A NASA-nak is bejön a Project Tango

2014.04.18. 11:51 Yarner

A Project Tango a moduláris okostelefon mellett a Google ATAP (Advanced Technology And Projects) másik nagy dobása - bár szegényt a sajtóban szörnyen félreismerték: a térben látó okostelefon koncepciójából szinte mindenki csak annyit fogott fel, hogy Jaj a mocsok Google majd feltérképezi ezzel a lakásomat, hát abból nem esznek, fityiszt az orruk alá!! projecttango3.png

Félretéve mindennapos burzsoá paranoiánkat be kell látnunk, hogy a Tango nagyon fontos lépést jelenthet az okoskészülékek evolúciójában, ugyanis azzal, hogy a mobileszköz nem csak sík képeket érzékel maga körül, hanem a környezet tárgyait a maguk térbeli valóságában látja, végleg ledőlhet a fal a valós és a kibertér között. A kiterjesztett valóság átabota kísérletek helyett végre valósággá válhat (Próbálta valaki anno a Layar-t? Ugye mennyivel jobb lenne, ha pontatlan lebegő buborékok helyett az alkalmazás tényleg rámutatna a keresett tereptárgyra vagy egy bolt ajtajára?)

Nos, a Tango ugyan egyelőre csak fejlesztői tesztváltozatban létezik, de ez nem akadályozta a NASA mérnökeit, hogy bejelentkezzenek a készülékért: a tervek szerint egy Tango-egység lesz majd a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) készülő kis, gömb alakú segítőrobotok (SPHERES) agya és szeme. Az ötlet nem új, ugyanis a modern idők szellemében a lehető legalacsonyabb költségvetésű megoldásokat kereső SPHERES csapat már korábban is Nexus S-eket használt az előző változatokhoz (a link alatt az ARS technika remek, részletes cikke, amiből megtudhatjuk, hogy tesztelési célokból jelenleg is két Nexus teljesít szolgálatot az űrállomáson, ld. a lenti képet). Így aztán nem csoda, hogy kapva kaptak az újabb, éppen rájuk szabott szenzorokkal megspékelt Androidon. A Nexus család és a NASA amúgy is jóban van, nemrég egy Nexus One-t lőttek fel a világűrbe - egy műhold agyát adta a HTC klasszikusa. 

spherenexus.jpg

Szóval a Tango lehet a SPHERES agya - a kis, gömb alakú, sűrített szén-dioxiddal meghajtott robotok a jövőben az ISS személyzetének teljes jogú tagjaivá válhatnak, akik autonóm módon végzik a rájuk bízott feladatokat, engedve, hogy az emberi legénység (és leányság) másra fordíthassa az idejét.

Az ATAP tegnap közzétett egy filmecskét is arról, hogyan viszonyulnak mérnökeik a feladathoz, és milyen élmény volt súlytalanságban tesztelni a Tangóval felszerelt prototípust.

Idevágó hír még, hogy a NASA mellett az iFixit csapata is rátette a kezét egy Tangóra, és természetesen ízekre szedték a kasztnit.

tangofix1.jpg

A boncolásból kiderül, hogy a térérzékelő rendszer szíve a 4 megapixeles kamera mellett egy 180 fokos halszemoptikájú kamera (fekete-fehér, magas képkocka-számú videót készít a mozgás érzékelésére) és a mélységérzékelő infravörös projektor (sajnos nem LIDAR, de senki sem lehet tökéletes). Az utóbbit beindítva (a szerződésük nem engedte a készülék bekapcsolását) az alábbi képet készítették, érzékeltetve a Tango spektrumát. Emellett még találtak a hátlap alatt néhány hi-tech chipet is (a PrimeSense és a Movidius legújabb 3D érzékelő cuccait).

tangofix2.jpg

A Tango jön. A kérdés csak annyi, hogy hol fogunk vele előbb találkozni: a saját zsebünkben, vagy éppen egy szimpatikus robot arcán... Mindenesetre érdekes a gondolat, hogy Android-meghajtású robotok köröznek majd az ISS fedélzetén. 

"Tökéletesen működőképes vagyok, és valamennyi áramköröm hibátlan."


Címkék: google robot nasa android project tango

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr386050047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2014.04.18. 15:17:33

Erről a robotról nekem a Stargate Universe kis lebegő kamerái (Kino-k) jutnak eszembe.

Google+
süti beállítások módosítása