E! Itt az új Moto, most már tényleg

2014.05.13. 12:57 Yarner

][-][alo kolléga már kivesézte a hétvégén még csak pletykaszinten ismert új Motorola-masinát, de ma reggel Londonban (és más helyeken is) hivatalosan is bejelentették a kicsikét. A Moto, mint már írtuk, sajátos filozófiát választott az óriások harcában: nem a nagyobb, több, erősebb versenyben próbálja két vállra fektetni a vetélytársakat, hanem megfizethető, de szuperül működő telefonokat hoznak ki. Ebben a versenyben, úgy tűnik, ma új bajnok született: a Moto E ára Amerikában 139$, Nagy-Britanniában 89£, Indiában pedig 6999 Rúpia. Ezeket átszámolva 25 és 33 ezer ropogós magyar Forint körüli összegeket kapunk (meglepő módon forintban az indiai ár a legalacsonyabb).

motoe01.png

De mi jár ezért az okostelefonhoz képest potom összegért?

4.3 hüvelykes qHD (540×960) kijelző, kétmagos Snapdragon 200 processzor (1,2 GHz) és Adreno 302-es grafikus processzor, 1GB RAM, 4GB memória (microSD bővítéssel), Gorilla Glass 3 borítás, karc- és cseppálló burkolat, maximum 3G sebességű (UMTS) mobilnet, viszont azt két kártyával. Egyetlen kamera hátul, 5MP-es felbontással. A műanyagtokban 4.4-es Android (KitKat) dolgozik, és a Moto megesküdött az anyja életére, hogy egy főverziót még frissíteni fognak a készülékre. 

A bemutatón sok szó esett a rendszer frissességéről: büszkén hasonlították össze, hogy a lényegében natúr Androiddal szerelt Moto X-nek mennyi időbe telt megkapni a KitKatot a vetélytársakhoz képest:

a7e1c4df-1704-4588-ab05-3ddcac15e8a0_800.jpg

Hát igen. Ezek a speckók nem fogják lesöpörni az LG G2-t a piacról, de megbízhatóan hozzák egy három évvel ezelőtti csúcskészülék képességeit, azoktól pedig anno dobtuk a nagy hátasokat. 

A bemutatón a konkurenciát többször felemlegették, mind az E saját érszegmensében:

motoe3.jpg

Mind a felső szegmensben, ugyanis a Moto szerint az új olcsófon reakcióidőben simán kenterbe veri a Galaxy S4-et. Ezt mondjuk a Samsung Touchwiz gördülékenységét ismerve fenntartások nélkül elhiszem.

motoe1.jpg

Összegzésben úgy tűnik, egy igazi felforgató elemet dobott be a Moto a köztudatba, olcsó készüléket minimális kompromisszummal. A kínai kis gyártók oldalán ugyan nagy a konkurencia ebben az árszegmensben, de itt egy megbízható, nagy név tett le valamit az asztalra, és nem obskurus webboltokból kell behozatni a készüléket, ott ül majd az áruházak polcain, ami nagy különbség - az átlag vásárló nem fogja hetekig bújni a fórumokat és a kínai webboltokat, hogy PayPalról fizetve megrendeljen egy készüléket. Bemegy a boltba, és megveszi, ami jónak látszik, és elbírja a tárcája.

A Moto E 40 országban rajtol a következő pár hétben, reméljük (nem túl nagy bizalommal), hogy mi is belekerülünk a szórásba, és nem a sógoroktól kell majd hozatni. Mit szóltok? Tudnátok valakinek ajánlani ezt a készüléket?

[Forrás: Androi Central Livestream]


Címkék: hírek motorola

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr386159581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

][-][alo 2014.05.13. 13:11:07

jah, sajnos a Szelfistáknak nem ez a készülék lesz a kedvencük... :)
Gondolom, egyedül csak ők fognak sírni az előlapi kamera hiánya miatt.

Krinyo 2014.05.13. 13:37:09

Ha hamarabb jön, két kínai rendeléssel kevesebb lenne...

C4rt3r 2014.05.13. 13:48:48

Komolyan hihetetlen mit tett le az asztalra a motorola! Messze best buy minden tekintetben, még egy kategóriával föntebb is!!
Ez a 4.4 frissítés és az answer call reakcióidő mennyire elképesztő, hihetetlen gagyiság a samsungtól (és a többiektől részben)
Lassan eljutunk arra a szintre, hogy aki most vált okostelefonra, annak már lehet majd androidot ajánlani, egy ilyen motorolával! Ezzel a két kártyás megoldással meg lehet szorongatni egy-két nokiát, amiben nincsen benne!
Mit hozott össze a motorola, a kutyafáját, az összes rizsből és nádból összeragasztott gyár elmehet hozzá képest akárhová!

