Sárga bögre, görbe... Galaxy

2013.10.09. 10:53 Yarner

Megjött az új trend, nyakán érezve az LG lehelletét (vagy fordítva, az LG orra alá fityiszt mutatva) a Samsung tegnap hirtelen bejelentette az első hajlékony kijlezővel (Super AMOLED) szerelt készüléket, a Galaxy Roundot. A félreértések elkerülése végett: a rugalmas kijelző nem azt jelent, hogy a telefont magát hajlítgathatjuk, hiszen az alaplap, az akkumlátor stb még ugyanolyan merev, mint eddig, viszont így a megszokott sík helyett érdekesebb formákba is lehet igazítani a készülék "arcát". A kész termék lényegében egy ceruzamentes Note 3, amit kint felejtettek a napon a szélvédő alatt, és emiatt kicsit felpöndörödtek a szélei. 

round1.jpg

Mielőtt a jó memóriával rendelkezők sikítani kezdenének, hogy már a Nexus S (és utána a Galaxy Nexus) kijelzője is ívelt volt, leszögezem, hogy igenis a Round az első valódi ívelt képernyővel rendelkező készülék, a Nexusok egy ügyes trükkel csupán ívelt üveglap alá rejtették az amúgy teljesen sík AMOLED paneleket (az iFixit Nexus-S bontós cikkében ez szépen látható). És persze a Round a Nexusokkal szemben a hosszanti tengely mentén görbül.

round2.jpg

round3.jpg

A készüléket egyelőre csak a Koreai piacra szánják, a belseje nagyjából a Note 3 speckóit hozza, 5.7 inches Full HD kijelző, négymagos 2.3 GHz-s Krait processzor, LTE kapcsolat, 13 MP kamera, 2800 MAh-s akku. A görbület egyrészt nagyon jól fekszik (állítólag, én még nem próbálhattam) a kézben, ugyanakkor az UI tervezésekor is figyelembe vették, a Samsungos bűvésztrükkök tárháza néhány újabb (hasznos?) fogással gyarapodott: billentéssel vezérelhető lett a galéria, és egy kis pöndörítéssel előhívhatjuk a legfontosabb alapinformációkat is (ezt az S4-ben egy legyintéssel lehetett előhozni).

Itt az új trend, lehet szeretni vagy furcsálkozva a fejünket csóválni. Az LG 6 colos hajlott készüléke (a kiszivárgott, egyelőre meg nem erősített formaterv lent látható) novemberre várható, és biztos, hogy boldogan ugrik majd minden gyártó a lehetőségre, hogy az újabb telefonok formáit kicsit kivihesse az eddigi fém/műanyag/üveg-mintás/foltos-szögletes/kerekített opcióhalmazon kívülre. Jönnek a pöndörödő, konvex, konkáv kijelzők, és csak idő kérdése, mikor áll elő valaki az első papirusz-tekercs formájú telefonnal... 

lghajlott.jpg

Annyi biztos, hogy (ami már a hajlott Nexusok esetében is kiderült) ez a forma a kijelzőt remekül védi, lévén az így soha nem ér az asztalhoz. A hajlat segítheti a mára hibbant méreteket öltő készülékek megfogásában is, ergonómikusabbá teszi a telefonokat. Már csak az a kérdés, hogy örülünk-e az újdonságnak? Designforradalom tanúi vagyunk, vagy csak egy újabb múló ötlet lesz, mint a másodlagos kijelző vagy a kagylóforma?

