A Samsung bekeményít - jaj a rootolóknak?

2013.10.12. 08:12 Yarner

Épp pár hete elmélkedtünk itt az Androliben arról, hogy eljöhet az idő, amikor a nagy gyártók komolyan nekikezdenek ellehetetleníteni a custom ROM-okat gyártó fejlesztői közösséget, és olyan megoldásokkal állnak elő, amik kvázi lehetetlenné teszik a készülékek rootolását vagy főzött ROM-ok feltelepítését (flash). A Note 3-mal, úgy tűnik, közelebb kerültünk ehhez az antiutópiához, a Samsung ugyanis több újfajta korlátozást is bevezetett a készülékkel, melyek várhatóan az ezután megjelenő eszközeikbe is belekerülnek majd.

Az első gyomros a régiózár volt - ez főleg az ügyeskedőket, és a világutazókat érinti érzékenyen: a Note 3 csak a saját régiójában kibocsátott SIM-kártyával hajlandó működni. Ez például rendesen alátesz a néha elég különös forrásokon keresztül szürkeimportban behozott készülékeknek. (Nálunk pl. az ukrán határtól keletre forgalomba hozott készülékeket már nem hasznáhatjuk magyar SIM-mel és vice versa.)
Note-3-SIM-warning.jpg

A trükkre azóta már született megoldás, a napokban azonban a veterán Androidos kód-félisten Chainfire (aki történetesen a régiókód törését is legyártotta), egy újabb disznóságra lett figyelmes: a telefonokba beépített flash-számláló (egy, a rendszerbe elrejtett számláló, mely nem hivatalos romok flashelésekor ugrott egyet) eddig sem volt újdonság a Samsung háza táján, de ezt viszonylag egyszerű volt kinullázni, így nem keltett különösebb zavart. A céges felhasználást célba vevő (jó féléves késéssel lassan befutó) hiperbiztonságos KNOX rendszer kapcsán azonban úgy tűnik, a koreai cég egy újfajta számlálót épített be a digitális pingpongütőbe: a Note 3 flash-számlálója eFuse alapú, azaz a hardveresen kódolt, alapvetően megváltoztathatatlan csak írható memóriába vési bele magát minden rootolás vagy romcsere. 

Ez pedig már a hardver megváltoztatásának minősül. A Samsung szervizközpontok (a hírek szerint) meg is kapták az utasítást, hogy minden garanciális ügyet a számláló ellenőrzésével kell kezdeni. Ha átkattant, ugrik a jótállás, hiszen a felhasználó megrongálta a készülék hardverét. Mindezt annak ellenére, hogy pl. az európai uniós szabályozás szerint a hardveres hibákra szóló garanciát nem érintheti a szoftver módosítása. Be kell látni, ez elég cinikus megoldása a problémának.

(NB: Az persze egy másik kérdés, hogy nálunk mennyit kellene vitatkozni/pereskedni egy szervizzel, hogy áttoljuk rajtuk ezt a szabályt; a tapasztalat az, hogy az ember inkább a szerelő pillanatnyi hangulatától függő elbánásban részesül.)

A fejlesztői közösség nyilvánvalóan nagyon a szívére vette ezt az ellenséges hozzáállást, többen az öklüket rázva esküdöznek, hogy végeztek a Samsunggal. Hogy az ördög ügyvédjét is adjam kicsit: a KNOX miatt érthető a Samsung hozzáállása is, nyilván nem akarják, hogy a szupererősnek szánt biztonsági rendszert egy szimpla kernelcserével kijátszhassa bármelyik mezei hacker. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy erre a megoldásra nagyon kevés felhasználónak van akár nyomokban is szüksége. Talán érdemes lenne külön megoldásként árusítani céges flották számára a KNOX-szal szerelt készülékeket...

galaxynot.jpg

Annyi biztos, hogy ha megmarad ez a felállás, az a Samsung és a fejlesztői közösség teljes elidegenedéséhez vezethet, azaz a koreai csúcskészülékek lekerülnek majd a fejlesztői palettáról, és a power userek, keményvonalas Android-felhasználók más gyártóhoz fognak fordulni. Ez persze, bár a sajtóban vethet visszhangot, nem igazán befolyásolná a cég csillagászati profitját, az ő céljuk nyilvánvalóan éppen a saját (sok esetben a Google megoldásaival egyértelműen rivalizáló) szolgáltatásokkal, csillió bűvésztrükkel felhizlalt Touchwiz propagálása - az átlag vásárló meg vevő az ilyesmire, pontosabban nem is tudja, hogy lenne alternatívája. Ez a lépés bizony könnyen elindíthatja a Samsungot a lejtőn, ami akár az Androidtól való teljes elszakadáshoz is vezethet.

