"-os kijelző most kezd mindennapossá válni. Az meg, hogy nem fut rajta az NFS? Abból már rég kinőttem..

Darkcomet 2013.09.20. 15:40:35

@ZF2: Az sem okés, amit te írsz. A feature telefonok nem egyenlőek a buta telefonokkal, pl. lehet rajtuk java appokat futtatni, és emellett valamilyen speciális funkcióra van kihegyezve a készülék. Ezért feature phone. Ilyenek voltak pl. a Sony Ericsson w sorozata, aminél a zenehallgatás volt a feature, vagy a k széria bizonyos telói, ami a Cyber Shot kamerákra feszült rá. Emellett volt net, valamilyen gyári böngésző, de java alapon futott más alternatív browser is. Tehát a feature telefon nem butafon. Az igazi butafonnal csak telefonálni lehet, SMS-t, MMS-t küldeni fogadni, van benne esetleg számológép, naptár, átváltó, net, wap nuku. Ilyen pl. a Nokia 100.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2013.09.20. 15:41:31

Kicsit általánosításnak érzem, mert én valahogy pont a férfiismerőseim körében látom azt, hogy ódzkodnak az érintőképernyőtől (van aki pedig az okostelefontól is). Tehát a formatervezett design-t és a szerintem sem nyerő teljes érintőképernyőt pont hogy nem a férfiakkal könnyebb megkedveltetni.

A magam részéről a touch and type telefonokat szeretem, az érintőkijelző nélküli billentyűzetes modellek általában nem a leggyorsabb telefonok, a teljes érintőképernyőtől idegenkedem, ámde a qwertz teljes billentyűzetkiosztásos telefont viszont nagyon is szeretem. Nem véletlen, hogy 3,5 éve kizárólag ilyet használok és a jövőben sem tervezem, hogy leszoknék róla.

mis 2013.09.20. 16:09:45

@ZF2: "Az okostelefon egy számítógép, OP rendszerrel..."

A buta is...

vasvirag (törölt) 2013.09.20. 16:20:05

Egy szó,annyit nem értek a kommentekből. A poszt egy része se jön át, butatelefonosként. Egy váltás ellen szólnak az árak (100000-es árakat láttam), előfizetésre nem váltanék a feltöltőkártya helyett (ugye úgy olcsóbb lenne, mert rabolnának más vonalon), a napi töltés abszurd. Mire föl akkor? Nekem egyedül a google naptár megnézhetősége, időpont felvitel hiányzik a budafónból. Na de ezért letenni a nagyimobilt? Ami jól működik?! Hetente töltöm?! Strapabíró, pedig esett-röpült már párszor. Fényképezni sem akarok vele, arra van egy stabil 12 éves gépem, a mai 20-30 ezres gépek szintjét még hozza. Persze pénzem sincs rá. Majd ha lesz 15-20 ezerért előfizetés nélkül okostelefon, megfontolás tárgyává lehet tenni. De addig?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.09.20. 16:20:54

Akiknek nem érthető a régimódi billentyűzet hiányolása, azoknak hadd idézzem az emlékezetébe, hogy a laptopokon is sok modellben sok gyártó visszatért az ún. szigetbillentyűzetre. A fogyasztók igényét követve. Én szeretem érezni, hogy eltaláltam a billentyűt és meg is nyomtam. Igaz, hogy én nem azzal töltöm a napomat, hogy folyamatosan a szerkentyűre meredek és nyomkodom. Nekem nem igényem folyamatosan kapcsolatban lenni a világgal, vagy mi.

Az okostelefon gyengesége a más rossz tulajdonságokkal is elmarasztalható érintőképernyőn kívül az operációs rendszer. Tudjuk, hogy egyik szarabb, mint a másik, egyre nagyobb erőforrás kell hozzá, állandóan jönnek a hibajavítások. Egy menő okostelefon processzora ma jóval erősebb, mint az én asztali gépemé, pedig ezt nem csak kommentelésre használom. Miért, minek? Egyáltalán, mi a tökömnek kell olyan vasat a zsebemben hordani, amelyen mindenféle fölösleges és nagyon szarul megírt programokat tudok futtatni? És ha nem akarok? Az a bajom, és nyilván sok más emberé is, hogy alig van választási lehetőség. Nyilván az okostelefonokon lehet többet keresni, egyébként is behülyítették vele a behülyíthetőeket – a többséget –, ezek után nincs kedvük butatelefonok gyártására is áldozni. Merthogy nincs rá kereslet. Persze hogy nincs kereslet, merthogy nem lehet kapni, így aztán az sem vehető észre, hogy nagy számban fogy.