[Via: Android Central, Android Police, iFixit, Samsung Tomorrow]


Címkék: hírek galaxy amoled

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr315558302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.10.09. 11:01:07

Én most speciel annak is rohadtul örülnék, ha a Note 2-őm nem fagyna be vagy indulna újra fél óránként :(

buffybot 2013.10.09. 11:12:48

@Tomi from Space: nálunk is ez volt, kihívtuk a prémium garanciafutárt és ott helyben kicserélte az egész belsejét, még akkut is újat adott. Neked is ezt javaslom.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.10.09. 11:15:46

@Tomi from Space: vagy küldd be szervízbe, vagy csak adj neki egy factory resetet (persze rendes bizt. mentés után). Vagy csak ne gondold, hogy egy év után is ugyanúgy fog működni a gyári Samsung ROM...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.10.09. 11:20:44

@Yarner: Erre prémium szerviz van szerencsére, úgyhogy kijönnek.

Nem Yarner, nem gondolom, képzeld, értek hozzá :D Volt mentés, aztán factory reset, kb. 2-3 hétig bírta és újra kezdte. Van rajta 4 app, amit a stoc appok mellé felraktam (Angry Birds SW2, Bus parking, FriendCaster meg az Osmos), úgyhogy így is nyomja a hibát ezerrel. MicroSD-t is kivettem, hátha az a gond, de nem az.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.10.09. 11:23:45

@Tomi from Space: Akkor tényleg alaplap lesz. Vicces, ahogy megfekszenek egy év után, az én S3-at hétfőn szerelték, az megevett egy microSD-t (menthető) meg egy pendrive-ot (nem menthető). Nem világos, mi lehetett a hiba, ezután nem volt kedvem nagyon kísérletezgetni :-/

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.10.09. 11:24:51

Emberek, lehet ám kommentelni a cikkel kapcsolatban is. Tomi nagyfiú, megoldja :-)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.10.09. 11:26:58

@Yarner: Remek... Akkor én is kihívom a prémium szervízt, aztán el is adom egyből a cuccost, ahogy megcsinálták. Szívem szerint vennék egy Note 10.1-et helyette, de így, hát nem tudom :)

Itarill 2013.10.09. 15:42:17

Ceterum censeo Samsung telefon nem telefon =)

Globetrotter2014 2013.10.09. 16:17:31

Ez az eszi az SD-t érdekes, járt így ismerős a környezetben. Ez valami S3 specialitás?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.10.09. 17:02:08

@ZF2: Nem tudom, a szerelő srác azt mondta, még nem látott ilyet...

Első mohikán 2013.10.10. 00:41:36

Nem hajlékony kijelzős hanem hajlított. Az előbbi azt jelenti, hogy hajlít(gat)ható, míg az utóbbi azt, hogy egyszerűen íves a felület, fixen.
Nagyon nem ugyanaz. Tessék megtanulni a magyar nyelvet helyesen használni, ha már egyszer cikkírásra adtuk a fejünket.

ÖtletElek 2013.10.10. 01:04:49

elolvastam ma vagy 3 cikket erről, váltakozott a hajlított és a hajlítható kifejezés, mintha mindegy lenne... erre itt van ez, hogy hajlítható, de mégse :)

Darkcomet 2013.10.10. 06:37:28

@Yarner: Az mit jel ne pontosan, hogy megevett egy microSD-t?

Darkcomet 2013.10.10. 06:38:59

Hehe... A védő tok gyártóknak jól fel lesz adva a lecke ezekkel görbe, meg ívelt kijelzőjű telefonokkal.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2013.10.10. 09:05:01

a következő a domború kijelző lesz? ami mindkét irányba hajlított?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.10.10. 09:47:46

@ÖtletElek: Igyekeztem mindig világosan fogalmazni, mert nagyon keverik mindenhol... A kijelzőpanel, amit beépítenek a telefonba, hajlékony, azaz rugalmas. A telefon maga persze merev, ezért a készülék hajlított, avagy görbe. Bonyolult dolog ez... :-)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.10.10. 09:51:58