[Via: Sammobile]


Címkék: hírek samsung root note 3

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr675561693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EvilHedgehog 2013.10.12. 08:33:37

A régiózár továbbra is csak az első bekapcsolásra vonatkozik. Vagyis a készüléket első alkalommal a régión belülről származó SIM kártyával kell bekapcsolni. Ha ez megtörtént utána bármilyen SIM-et elfogad bármilyen régióból.

Ha a KNOX-os készülékeket külön árulnák.. akkor meg mi értelme lenne a BYOD-nak?

Maxentius 2013.10.12. 10:26:08

@EvilHedgehog: XDA-n írták, hogy a Samsung UK még ezt is tagadja, azaz nem csak az első alkalommal kötelező a régión belüli SIM-kártya.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.10.12. 11:02:51

mi lesz akkor a DUOS készülékekkel!?

AvgDvl 2013.10.13. 00:32:39

Ha ezt bevezetik, nem lesz több Samsung eszközöm.

Még kenyérpirító sem.

Szolo 2013.10.13. 13:47:43

Mostanában terjed az a pletyka, hogy a Microsoft barátkozik a Samsunggal, a Samsung pedig fogadókészséget mutat. Talán nem is annyira vad spekuláció, hogy a Samsung az Android nyilvánvaló problémái (szűk másfélszeres vason hoz azonos teljesítményt a rendszer, kotyvasztott rootkitek miatti negatív hírnév piacromboló hatása) miatt WP-re vált, vagy legalábbis a WP felé orientálódik. Most is van WP8 telefonja, csak az Androidot tolja jobban. Ezután is lesz Androidos telefonja, csak a WP-t fogja jobban tolni.

Rwindx 2013.10.13. 14:11:34

Ezekkel a lépésekkel hosszabb távon szvsz a Samsung kinyírja saját népszerűségét.
Az ilyen korlátozások eddig mind bukásra voltak ítélve.

véres horror 2013.10.13. 15:06:28

Azért ebben az is benne van, hogy a hardver bizony szoftveres úton is tönkretehető. Mobillal még nem csináltam ilyet, routerrel már sikerült.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.10.13. 16:06:15

@Szolo: Nekem a gyári ROM-mal indul fél óránként magától újra a Note 2-őm, vagy éppen fagy be teljesen úgy, hogy csak akksi kivétellel lehet újraindítani. Bárcsak valami rootkites működő custom ROM lenne rajta... (és csinálja ezt úgy, hogy 3 hete kapott egy factory resetet és van rajta 4 app a gyárin kívül...)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 16:07:06

Én most vettem egy tabletet ajéndékba. Na most, van hozzá külön billentyűzet is. A gond az, hogy a külön billentyűzeten nem tudom beállítani a billentyűzet-kiosztást. A virtuális billentyűzeten sikerült, ott beállítottam a szükséges 3 billentyűzet-kiosztást. Nem tudja valaki hogy kell ezt megcsinálni? Az operációs rendszer Android 4.1. A készülék típusa GoClever TAB R104.

véres horror 2013.10.13. 16:08:20

@Tomi from Space: ha garanciális, akkor hívd fel a Samsung központi ügyfélszolgálatát, ők házhoz küldik a szerelőt!
(valószínűleg az első szériákból származik a tiéd és előjött az a hiba, ami rengeteg hasonló készüléket érint)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.10.13. 16:11:01

@véres horror: Igen, ez lesz, csak egyelőre még keresek valakit, aki javítás után elcserélné egy Note 10.1-re :)

midnight coder 2013.10.13. 16:22:00

@Szolo: Egyrészt a win8 egy hígfos, nem véletlen hogy eddig aki hozzányúlt az belebukott, a Nokiával az élen. Másrészt, ha a droidra nem teszel rá felesleges szutykokat (custom startup screen, live wallpaper és egyéb marhságok) akkor azon a vason semmi sem lesz gyorsabb, legkevésbé a picipuha. Harmadrészt, a rootolási és custom rom egy lehetőség, ami azoknak a hülyéknek akik winfosos készüléket vettek nem áll a rendelkezésére, így aztán az a birka aki wp7-es telefon "boldog" tulajdonosa, szép lassan szembesülhet a ténnyel, hogy kedvenc telefonja max. butafonnak lesz használható, de újabb appok nemigen lesznek rá.

midnight coder 2013.10.13. 16:25:34

Amúgy LG L9-em van már úgy fél éve, ez alatt sem fagyás, sem akadás, sem bármilyen szoftveres problémám nem volt.