Az okostelefon egy számítógépnek még alkalmatlan, telefonnak már fölösleges, ostobán felépített, a saját hülyeségei alatt görnyedő törpetablet. Folyamatosan frissítendő, folyamatosan terpeszkedő, csupa lyuk, levédhetetlen oprendszerrel, amelynek köszönhetően az összes adatomhoz hozzáférhet bármelyik geek. Nekem még van egy viszonylag régi butatelefonom, na, abból bányásszák ki a telefonjegyzékemet, nem lesz könnyű. És nem is éri meg, mert a leveleimet nem ezen, nem is egy misztikus felhőben, nem is egy felelősségre vonhatatlan szolgáltató gépein, hanem a saját gépemen tartom. A papírt és ceruzát sem dobta ki az emberiség, egyelőre, hálistennek.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.09.20. 16:23:45

@mis: A mások által gyártott, frissítendő, külön megvásárolandó, külön gondozandó, nagy méretű, mindenféle harveren való működéssel próbálkozó, és bonyolult appok támogatására szánt szoftver az, amit így neveztem én is.

Globetrotter2014 2013.09.20. 16:31:29

@mis: persze minden telefonnak van oprendszer, csak a smartphone-okon van más is (és úgy is alakítják ki). És akinek ez kell (sok hasznos aftermarket app, legyen az skype, munkaszervező, office vagy need for speed), azoknak okostelefon kell, olyan oprendszerrel amire fejlesztenek is és olyan hardverrel ami el is bírja.

És a gond itt van, lehet akármennyire jó egy oprendszer+hardver, ha nincs rá app akkor csak fnntartásokkal lehet okostelefonnak nevezni. Pl symbianra sosem volt akkora kínálat, és a windows is röhejes dolgoakt tud bejelenteni mint áttörés (pl gameloft megérkezése a platformra, skype!!!).

Smartphone-t azért vesz valaki mert progikat akar rajta futtatni. Midnen mást tudni fog egy feature phone is. Vanm ismerősöm aki teljesen elégedett egy N9essel mert nem akar progikat futtatni, élvezi a jó hardvert és az egyszerű felhasználói felületet.

Egy N9 lényegesen jobb (és dfrágább is), mint a belépő gingerbreades telók, mégis utóbbiak az okostelefonok mert van rá szoftverkinálat.

Globetrotter2014 2013.09.20. 16:37:58

@Darkcomet: igen de amit te írsz az tényleg csak anyagi okok miatt készül, a 10e ftos belépőtelefonok azért már egyre értelmetlenebbek. Aki pedig nem akar okostelefont az is igényel valamit bele. 40-50 ftért nem túl nagy új oprendszeres androidos szépségek vannak, efölött már meg kell indokolni hogy valaki ne okostelót vegyen.

@Névtelen betelefonáló: erre van szövegfelismerés (újabban nem is rossz), és szégyen vagy sem én néha berakok egy szép almás bluetooth keyboardot az androidos telómhoz (ami kifejezetten olyan bőrtokban van hogy fel lehessen állítani a billentyűzet elé). jegyzetelni tökéletes.

besztercei 2013.09.20. 16:38:23

Igaz, nem a telefon okosságából vagy butaságából adódik, de a kisebb kijelzős telefonok, amikbe tisztességes akkumulátort raktak, sokkal tovább bírják feltöltés nélkül, mint egy "péklapát". Nálam például igen komoly érv a jelenlegi telefonom mellett (Samsung GT-e1170i), hogy kb. telefonálni lehet róla, meg - amíg működik a billentyűzet - SMS-t írni, de mérsékelt használat mellett 3 hétig is elvan töltés nélkül, ami igen hasznos tulajdonság, ha az ember távol akar tölteni 1-2 hetet a "civilizációtól" (nyaralás, túra, terepi munka stb.).

