Bemutatott Moto-sokadalom

2014.09.08. 00:13 ][-][alo

Megérkeztek az új Moto eszközök. Van itt minden kérem szépen, mint karácsonykor. Apró kütyü, kis kütyü, második generációs X, G.  

201thumb.jpg

 

Moto X

A 2013 augusztusában bemutatkozott első generációs X-hez képest az utód szinte minden téren nagyobb, több. A név az nem változott, a korábbi találgatásokkal ellentétben maradt a Moto X elnevezés - az újat most még a második generációs jelzős szerkezettel lehet illetni. 

A képernyő mind nagyságra, mind felbontásra nőtt: 4,7"-ról 5,2"-ra, HD-ról FullHD-ra. Az AMOLED-es kijelzőt a fizikai behatásokkal szemben Gorilla Glass 3 védelemmel látták el. A Snapdragon 801-es processzorban a 4 mag 2,5 GHz-en "ketyeg", melléjük pedig Adreno 330 grafikus chipet társítottak. A fő kamera 13 megapixeles (a régi "csak" 10 volt), az akkumulátor is kis mértékben hízott: 2300 mAh-s lett. Az aktív kijelző és az érintés nélküli vezérlés megmaradt, utóbbit már OK Google Now helyett OK Moto szavakkal lehet működésre bírni. Újdonság még az előlapi sztereó hangszórók jelenléte. A 2 GB RAM mellé az alapverzió 16 GB háttértárat kapott. A Moto Makerben választható 32 GB-os kivitel is. Ha már itt tartunk, Moto Maker: bővül a választható hátlapok anyaga. Egész pontosan megjelenik a kínálatban a bőr is. Az alumínium kerettel ellátott készülék hátoldalán a fekete bőr... több, mint baba! :)

moto-x-comparison.jpg

Ha valaki még nem ismerné, a jobb oldali a régebbi Moto X.

Sd-kártya hely továbbra sincs, a későbbiekben talán, mint a régebbi X-nél, megjelenik a 64 GB-os háttértárral ellátott verzió. 
Nem kezd olcsón a telefon, sőőőt! Halandó európai 420-460 font-os kezdőáron juthat a készülékhez... Magyar megjelenés... (Sóhajtás... Ugye ehhez egyfelől az kellene, hogy a Motorola ismét jelen legyen hazánkban, másfelől pedig a magyar menü, valamint a Google Now magyar hangutasítás. Most hogy a Lenovo égisze alatt mi várható még...? Egyelőre újabb kérdés.)

A mostani X tulajoknak viszont nem kell nagyon aggódniuk. Punit Soni bejelentése szerint amíg a hardver elég az újabb frissítésekre, a telefon meg is kapja azokat. Tehát az "L" (és hibajavításai) még borítékolható. (huhhh...)
A Motorola termékekért felelős alelnök viszont azt is kijelentette, hogy nem lesz az új X-ből Developer Edition...

Moto G

Tetszik, nem tetszik, immáron a G is nagyképernyős lett. A korábbi 4,5" helyett már 5"-on szolgáltat információt a használójával. A felbontás nem változott, maradt HD, így tehát csökkent a ppi-je a kijelzőnek. Lehet, egyeseknek ez gondot fog okozni...

new-moto-g-41.jpg

A Snapdragon 400-as processzor maradt, melyben a magok változatlanul 1,2 Ghz-en működnek. RAM, háttértár se változott: 1 GB, és 8 ill. 16 GB - kiszereléstől függően. 
Előrelépés még a főkamera felbontása, mely 8 MP-re "hízott". NFC még mindig nincs, LTE verziós készülék pedig remélhetőleg a későbbiekben mutatkozik be - ahogy az történt korábban is az előd G-nél. Természetesen ez a telefon is a legújabb, 4.4.4-es "tiszta" android rendszerrel érkezik. 
Ééééés, az ára: 179 dollár! Ez ugye nettó 43 ezer forintocska. Angliai ára 145 font - ami most átszámítva 57 ezer forint körül alakul. Jó hír, hogy erre már csak az esetleges szállítás díja jön rá - a 27%-os sarc ÁFA már nem.