véres horror 2013.10.13. 17:17:19

@midnight coder: és abba nem gondoltál bele, hogy a "rootolható"=bármikor felcsempészhetnek rá valamit, amiről nem is tudsz? Mert ugye a rootolás gyakorlatilag egy-egy sérülékenység kihasználásán alapul.

zobod 2013.10.13. 17:58:44

@midnight coder: nem az android tette sikeressé a samsungot, hanem a samsung az androidot a kedvező árú, használható, és világszerte megfelelő volumenben szállított smartphone-jaival. Más cég is gyárt androidos smartphone-t, de sehol sincsenek a samsunghoz képest. Nagyon nagy bajban lesz az android, ha a samsung vált. Más kérdés, hogy miért váltana. A samsung alapvetően hw gyártó, a hardverei baromi jól fogynak customizált androidos sw-t futtatva, minek nyúlna bele abba a modellbe, ami a világ egyik legnagyobb cégévé tette? Messze van még ez a szektor attól, hogy hanyatlani kezdjen, és a megújítását kelljen keresni.

Mészáros Laci 2013.10.13. 18:48:13

hát nem gondolom, hogy a google jogászai sem hülyék.

SZDSZPistike 2013.10.13. 18:49:19

@midnight coder: LG L9 az a szar kamerával szerelt koreai fos? Legalább olcsó volt?

FaBRiK 2013.10.13. 19:27:53

Sztem az Android egyik lényege, hogy nem olyan zárt, mint pl a Win vagy az IOS. Ha ezt egyre jobban lezárják, a lényegét veszti el.

@Yarner: A szerviz szó egyébként rövid i.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.10.13. 19:51:59

@FaBRiK: Az Android alól nem fogják kihúzni a talajt, mert egyrészt a Google kezében van, másrészt minél több készüléken fut, annál több helyen jelenik meg a reklám. Itt aki ki tud cseszni magával jelen helyzetben az csak a Samsung.

Zol 2013.10.13. 19:53:56

@midnight coder: Látom nem sok közöd volt eddig Win8 telefonhoz.
Vagy csak nehezen érted meg azt, hogy a vásárlók többsége nem azért vesz telefont - pláne nem csúcskészüléket - hogy hackelgesse, meg ROM-
okat dobáljon rá fel. Szerintem az Android-os telefonok nagy része nem az Android miatt népszerű, hanem annak ellenére (mivel van belőle olcsó,
ellenben az iPhone és a legutóbbi időkig az MS megoldásaitól).
Az S4-em meg tele van Samsung-os szeméttel, aminek az eredménye, hogy kevesebb szabad memóriája volt, mint anno az S2-nek fele annyi RAM-mal. És emellett nem bírt ki egy napot sem. Most letiltottam a felesleges alkalmazásokat, így már határozottan jobb a helyzet.
Szívem szerint root-olnám és tennék rá másik ROM-ot, de a garancia miatt egyelőre nem teszem (140e körül volt a telefon). Én ezzel együtt tudok élni, de teljes mértékben megértem azokat, akik nem.
Ezzel szemben viszont a WP8 gyors, stabil, és minden fontos alkalmazás megtalálható rajta, ami Androidon is. Így a franc sem akarja moddolni.

Sákif za morro? 2013.10.13. 21:15:35

Galaxy Tab2-m van. Először szimpatikusnak tűnt. Együtt élve elérte nálam azt, hogy leginkább a fiók mélyén hever. Tudom, hogy nem leszek népszerű a kijelentésemmel, de számomra az Iphone 3GS sokkal élhetőbb és használhatóbb, pedig az csak egy szar kis telefon. Filmeket nem nézek ilyen szarokon, tehát ez nem szempont. Arra ott van egy 12000 forintos kínai szar, amire valahogy tudtak HDMI kimenetet tenni.

zdanee 2013.10.13. 22:14:13

Csókolom, ezért (sem) fogok többé "márkás" telefont venni. A magam részéről megtaláltam az ideális gyártót: Xiaomi. Bivalyerős, jó minőségű és jó árú cuccokat dobnak piacra, az Androidhoz minden héten (pénteken) jön frissítés (OTA), a MIUI-ról ódákat lehetne zengeni, egyszerűen nincs értelme Sony/Samsung/LG/HTC telefont venni.
Garancia? No, azzal kitörölheted a márkásoknál is. Sőt, a márkaszerviz kukacoskodni fog, az első 3 alkalommal hozzá sem nyúlnak, csak ROM frissítés (azaz a beállításokban leresetelik a telefont, azt csók), minden kör 3-4 hétig tart, stb. Rémtörténeteket mindenki tud sokszázezres papírnehezékekről. Xiaomit belerakod egy dobozba, kiküldöd nekik Kínába (kb 3-4eFt) és 2 hét múlva kapod a javított/új telefont. Ennyit nekem megér, ha tudom, hogy megcsinálják, a rizikó meg kb ugyanakkora. Kivéve, hogy nem 160eFt volt a mobilod, hanem mondjuk 80. Nem mintha eddig kellett volna szervizbe küldenem.