Reggie 2013.09.20. 17:06:43

Igazabol az okostelefonok es az ezekbol szarmaztatott butatelefonok nagy hatranya, hogy pont az alapfunkciok mennek a legszarabbul. Baromi lassu a telefonkonyv/tarcsazo hasznalata, a mechanikus bill. hianya lehetetlenne teszi, hogy vakon telefonaljunk stb. stb. . Tehat ha valaki csak telefonalni vagy SMS-t irni akar, akkor egy regi telovan sokkal jobban jar.

decoati 2013.09.20. 18:15:13

@Névtelen betelefonáló: ebben egyetértünk. A touch and type amúgy nekem is megmozgatta a fantáziámat, viszont a Blackberry - Asha 302 nekem valahogy aránytalan, a nejem Asha 300-a (1GHz ARM mellesleg) nem bírt ki 2 évet, a full qwerty-s Androidos cuccok marha jók ugyan, de a Moto csak a Verzionnak gyárt, az LG belpiacos, Nexus meg ugyebár nincs. Pedig szeretnék.

Po 2013.09.20. 20:05:33

@Androsz-nál a pont, jó látni, hogy más is gondolkozik még így :)

@Reggie: "Baromi lassu a telefonkonyv/tarcsazo hasznalata, a mechanikus bill. hianya lehetetlenne teszi, hogy vakon telefonaljunk stb. stb." szintén +1, sajna már nem nagyon kapni normál telót.

A cikkhez pedig, azt a 1-2 napot rendesen alábecsülted, nekem az 540-es LG-m a kiherélt androiddal kb. 1 hétig húzta töltés nélkül, átlagos napi beszélgetés és jó pár sms mellett.

multi84 2013.09.20. 20:37:03

Szerintem sokkal többen vannak azok akik vesznek egy okos-telefont és azt buta-telefonként használják. Állítom az okos-telefonok használóinak 80% semmire nem használja a telefonját ami miatt az okosnak van minősítve. Az internet meg a naptárhasználat az szerintem egyáltalán nem jelenti azt hogy a user elkezdte kiaknázni az okos-telefonjában rejlő potenciált egy butához képest.

Nekem egy nokia 3510i van, 10 éves. Ki tudnám használni egy okos-telefon képességeit(wol, ftp, vpn, remote controll, air print és ezek csak azok amiket már próbáltam tesómén) csak rohadtul sokallok érte 100-200 ezret kifizetni. Van olcsóbb? igen van csak akkor már az én kezem meg van kötve harver/rendszer ügyileg meg design ügyileg is(samsung élből kilőve pl.) Azt az időt mikor dolgozok meg kibírom ezek nélkül.

Nekem valószínű hogy Nokia 515 lesz a következő. De ha "okos" telefon kéne akkor htc one vagy bb z10 de ez igencsak hátrányból indul a saját oprendszere miatt a samsung dizján nagyon csúnya már már ovális a telefon a nokia új lumia 925-je éppen hogy belefér a tetszik kategóriába de WP oprendszert, kösz inkább nem.

Void Bunkoid 2013.09.20. 22:35:41

@vasvirag: ez sajnos az, amit nem szoktam érteni a butatelefonfetisizmusból, hogy "hetente egyszer elég tölteni".

Te barlangban élsz, és hetente egyszer bemégy a szomszéd kisváros kávézójába telefont tölteni, mert nincs otthon konnektor? :)))

@Androsz: neked is szánok némi trollkodás jellegű, ám magas igazságtartalmú kérdést.

Szerinted érdekel a világon BÁRKIT a te levelezésed, vagy a telefonszámjegyzéked, hogy annyira rejtegetni kelljen a világ elől hét lakat alatt butafonban, sőt mindjárt kockás füzetben? :)))

Ma már - főleg a fiatalok 90 százaléka - magasról szarik az ilyen adatvédelmekre meg privacykre. És nem felelőtlenségből, hanem mert tudja, hogy ma már ANNYI adat kering a világon, hogy az egyszeri hülyegyerek magánlevelezése a világon senkit nem fog érdekelni, néha még a magát az egyszeri hülyegyereket sem.

