Piroska és a farkas - Little Red Riding Hood

2014.02.27. 08:36 ][-][alo

A Grimm fivérek klasszikus meséje ezúttal ugribugri formában látott napvilágot. 

Screenshot_2014-02-16-07-03-33.png

 

 

Little Red Riding Hood

Piroskának A Gonosz Erdőn keresztül vezet az útja a nagyihoz. Hogy vigyen ajándékot, szép piros almákat szedeget útközben, valamint állatvédő lévén nyuszikat szabadít ki. Ezek a feladatok a következő fejezetek eléréséhez szükségesek, ezt kéretik szem előtt tartani.

A játéktéren jobbra és balra forgó "mezőkön" keresztül kell eljutni a pálya végére. Az ugráshoz segítségként egy nyilacska jelzi, merre is repülünk majd. Dupla tappintással a levegőben még egy elrugaszkodás érhető el - erre szükségünk is lesz a távolabbi célpontokhoz való eljutáshoz.

A pályák változatosak, mivel egyre több szörnyűséges erdőlakó próbálja megállítani az aranyosan ugrálgató Piroskát. Eleinte statikus ellenfelek, a későbbiekben pedig "hőkövetős" (vagy színkövetős?) szörnyek is útját állják a leányzónak.

Aranyos grafika, aranyos hanghatások, fokozódó erősség: minden adott ahhoz, hogy fokozatosan magába szippantson a játék.

 

Egyetlen dolog volt amiért bosszankodhattam, mint korai letöltő: telepítettem, játszottam vele, szorgalmasan gyűjtögettem a további fejezetek eléréséhez szükséges nyuszikat és almákat, ahogy az a Nagy Mesés Könyvben írva vagyon. Aztán érkezett egy frissítés, ami elvette az eredményeimet, mivel a játék "átváltott" free verzióba, s a harmadik fejezet már fizetős lett... Bosszantó, viszont szerintem az 1$ alatti ára bőven vállalható kategória.

Elérés a free verzióhoz:

play-letoltes.png 

 

 


Címkék: játék piroska és a farkas little red riding hood

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr515834782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

decoati 2014.02.27. 12:59:56

gyakorló apukaként milyen minimum korhatárt tudnál megjelölni (figyelembe véve az irányíthatóságot, és az "ijesztgetősséget")?

][-][alo 2014.02.27. 14:13:30

@decoati: Nézd, elsős és 4,5 évesek a lányok - ez egyáltalán nem félős számukra. Jobban lekötötte őket, hogy a telefonhoz jussanak, mikor apa játszott, minthogy megijedjenek :) amikor ők játszottak vele, akkor meg azon izgultam, le ne harapják a nyelvüket :) irányítás: jókor kell tapperolni, ijesztgetés: némelyik átvezető kép darkosabb, de nálunk nem okozott gondot. kösz :)

decoati 2014.02.27. 14:47:07

@][-][alo: na akkor megprósza (a lányom elég bénácska a hasonló játékok irányításában)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2014.03.03. 21:26:42

Számomra ez a game kifejezetten nyomasztó volt.

Google+
süti beállítások módosítása