vazzz 2013.10.13. 22:20:06

@Sákif za morro?: fujd ki az orrod ha fikás :-)

ikke i drift 2013.10.13. 22:43:15

@zdanee: jónak tűnik a spec alapján, ha a support tényleg ilyen jó, akkor megfontolandó... nekem volt egy közepes kínai telefonom, nem volt rossz, de nem volt igazán megcsinálva rá az android és frissítés sem volt (hivatalos). A Xiaomi gyárt dual SIM-es készüléket? Nem hiszem, hogy valaha vennék egy SIM-es telefont.

zdanee 2013.10.13. 23:27:49

Igen, de nem nekünk. A Xiaomi HongMi dual-SIM-es, de csak TD-SDMA hálózatokon megy, itthon nem működne vele a 3G. A többi telefonjuk a Qualcomm Snapdragon S4/800 köré épülnek (a HongMi MK6589T köré), ezek nem támogatják a dual-SIM-et. A kedden bemutatkozó Mi3 is a Tegra4-el csak kínai hálózaton fog menni, az EU-kompatibilis verzióra még várni kell pár hónapot.

Zol 2013.10.14. 07:00:01

@zdanee: azzal én is nagyon szemeztem. Csak hiányolom az LTE-t belőle. Pedig nagyon jól néz ki, és a MIUI is bejön.

2013.10.14. 07:23:25

Ettől a policyváltozástól a Samsungnak egy fillérrel sem lesz kisebb bevétele. A Samsung telefonok ezután is rootolhatóak maradnak, lehet rájuk custom romot rakni, csak a garancia ugrik ilyenkor.
Aki meg csak buzerálni vesz telefont, az vegyen Nexust, erre van kitalálva.
Az Android nyíltságához a Samsung bekeményítésének semmi köze. Az Android nyíltsága arról szól, hogy bárki szabadon letöltheti a forrást, hozzáigazíthatja a saját hardveréhez és azon szabadon terjesztheti.

véres horror 2013.10.14. 07:42:20

@Sákif za morro?: én neten rendeltem egyet. Kb. két vagy három nap után éltem az elállási jogommal. A Tab2 elektronikai hulladék kategória. Szerintem. Nem mondom, hogy a Samsung ezek után túl pozitív emlékeket hagyott bennem, de végül egy Note2 mellett kötöttem ki. Két hónap elteltével jutottam odáig, hogy kezdek benne olyan dolgokat találni, amik nem tetszenek, ha telefonként kezelem. Mint mini tablet, maximálisan elégedett vagyok vele.
Az androiddal nem annyira: akármit fel akarok tenni - csak ingyenes csomagokkal próbálkoztam - olyan jogokat követelnek, hogy inkább lemondok az adott szolgáltatásról. Pl. egy képernyő forgató alkalmazásnak mi szüksége a híváslistáimra, internetes kapcsolatra stb.?
Több spyware-re nincs szükségem, mint ami gyárilag rajta van.

LiberAll 2013.10.14. 08:24:49

@midnight coder: Win 8 asztali rendszer, WP8 telefon OS. Nem mindegy, amúgy ha a WIn8 híg fos, akkor a android, egy életveszélyes ipari hulladék. Volt droidom is, van most is. Arra jó, hogy a WC-n szarás közben híreket olvassak, egy Samsung Tabletten. Bár néha azon is kifagy a 4.2.2-es szuper droid. WP meg megy , akadás nélkül, nem kell neki atomerőmű 4 magos proci meg 2 giga ram ahhoz, hogy ne fagyon a menüje. Jah hogy nem lehet Bódi Gusztit kirakni háttérképnek, jah igen. Szerencsére ezt a rendszert nem lehet szét barmolni, mint a droidot, ezért is müködik. Jah és a samsungon a gyári android magától befagy. Nokián, vagy samsugons, de wp-vel valahogy ez nem jön elő, vajh miért is ??? :P