Amikor meg valami olyan fontos, akkor viszont ügyel mindenki annyira, hogy egy okostelefonról se lehessen legíkkedni.

Void Bunkoid 2013.09.20. 22:42:03

@Androsz: azonkívül majd kíváncsi vagyok, mennyi hajad marad akkor, amikor a "saját gépen" (remélem, hogy ha már ennyire oldskool vagy, akkor valami jó hangos és sokat zabáló desktop, TERMÉSZETESEN feddhetetlen és biztonsági rések nélküli oprendszerrel, mondjuk Win98-cal :)) mindenféle redundancia meg backup nélkül tárolt adataidba belesz*rik egy vinyóhalál, és majd közröhejszámba menően telefonon hívogathatod az összes levelezőpartneredet, hogy "tefigyeljmán miis a céges ímélcímed, tudod meghalt a gép és én csak a pegazusmélben tároltam el, lécci" :))))

Void Bunkoid 2013.09.20. 22:46:48

Végszóul pedig - sokan szokták azt képzelni, hogy valami hülye juppigyerek vagyok aki nem tiszteli a régi korok technológiáját, amikor az ilyen megrögzött vaskalaposoknak beszólok. Dehogynem tisztelem, de ha van újabb és _használhatóbb_, akkor miért ne használjam? Majd ráérek visszatérni a kockásfüzet-golyóstoll, de akár a pergamen-lúdtoll kombóhoz a harmadik világháború után :)

Void Bunkoid 2013.09.20. 22:52:21

@decoati: a qwerty billentyűs telefonok csak kisgyerekeknek vagy negyvenkilós finomcsontú modellkislányoknak jók. Minden normális méretű nemhogy férfi, de női kéz is már túl esetlen azokhoz a mákszemnyi gombokhoz, szoktak röhögni az ilyeneken gépelő lapátkezűeken, pont úgy néznek ki mint a 80-as évek elején a hétzenés-számológépes karórát fogpiszkálóval kínlódva nyomkorászó vagányok :)

Az első teljes billentyűzetes "mobileszköz" ami nekem elfogadható volt a normál méretű ujjaimhoz is, egy Kindle volt, de az már nem a zsebbenhordós méret :)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.09.20. 23:33:15

@Void Bunkoid: Akkor vegyük sorra.

Az én levelezésem a világon senkit nem érdekel, gondolom. De amikor azt halljuk, hogy valaki százezer email-fiók jelszavait szerezte meg valahonnan, az mégiscsak főhír szokott lenni, nem? A szórásba belekerült embereknek talán egyike sem érzi úgy, hogy az ő levelezése bárkit is érdekelne. Valami jelentősége ezek szerint mégiscsak van a dolognak.

Hogy micsoda? Nos, igazság szerint én folytatok olyan levelezéseket, amelyet azért nagyon nem szívesen látnék közzé téve, mert kellemetlen helyzetbe hozna. Nagyon. Nem szükségképpen a feleségem előtt. És sokan lehetnek így. Márpedig aki fiókokat tör fel, az válogatás nélkül ki is öntheti a tartalmukat a netre, ott pedig már kedvére nézelődhet bárki. Akár rá is keresve nevekre. Aztán az sem jó, ha valakinek a címjegyzékét vagy telefonszám-jegyzékét megszerzik, hiszen a nevében küldhetnek levelet, SMS-t; azt gondolom, hogy a téma nem újdonság.

"az egyszeri hülyegyerek magánlevelezése a világon senkit nem fog érdekelni, néha még a magát az egyszeri hülyegyereket sem."

Ha rákeresnek a nevemre, és ilyen előfordul néha, többféle okból, akkor a levelezésem is ott lenne a találatok között. Gondold végig az elmúlt hetedet, és számold meg, hogy hány olyan üzenetet eresztettél el, amelyet nem akarsz a facebookon viszontlátni, ismerősök által lájkolva.