@Darkcomet: Havernak adtam zenéket microSD-ről, aztán visszatettem, és másnap egy rakat file meg könyvtárnév csak kriksz-kraksznak látszott. Egy képet oda akartam adni az asszonynak, az is sérült volt. Letöltöttem még egyszer, rádugtam a pendriveot OTG-vel, azt írta, nem tud ráírni. Lehúztam, rádugtam még egyszer, erre a pendrive is ugyanolyan sérültnek mutatkozott. Ezen már az azonosító vagy fejléc vagy mi a szösz (nem tudom, hogy néz ki egy drive manapság) is sérülhetett, mert a PC már fel sem ismeri, formázni sem tudom. Egy szervízes azt mondta, hogy lehetséges valami zárlat vagy ilyesmi a gépen, nem tudom, mi volt. Ezután nem mertem már semmit rádugni, még USB-ről tölteni sem nagyon akaródzott...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.10.10. 10:25:50

@taxi33: Tessék megtanulni olvasni. Szövegértés. Értékes sorokat pazaroltam arra, hogy elmagyarázzam, miról van szó. A kijelzőpanel hajlékony, ezért bele lehet építeni egy hajlított készülékbe. A kijelző nem maga a készülék.
A kijelző pedig hajlékony, ha jól emlékszem a Samsung állítása szerint 4 cm átmérőjű hengerbe lehet hajtani a panelt önmagában.

Globetrotter2014 2013.10.10. 11:37:49

@Yarner: hülye kérdés, de kiadtad a mobilnak az SD kártya biztonságos eltávolítása utasítást, mielőtt kivetted?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.10.10. 14:08:58

@ZF2: Igen, úgy emlékszem (erre figyelni szoktam). A pendrive dettó.

Darkcomet 2013.10.10. 16:24:11

@Yarner: Hm... Pedig ez tipikusan az a hibajelenség, amikor a memkari nincs lecsatolva a rendszerből. Asszony pajtásom szokta teljes backup után lecsatolás nélkül kirángatni a kártyáját a telefonjából, és gyakran az egész kártya olvashattatlanná vált, csak irreális méretű aldirektorik meg fájlok szoktak ilyenkor rajta lenni, mindenféle gizmóval a fajlnévbe.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.10.10. 19:27:40

@Darkcomet: lehet, hogy mégis szoftveres hiba volt, és nem választotta le. Fene tudja... Mindegy, elmúlt.

Első mohikán 2013.10.11. 02:03:28

@Yarner: Nekem nincs gondom a saját szövegértésemmel, elsőre fel szoktam tudni fogni és értelmezni még a legösszetettebb mondatokat is. Képzeld. Te viszont pontatlanul fogalmazol, nem a megfelelő szóhasználattal, éppen ezért saját magadnak kell még további "értékes sorokat pazarolni" arra, hogy megmagyarázd. A "hajlékony kijlezővel szerelt készülék" bizony azt sugallja, hogy a kijelző valamilyen módon mozgatható. Ez van. És ha már a szarozásnál tartunk, akkor átnézhetnéd a soraidat, mielőtt közkincsé teszed...("kijlező")

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.10.11. 09:18:37

@taxi33: Te újságíró, vagy politikus vagy, hogy kiragadott sorokon rugózol? Ha a következő sorban valaki elmagyarázza pontosan, hogy miről van szó, talán nem kéne leállni visítani, hogy "hüjebácsi, én ezt jobban tudom!" Szar lehet neked végigolvasni egy Agatha Christie könyvet, ott 150 oldalig nem mondják meg, mi történt, csak össze-vissza beszél meg ködösít mindenki...
(Mély levegővétel után: muszáj egyből agresszívnek lenni? Bírom ezt a magyar módit, hogy ha valaki hibát talál a másikban, nem elégszik meg azzal, hogy simán rámutasson, rögtön bele is kell rúgni egyet az illetőbe. Nyilván attól jobb lesz, megmutattad ennek a kis köcsögnek, most nagyobbnak, okosabbnak érezheted magad. Remélem, most jobban megy a napod, magabiztosabb, határozottabb leszel. Tulajdonképpen örülhetek, hogy ennyi jót teszek a cikkjeimmel.)

Google+
süti beállítások módosítása