][-][alo 2013.10.14. 08:29:34

@Sákif za morro?:
ööö - ha kell még egy alkatrésznek szólj - szerencsédre van egy eladó :)
lecserélődött egy razr i-re: ég és föld! igaz, a 4x akkora ram bizonyára sokat dob, meg a proci is erősebb, képeket/videókat is szebbeket készít, valamint nem kell fél percet várni egy-egy pdf megnyitására (szimpla 2-3mb-osok...)... film lejátszásról már nem is beszélnék...
amiben felveszi a versenyt: hasonlóan jól fut rajta az engribördc, és a kátdörób - ennyi.
ugye újabb ios nem megy fel rá - így aztán hangouts is ugrik, családon belül ugye meg az androidosok inkább azt használják - naptárszinkronizálásokat nem lehetett megoldani - fizetőssel talán, de egy naptárért ne kelljen már fizetnem pluszba.
Jó volt, szép volt - s mivel ajándékba kaptuk, szerencsére nem is kellett rá költeni :) A lányok még nyúzzák, többek között a fenti két játék miatt :) és ennyi.
amiben határozottan jobb volt: a füles basszusa sokkal jobban tetszett az asszonynak. és tényleg ennyi :)

LiberAll 2013.10.14. 08:31:40

@Szolo: jelenleg 1 db WP-s telefonja van, most a Samsungnak ami WP8-as, ha jól emlékszem, ezek után lesz egy androidos telefonja, és 232.000 WP-s ? XD szép lesz. A Samsung kb. minden héten kiadott, egy androidos telőt, ami vagy tök hasonló volt mint az előző, vagy valami kis extrát tudott. Remélem ezt nem fogják követni WP-nél.

Void Bunkoid 2013.10.14. 08:37:57

@midnight coder: erre csak azt tudom mondani, amit már tíz éve is mondtam amúgy, amikor megjelentek a már okosabbnak mondható feature phone-ok is - ezer ilyen telefont megvevő felhasználóból kb 950 (okostelefonra is igaz!!!) körülbelül az első bekapcsolástól számított első estén iszonyúan lelkesen eljátszik a telefon lehetőségeivel, hogy hú ez ezt is tud meg azt is tud, de három nappal azután, hogy megvette, már csak telefonálásra meg esemesírásra meg hébe-hóba egy egy kép elkattintására fogja használni, esetleg néha megnézi az időképet vagy az íméljeit, de még ez is ritka.

Ezek nem fogják bánni sem a lockolt-készpicsamelegmálé droidkészüléket, sem a windows phonet.

Te pedig, a fennmaradó ezerből 50 egyik tagja, te kéremszépen a felvevőpiac 0,5 százaléka vagy, Te leszel az UTOLSÓ, akinek az igényeit figyelembe fogja venni egy mainstreammé válni akaró készülékgyártó.

Void Bunkoid 2013.10.14. 08:40:30

@Void Bunkoid: ja bocsi, öt százaléka. Mondjuk ha az a szempont, hogy hekkelgessük a telefonkészüléket, akkor valóban félszázaléka :)

Void Bunkoid 2013.10.14. 08:44:19

És amúgy semmi baj nincs egy android keményvonalas felhasználóval, csak fura, hogy konzumelektronikai cégeken puffogtok, hogy nem szolgálja ki az igényeiteket.

Olyan, mintha audiofilek hőbörögnének, hogy Miley Cyrus vagy teszem azt Bunyós Pityu legújabb anyaga miért nem jön ki bakeliten.

Benoke2 2013.10.14. 08:45:06

Valahol ertem a torekvrst csakbrossz vegen fogtak meg a dolgot. A gyari samu romok finoman szolva is gyatrak neha. Ha nem csereltem volna le hasznalhatatlan lenne, meg telefonalni sem lehetett. Tele volt a memoria minden vacakkal. Ha nembromolzam volna meg akkor vagyvfalhoz csapom vagy vizbe lokom. Biztos nem mindenkinek ilyen, de ettol meg sokak szenvednek nyavajakkal a vacak tamogatas miatt, a hardver lehet jo, de ha az sw hasznalhatatlan, akkor semmit semer. Lehet ugy gondoljak nem fog sok vizet zavarni ja a kenyesebbek nem vsszik a telefonjaikat, akkor csak azt nem ertem hogy a kozossegi hibajavitasokat miert veszik at. Mindenesetre nem elozte megbalapos atgondolas...

Itarill 2013.10.15. 09:59:52

WP8-at Samsung ROMmal összehasonlítani nem túl korrekt. Akinek meg elég a WP8 (általában kétbites HiTek skill-ű emberek, akik Nokiát használnak, mert megszokták) - hajrá. Az is gané, csak máshogy.

Google+