"Amikor meg valami olyan fontos, akkor viszont ügyel mindenki annyira, hogy"

Aztán hogyan? Ha egy fejlesztőóriás nem tudja megoldani, hogy konzisztens és fölösleges kapuk nélküli oprendszert tudjon egyszer végre létrehozni, akkor az átlagjúzer vajon hova kapjon először, ha szeretne hinni a cuccai biztonságában? Egyáltalán: hány embernek jár eszében az ilyesmi? (Ha te is efféle szakmát folytatsz, akkor tudod, hogy lényegében senkinek.)

A Win98-at hosszú ideig használtam megelégedésemre, teljesen kihagyva a ME, XP, XP SP1 korszakot. Az volt az utolsó olyan operációs rendszer, amelyben a Windows GUI és a Windows tárkezelő szolgáltatásai egy másik oprendszerre támaszkodtak, emiatt viszonylag tisztán tartható, viszonylag átlátható rendszer volt.

"mindenféle redundancia meg backup nélkül tárolt adataidba "

Akinek nincs legalább a fontosabb adatairól legalább egy, kellő gyakorisággal frissített backupja, az sajnos kiérdemli a vesztét, ha a balsors lecsap rá. Én nem vagyok közöttük.

"belesz*rik egy vinyóhalál,"

Ez nem érv az okostelefonok és más hordozható izék mellett. Az is tönkre tud menni. Én bármikor írhatok egy DVD-t magamnak a jelszavaimból, címjegyzékemből, leveleimből, programjaimból stb., majd azt eltehetem baj esetére. Te is írsz magadnak DVD-t a telefonon tárolt anyagaidból DVD-t? Vagy archiválásnak netán egy tárhelyre, felhőbe, hipertérbe másolást tekinted? Ha valami gáz van, esetleg internet nélkül maradok – a UPC jóvoltából ez nemrég négy napig így is volt –, akkor a kezemben van pár lemezen (vagy pendrive-on, flash memórián) az összes cuccom. Te hogy vagy ezzel?

"valami jó hangos és sokat zabáló desktop"

Bizony így van. Én sok mindenre használom a gépemet, ráadásul igényélem azt a szabadságot, hogy egy elromlott egységet, alkatrészt újra cserélhessek, ha kell. Valamint egy olyan rendszert használok, amely lehetővé teszi, hogy most fusson a háttérben egy Direct Connect, három megnyitott PDF fájl, a Total Commander, a Corel Draw, a Számológép, két-három apró segédprogram, de ha rászánnám magamat, akkor még egy videót is átkonvertálhatnék végre a sorukra várók közül. Miközben néha visszanézek ide, és megnézem, hogy ki mit írt. Ennek az ára sajnos a fogyasztás és a zaj. Mindkettőt igyekszem alacsonyan tartani.

"Majd ráérek visszatérni a kockásfüzet-golyóstoll..."

Igazság szerint rengeteg dologra kényelmesebb a papír és a toll, ami ráadásul sosem merül le. De itt én csak annyit mondtam, hogy a NEKEM fölösleges szolgáltatások és képességek tömegét hordozó, mellesleg sosem elég jól megírt oprendszerrel bajlódó, négymagos processzort igénylő okostelefonok mellett jó lenne, ha nyugodtan válogathatnék egyszerű, telefonnak nevezhető, olcsó készülékek között is. Ma számológépet szinte tényleg vehetsz a szupermarket pénztáránál is, pár száz forintért. És van egy csomó fajta, eltérő képességekkel, jók, ügyesek. Ugyanígy lehetne telefont is árulni. Mégsincs így. Azt mondom, hogy ez nem jó. Ennyi.

decoati 2013.09.21. 07:45:20

@Void Bunkoid: jó, hát nem lehet egy luxus, de ha az ember kb. 150 mailt intéz havonta telóról, és ezek 98%-ában tuti mellébök, akkor elfantáziál egy fekvő full qwerty-s cuccról. :)

Darkcomet 2013.09.21. 12:46:06

@Void Bunkoid: "a qwerty billentyűs telefonok csak kisgyerekeknek vagy negyvenkilós finomcsontú modellkislányoknak jók. Minden normális méretű nemhogy férfi, de női kéz is már túl esetlen azokhoz a mákszemnyi gombokhoz, szoktak röhögni az ilyeneken gépelő lapátkezűeken, pont úgy néznek ki mint a 80-as évek elején a hétzenés-számológépes karórát fogpiszkálóval kínlódva nyomkorászó vagányok :)"

Már ne is haragudj, de ez marhaság. Ugyan úgy szokni kell, mint ahogy a virtuális billentyűzeteket. Mivel nekem elég sok QWERTY-s mobilom volt, a mai napig is gyorsan, sőt, gyorsabban tudok írni egy SE p990i-n vagy egy Blackberry-n.