tippan67 2014.05.13. 13:52:05

@Krinyo: És egy Galaxy Advence-vel is :)

ElPadre 2014.05.13. 14:22:20

hmmm, átgondolom a moto g-t, lehet, hogy nekem ez is bőven elég lesz :)

Black Hole 2014.05.13. 14:40:27

@ElPadre: szerintem nyugodtan megveheted, nekem az van. Ráadásul a 8 gigás. Minden azonnal megy felhőbe, így kb 4 giga üresen is van. Pedig eleinte féltem, hogy kevés lesz. Volt már samsungom,utcán, de egyiket sem szerettem ennyire. Nincs rajta egy rakás gyárilag felrakott felesleges szar, ez benne a legjobb. Teljesen simán működik rajta minden, semmi akadozás. Egyedül a billentyűzet primitív, de azt meg találtam nagyon jót, szóval nem érdekes. Mondjuk magyar nyelv nincs az enyémen, de a mai világban ez azt hiszem nem probléma már.

Black Hole 2014.05.13. 14:41:47

@ElPadre: szerintem nyugodtan megveheted, nekem az van. Ráadásul a 8 gigás. Minden azonnal megy felhőbe, így kb 4 giga üresen is van. Pedig eleinte féltem, hogy kevés lesz. Volt már samsungom,utcán, de egyiket sem szerettem ennyire. Nincs rajta egy rakás gyárilag felrakott felesleges szar, ez benne a legjobb. Teljesen simán működik rajta minden, semmi akadozás. Egyedül a billentyűzet primitív, de azt meg találtam nagyon jót, szóval nem érdekes. Mondjuk magyar nyelv nincs az enyémen, de a mai világban ez azt hiszem nem probléma már.

Black Hole 2014.05.13. 14:43:37

@Black Hole: utcán=htc-m
Úgy látszik ma nem megy nekem a komment írás :)
Meg a küldés sem:)

ElPadre 2014.05.13. 14:46:47

@Black Hole: és hol vetted a g-det?

ja, a fogalmazásom kétértelmű volt, eddig úgy voltam vele, hogy moto g-t akarok, de lehet, hogy az e is elég lesz nekem.

Black Hole 2014.05.13. 14:56:15

@ElPadre: írországban, de az amazonon simán tudsz venni, 150 euró körül. Szerintem nagyon jó. Ismerve a magyar garanciális viszonyokat, lehet, hogy jobb neten venni. Így ha gond van vele simán cserélik. A htc-vel szemben, ez kapja a frissítéseket rendesen, és ha jól beállítasz rajta mindent, elég hosszú az akksi idő is.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.05.13. 14:56:25

@ElPadre: Engem egyedül a HSDPA hiánya tántorít kicsit el attól, hogy abszolút nyertesnek nyilvánítsam, a sima 3g azért nem mindenre elég, meg el is vagyok kényeztetve.
De jó kis gép ez, bárhonnan nézzük.

][-][alo 2014.05.13. 15:14:35

@C4rt3r: már csak édesanyámat kell lebeszélnem...
telefon kell neki, de hagyományos, meg olyan, amivel lehet képet is készíteni az onokákról. Camcung S5610 - ez 20e HUF körüli áron van itthon, még nyomógombos, kategóriájában elég elfogadható képeket lő - videó vicc, de ez van.
de ahogy ismerem a nőket - köztük az écsanyámat is - 2 hónap camcungolás után bejelenti majd, hogy neki is ilyen tapperolós kell - ami ellen viszont most még ódzkodik.
jah - meg gondolom ebben nem lesz mádzsár menü... :)

decoati 2014.05.13. 15:43:43

"a sima 3g azért nem mindenre elég" városi ficsúrok

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.05.13. 15:54:28

@decoati: Ja, nyaralóban (Baranya határában, lent a Duna mellett) stabilan kapom a T-től a GPRS-t :-) Telenorral néha megvolt a 3G is (az emeleten, ha jó irányból fújt a szél), de nekünk családilag váltani kellett...
Legalább meglesz a kikapcsolós nyaralás-élmény :-)

Mióta rájött az asszony, hogy kocsiban youtube-ról is lehet számokat hallgatni, félő, szükségem lesz a szélessávra (a Spotify-nak még nem mutattam be, lehet, hogy azzal jobban járnék)

C4rt3r 2014.05.13. 17:27:34

@Yarner: Mire nem elég a 3G, amit te használsz? Tisztában vagyok vele, hogy nagyjából ötször gyorsabb az LTE, de mégis, mi az, ahol számít, hogy ne 80, hanem 20 legyen a ping?