Moto 360

A Motorola kör előlapú órája! Igen, már ez is nagy szám, hogy egy óra, nem csak órának mondott tárgy...
Bár, ha alaposabban megnézzük, a kijelző alját mintha levágták volna - tehát nem egész kör kijelzős az óra eleje. 

moto-360-2.jpg

(Az LG G Watch R éppen erre alapozva hirdeti saját óráját: miszerint náluk a kör, az egy teljes, valódi kör...)

A 360-ról amit még érdemes tudni: természetesen különböző felületű óramegjelenítést kapott, melyeket még testre is szabhat a tulajdonos. Az óra vezeték nélküli töltőn pihenheti ki fáradalmait, hangutasításokat fogad, s összeköttetésben áll a használó telefonjával, így megjeleníti többek között a bejövő üzeneteket is. Lépésszámlálón és pulzusmérőn túl még IP67 védelemmel is ellátták a fémházas készüléket. 250 dollárért már kapható is az USA-ban.

Moto Hint

Ha még nem volt 3,5 jack aljzat a fülünk, most már lehet! Legalábbis nagyjából így kell felfogni az agyba dugós aprócska "Moto-ékszert". A bluetoothon keresztül kommunikáló eszközt mihelyst bedugtuk a fülünkbe, működésbe is lép. Bedugod működik, kihúzod nem. Ilyen ez...
A különböző színű, anyagú külsővel ellátott eszközt igazából Moto X-hez tervezték, mivel a Motorola Connect alkalmazáson keresztül ki tudja használni az X speciális, például vezetés közbeni képességeit. Természetesen a többiek is tudják használni, csak ettől a Moto X-s vezérléstől esnek el... ha megvásárolják, mert mint tudjuk, kicsi a bors, de... drága! 150 dollárért kínálják majd a kütyüt.

moto-hint-8.jpg

 

Akksis-kulcstartó, turbótöltő

A kis akkumulátor 1500 mAh-s teljesítménnyel bír - arra elég, hogy egy napközbeni gyors töltést adjon éhező mobileszközünknek. Méretéből adódóan akár egy kulcscsomóra is felfűzhető. Amennyiben a telefonunkat párosítottuk az eszközzel a már fent említett Motorola Connecten keresztül, képes a két készülék megtalálni egymást. Nincs többé elveszett kulcscsomó! Persze csak akkor, ha megvesszük a 40 dolláros akksicskát, és valóban a kulcskarikára fűzzük fel. :)

MOTO-POWERPACK-1.jpg

A turbótöltőnél pedig 15 perces gyorstöltéssel ígér 8 órás működést a gyártó. Az ördög természetesen az apró betűs résznél bújt el: fentiek persze csak akkor igazak, ha a telefon akkumulátora a teljes lemerülés szélén táncol, valamint a készülékben Spandragon 400, 600, 800-as sorozatú processzor valamelyike található, amelyek rendelkeznek a Qualcomm Quick Charge 2.0 támogatással. Mint például az új Moto X, vagy az új Moto G.

 

Melyik új Moto terméket vásárolnád meg?
Csak a G-t! Pont az kell nekem.
Csak az X-et - sokkal jobbnak tűnik, mint az elődje!
Az órát! 360! Ez kell nekem!
Az agybadugós kütyüt - van hely a fülemben :-)
Nem érdekel - Iphone-t veszek, az a trendi!
Magyar nyelvű hangutasításnál elgondolkoznék a telefonokon.
Hidegen hagynak a Motorola cuccok.
Poll Maker

 

 

(Forrás: androidcentral.com, droid-life.com)

 

 


Címkék: újdonság moto x moto g

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr646672025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolij 2014.09.08. 15:14:03

Moto G jobb wifi-t is kapott, a g2 már tud a/ac -t is. Épp most készülök telefont venni, ellenben ez az 5" engem zavar (na nem a PPI miatt), úgyhogy valszeg egy Moto G 4G lesz a dologból.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2014.09.09. 10:07:26

Ez az óra bejövős, és még midign nem láttam hasonlóan dögöset a konkurenmsektől, pedig a Samsung, Sony és az LG már a sokadik újrapróbálkozásnál (khm, generációnál) tart...

gorillaso 2014.09.09. 14:06:15

Ennyi pénzért ez nagyon kevés. Esélytelen max sznoboknak.

Google+
süti beállítások módosítása