Darkcomet 2013.09.21. 12:55:03

@ZF2: "igen de amit te írsz az tényleg csak anyagi okok miatt készül, a 10e ftos belépőtelefonok azért már egyre értelmetlenebbek."

Egyáltalán nem értelmetlen, inkább úgy mondanám, szűkebb a felhasználói köre meg a felhasználás típusa. Az a baj, és ezt nem pejoratív értelembe írom, hogy azok, akik irodában töltik el a munkaidejüket, el sem tudják képzelni, hogy vannak olyan munkaterületek, melók, ahol kifejezetten hátrányos egy péklapát méretű, sérülékeny extra funkciókkal ellátott okos telefon. Én fizikai munkát is végzek, és terepen a legjobb ilyen célra egy minimális tudású, üthető-verhető igazi buta telefon, ezért is írtam pont a nokia 100-ast. Aztán ugye az idősebb nemzedéknek sem kell hiper-szuper okosteló, és nem okvetlenűl azért, mert nem tudná kihasználni, hanem azért, mert bizony kor fölött, ilyen-olyan nyavajákkal küzdve egyszerűen nem tudja fizikailag használni.

Darkcomet 2013.09.21. 13:00:29

@Void Bunkoid: "ez sajnos az, amit nem szoktam érteni a butatelefonfetisizmusból, hogy "hetente egyszer elég tölteni".

Te barlangban élsz, és hetente egyszer bemégy a szomszéd kisváros kávézójába telefont tölteni, mert nincs otthon konnektor? :)))"

Nem kell ahhoz barlangba élni. Egyszerűen nem mindenki tartózkodik konnektor közelébe a munkaideje alatt. A mai okos telefonok pedig igen csak hajlamosak a merülésre,akkor is, ha speciel semmit sem csinálsz velük, csak éppen be vannak izzítva azok a funkciók, amire ki lett találva.De elég mondjuk egy hosszabb túrára elmenni, vagy egész napos programot csinálni a szabadba, 5-6 óra múlva már lószart sem lehet kezdeni velük, ha aktívan használod, pl. navigálsz, fényképezel, videózol, vagy megy a mobilnet. Ez van. Ez a degenerált készülék karcsúsítás nem teszi lehetővé, hogy egy 6-8 mm-es készülékbe egy normális 3000-4000-es akksit rakjanak bele gyárilag.

Globetrotter2014 2013.09.21. 21:01:39

@Darkcomet: ez kereslet kínálat és piaci lehetőség kérdése is.
Egyrészt az egyszerű masszív és tányleg buta telefon kihalóban van, nincs különösebb fizetőképes kereslet egy-két alap készülékkel letudja minden gyártó. És ami fontos nincs utólagos pénz benne, mert ezek a vevők nem fognak további pénzt költeni appokra.

Az idősekre egy másik koncepciót találtak ki, alacsony anyagköltséggel és relatíve magas árral (azaz megfelelő haszonkulccsal).

De én ismerek olyan magyar nyigdíjast aki Galaxy S3assal nyomul :) alkat kérdése.

Globetrotter2014 2013.09.21. 21:06:54

@Darkcomet: a tapsifonom az eredeti ICS-es oprendszerrel 6-7 napig bírta ha telefonként használtam, JB után ez valamiért feleződött, de ez nem lenne természetes.

Én úgy oldottam meg hogy intezív használathoz vettem egy 2500-as USB aksit. Pl ha elmentem egy hosszabb útra és kelelttek az energiazabáló funkciók akkor mindig jól jött.