@][-][alo: Na, ezekkel a speciális igényekkel tényleg nehéz lesz jót találod, talán lehetetlen is. Nekem nagymamám (70 év) 1 perc után úgy nyomkodta az indexet a mobilon, öröm volt nézni és kijelentette, hogy akar egy ilyet :D Például neki is számítana a magyar menü

][-][alo 2014.05.13. 17:31:07

@C4rt3r: Pl. FPS multiplayer játékokhoz. Itt nagyon is számít a ping. Mobilneten mondjuk Fps-t tolni.... Az viszont meglehetősen mazochista dolog:-)

decoati 2014.05.13. 17:44:48

@Yarner: a Spotify 96 kbit/s-nál (leglassabb, "normal" streaming) ~43MB óránként.
Mondom én hogy nem (lett volna) szabad a csajokat túlságosan kikupálni ezekből az elektronyos ketyerékből...

inebhedj - szerintem 2014.05.14. 00:07:08

"A kínai kis gyártók oldalán ugyan nagy a konkurencia ebben az árszegmensben, de itt egy megbízható, nagy név tett le valamit az asztalra."

- Ehe - mondta Micimackó.

Darkcomet 2014.05.14. 06:35:27

Most akkor nem az van, hogy a Motorolát megvette a kínai Lenovo? Mert ugye akkor kínai kütyükkel versenyez egy másik kínai kütyü.

decoati 2014.05.14. 07:59:04

@Darkcomet: gondolom a Motorola árában a brand értéke is benne volt, ezzel nem élni (és nem fenntartani) ablakon kidobott pénz. Mert ugye nem arról beszélünk hogy képesek-e a kínaiak normális terméket gyártani.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.05.14. 09:39:43

@C4rt3r: Nem az LTE-ről beszélek, olyanom sajna nincs (belekóstoltam az S4 tesztnél, ahol van, ott tényleg eszméletlenül hasít). A Moto E-ben úgy tűnik, csak UMTS antenna van, azaz már a HSDPA sem megy vele, a H+-ról nem is beszélve. (Ezek még nem a hivatalos, Motorola által kiadott specifikációk, de több helyen is ezt olvastam - még lehet, hogy pontosítják. Ahol elérhető a HSDPA, azt külön jelezni szokták a cikkekben.)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.05.14. 10:40:52

@decoati: A GSMarénában nem bízom meg ebből a szempontból, leakekből már fel szoktak tenni sejtett speckókat. A sajtótájékoztató utáni anyagokat kerestem nagy portáloktól.
Sokan (Gizmodo, Engadget) nem nagyon foglalkoznak ilyen mellékes körülményekkel, a Techradar azt írta, "In terms of connectivity don't look for 4G capabilities on the Moto E, as the phone arrives in a 3G variant only." Ebből az még mindig nem derült ki, hogy H lesz-e benne, vagy csak 3G.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.05.14. 10:45:59

@decoati: Az Android Central szerint:
Networks:
UMTS 850/900/1900/2100
AWS 850/1700/1900 (2100) + QGSM 850/900/1800/19000
GSM 850/900/1800/1900
CDMA 800/850/1900

Neked talán ez többet mond.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.05.14. 10:57:38

@Darkcomet: Ez még bőven a Googorolás fejlesztési ciklusból jön, de persze. És elég tág értelmezésben gyakorlatilag minden okostelefon kínai, hiszen ott készül. (nagyon kevés a kivétel, de az is csak részben)

decoati 2014.05.14. 11:19:06

@Yarner: az AnandTech is HSDPA-nak hozza anandtech.com/show/8010/motorola-introduces-moto-e és a Snapi 200-hoz itt MSM8x10 jár modemnek (dual sim - dual standby, CDMA/UMTS, HSPA, GSM/GPRS/EDGE, 1xRev.A, 1xEV-DO Rev. A/B, HSPA+), sztem ezért mertek tippelni.

meglivorn 2014.05.14. 11:21:47

Picit off de már belekeveredett :)
Hol van budapesten biztosan LTE (telenyor). Mert a készülék tudja, a beállítás 4G de ugyanúgy H jelzést sikerült csak összeszednem, mint a régi SGSen (igaz még csak az ujpest - király utca - keleti pu. körzetebe jutottam vele). ^^°

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.05.14. 11:54:39

@decoati: oké, erre elhiszem. Akkor viszont tényleg best buy...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.05.14. 11:58:12

@meglivorn: Nem tom, a tele honlapján azt írják, hoyg új típusú SIM kell hozzá, de gondolom amúgy is most cserélted picire a Nexushoz... Esetleg nézd meg, nincs-e kikapcsolva valamiért, de meglepne...
www.telenor.hu/4g-lte

Krinyo 2014.05.16. 21:23:30

Ez bizony best buy. Amazon, 38 ropi, estimated delivery: 28 May 2014 - 31 May 2014...

Google+
süti beállítások módosítása