Darkcomet 2013.09.21. 21:37:13

@ZF2: Félre vagyok értve. Nem azt írtam, hogy csak azért nem használ sok idős ember okos telefont, mert kvázi hülye hozzá, hanem azért, mert ilyen-olyan okok miatt nem képes biztonságosan macerálni. Remeg a keze, nem érzi, mit és hogyan fog meg, száraz a bőre, és nem reagál az érintő panel. Apám is egy SGS 1-et használt sokáig, de így túl a hetvenen egyszerűen már néha kivenni sem tudja biztonsággal a tokjából. Pedig levelünk, Whatappozunk, böngészik az öreg a neten, stb.

Az én Lg p880-am is bírja napokig, ha csak telefonként használom, annak meg mi értelme. Én egy 3000 valahányas aksit vettem bele, de ezzel szét is csesztem az alakját, mivel az aksi vastagsága miatt egy bumfordi hátlapot kell rárakni.

Globetrotter2014 2013.09.21. 21:47:04

@Darkcomet: Nekem is 4X HD van, a JB update-ig eszembe sem jutott kieg aksi, utána elég sok bajom volt vele, nemrég találtam meg hogy mi volt az akadozás fő baja. Én az USB-s pótaksit elegendőnek tartom.

Tudom mi az idősek gondja ezért készül nekik külön telefon minden képesség nélkül, de nagy gombokkal és betűkkel a kijelzőn. És a bicskatelók is jók mert nem kell gomb a hívásfelvételhez lerakáshoz. De erre elég max 1 teló a nagyok kínálatában, nem fogják agyonkeresni magukat vele.

vasvirag (törölt) 2013.09.21. 22:27:10

@@Void Bunkoid: bunkósággal sokra mész. Javasolj a specifikációra telefont, azzal villogj! Ésszel.

Darkcomet 2013.09.22. 13:33:16

@ZF2: Ugyan én még nem jutottam el a JB update-ig (nincs windowsos gépemen), de ami késik, nem múlik. Leírnád, hogy mi volt az akadozás hátterébe?

Globetrotter2014 2013.09.22. 14:09:08

@Darkcomet: akkor ne siess vele :)

Kicsit szebb a JB de a koreaiak nem igazán optimalizálták le a dolgot. A legnagyobb baj vele az extrém memóriahasználat és a gyors procikimerülés. A durva az hogy ennek fő oka egy bekacsolt kliensszoftver amit csak a hidden menüből lehet kikapcsolni.

Darkcomet 2013.09.22. 15:11:23

@ZF2: Melyik az a kliensszoftver? Nekem telenoros ICS van rajta, és az is csinál fúrcsa dolgokat.

Globetrotter2014 2013.09.22. 15:43:42

@Darkcomet: ez egy LGs nyomon követő szofver, a fóromuk szerint ezzel lehet távdiagnosztizálni.

Fenn van ICS alatt is de ott minden flottul megy, így nem tánik fel.

Az MLT-t a hidden menüben lehet elérni
www.youtube.com/watch?v=gCO2Jzt0UDU

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.09.23. 16:44:44

@vasvirag: A 15-20 ezres limit valóban probléma, még egy év, mire lesz használható telefon ebben a sávban. A többi paraméter nem olyan súlyos probléma - a cikkben is lekapcsolták a mobilnetet, ergo nyugodtan lehet kártyásan használni. A naptárt meg nézheted az otthoni wifin. A másik meg, hogy kis igénybevétel mellett (no mobilnet, wifit is kikapcsolod, ha nem kell, szinkronizálás dettó kilőve) egy alsó-középkategóriás készülék 3-4 napot elmegy egy töltéssel, ami már sok butatelefonnál is normál üzemmód.
De persze ha van jól működő telefon, és nincs vágy a cserére, akkor a legegyszerűbb, hogy ne cseréljünk, ennyi. :-)

vasvirag (törölt) 2013.09.24. 23:31:32

@Yarner: nem, a naptár kéne mindig pont. De mi az a mobilnet?

Void Bunkoid 2013.09.25. 08:56:50

@vasvirag: tökegyszerű, mint Darkcomet is mondta, nem kellene az összes gyártónak arra törekednie, hogy papírvékonyságú akksikat-telefonokat csináljon, és akkor tovább bírnák egy napnál.

De erre a kontra meg amúgy az (a "nem mindenki van egész nap konnektorközelben"), hogy alapvetően az okostelefon léte, meg az ezt tervező ember feltételezte, hogy a leendő vevője/használója, ha már ki akarja használni a zokostelefon mindenféle tulajdonságát, akkor igenis egy olyan ember, aki általában rendszeres kapcsolatot ápol egy áramszolgáltatóval :) - de komolyan.

Alapvetően egy olyasvalaki, aki tényleg nem tudja napközben vagy nap végén rádugni a telefonját egy konnektorra, az legtöbbször nem is igényle ezeknek a telefonoknak a szolgáltatásait, ergo nem is potenciális vevő - legalábbis nem hiszem, hogy pl egy viszonylag isten háta mögötti, mittomén mondjuk cowboy (igen, még ma is vannak cowboyok!) fő igénye az lesz, hogy HD videókat posztolgathasson a prériről, vagy tízpercenként ránézhessen a fészbukjára. Őneki a fő kommunikációs eszköze egy URH sávon működő vagy CB-rádió, amivel a többi kollégájával tud beszélni, meg van neki egy butafonja, amivel a családja el tudja érni, meg ő őket, és ő tényleg egy teszem azt 48 órás műszak után beül a kis terepjárójába, behajt a városba és feltölti a telefonját meg a cébéjét. De meló közben neki kisebb gondja is nagyobb lesz, mint hogy a neten vitézkedjen meg smart feature-eket villogtasson.

Pont erről beszéltem már a múltkor is, a 21. század emberének nagyságrendekkel több szabadideje van, ergo jóval hamarabb hajlamos unatkozni is, mint régen - speciel egy csomó régi napi rendszeres tevékenység ma már mind kalandtúra, meg egzotikus szórakozás szerepel a műsoron, ahol bizony ja, nincs konnektor, meg nincs készpicsa-melegmálé. De attól még a fejlett világ (és technológiai-infrastrukturális szempontjából mi, Magyarország bizony vastagon ide tartozunk) berkein belül már csak nagyon elenyésző azon emberek száma, akik tényleg nélkülözik huzamosabb ideig azt az infrastruktúrát, ami az ilyen 21. századi dolgokhoz nélkülözhetetlen. Ennek egyenes következménye az, hogy a kütyügyárosok NEM fognak tömegtermelésre (meg főleg olcsón) gyártani "túlélőfonokat", mert az ilyen készülékek potenciális vevőköre csak egy baromi szűk szegmense a piacnak. A többi meg szinte folyamatosan "konnektorba van dugva", és igazából marhára nem bánja, hogy minden este azzal végződik, hogy a konnektorba-dokkolóba dugja a készüléket. Ennyi.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.09.25. 09:45:42

@vasvirag: A mobilnet A mobilszolgáltató által, mobilhálózaton "küldött" internetkapcsolat (3g, LTE, ilyesmi) Ehhez valamilyen internetcsomagra elő kell fozetni, és általában egy adott havi adatmennyiséget (20 MB, 100 MB, 1 GB...) kapsz cserébe, amit elhasználhatsz. A mai csomagokban többnyire túllépés esetén nem kell fizetni, csak lelassítják az adatáramlást. (Azért használat előtt érdemes egyeztetni a szolgáltatóddal, nehog yvalami régi csomagban legyél, ami kilobyte-onként húzza ki a forintokat a zsebedből...)
Röviden ez ahhoz kell, hogy az utcán sétálva is elérd a netet, azaz a naptár, email, stb. is tudjon frissülni. (Viszont cserébe jobban eszi az akkut.)
A naptár maga elérhető bárhonnan (az alkalmazás a telefonon magán fut), de szinkronizálni, frissülni csak akkor tud, ha internetelérésed van (wifi vagy mobilnet). Tehát egy pc-n feltett eseményt a Google naptárban csak akkor látsz meg a telefonodon, ha az tudott szinkronizálni, és fordítva. De ha csaka telefonon használod a naptárt, az bármikor működik, ahhoz nem kell net.

vasvirag (törölt) 2013.09.28. 22:23:57

@Yarner: Köszi, a mobilnetes részt nem értettem csak, google naptáram van tucatjával ... :)

Google+
süti beállítások módosítása