Jöhet a piros hó is - itt az Android Wear iPhone-ra

2015.09.01. 10:10 Yarner

Nézzünk ki gyorsan az ablakon, lehet, hogy piros hó esik, cigánygyerekek potyognak az égből, vagy ma van holnapután kiskedd (anglománok esetleg repülő disznókat is láthatnak). A Google tegnap bejelentette, hogy az Android Wear legújabb verziója remekül működik az iPhone-nal is. Mountain View ezzel a wearable-arénába tavaly nagy lendülettel belépő Apple-t a legszorosabb értelemben véve a hazai pályán hívta ki, és egyben pár millió potenciális ügyfelet is szerzett az amúgy elég nehezen eladható androidos okosóráknak (lássuk be, még az Apple-nek sem sikerült elhitetni az emberekkel, hogy erre igazán szükségük van).

androidwearforios.png

De nézzük a konkrétumokat: a natív, OS-szintű támogatás persze elképzelhetetlen, így az órák kezeléséért az Android Wear alkalmazás felelős, ez koordinálja a bluetoothos üzenetváltást a két készülék között. A jelenlegi képességek:

  • a zárképernyőre is kikerülő értesítések megjelenítése
  • Google Asszisztens kártyák
  • cserélhető számlapok (néhány külsős is installálható, de kisebb a kínálat, mint ideát)
  • néhány natív alkalmazás: Időjárás, Fordító, stb
  • hangos keresés, egyes Google Asszisztens hangutasítások
  • fitnesz követés a Google Fittel
  • bővített értesítések egyes Google alkalmazásoktól (pl. Gmail, Naptár)

Ez jóval kevesebb, mint amit Androidon tudnak az órák, és persze alaposan elmarad az almás óra fícsör-listájától is, de ugyanakkor magában nézve elég kerek lista.

És ha már a kereknél tartunk, itt látható az egyik legnagyobb fegyvertény:

wearios.jpg

Ez pedig  a sokféleség, és a sokak által áhított kerek számlapú órák bősége - ráadásul lehetséges, hogy ha az átlag vásárló nem igazán biztos benne, hogy egyátalán kell-e neki okosóra, könnyebb rávenni a próbálkozásra, ha nem 400+ dollárt kell kipengetnie a kísérletért, hanem annak kábé a felét.

Mivel csak a Wear legújabb verziójával működik az iOS app, és érthető módon a Google csapata el akarta kerüli, hogy mókolással lehessen csak elindítani a kapcsolatot, így pillanatnyilag egy, csak egy óra van, ami támogatja az almás barátságot: az LG Watch Urbane, ami a dobozból kivéve már ezt a verziót futtatja. (Ez amúgy a legdrágább AW óra is pillanatnyilag, akár 300 dollárt is elkérhetnek érte, attól függ, hol veszed).

wearios3.jpg

A felhozatal hamarosan bővülni fog, a Huawei Watch és az Asus Zenwatch 2, bár nem kapható, már hivatalosan is bejelentve támogatja az iOS-t, és várható még pár időmérő az év végéig (pl. az új Moto 360).

Érdekes helyzet alakult ezzel ki: az Android Wear persze nem lehet igazán komoly versenytársa az Apple Watchnak iOS-en, két fő okból is: egyrészt nem kaphat olyan szintű integrációt, mint a konkurens (vagy odahaza a saját rendszerében), másrészt a tevékenysége főleg a Google ökoszisztémájára korlátozódik (pl. trükkel lehetett csak megoldani a hangos keresést is: a telefonon megnyitott találati eredmény az AW app saját, beépített böngészőjében jelenik meg). Ez mindenképpen szűri a közönséget: aki jó Apple-ösként ragaszkodik a cég szoftvereihez, nem fogja tudni elégedettséggel használni az órát, a Google függők vagy indifferensek viszont így is megtalálhatják a számításukat.

Amit viszont jelenthet, az a nyíltabb verseny, főleg az árszegmensben, és a formatervek változatossága is színt hozhat az iPhone-os szcénába. Ha elegen vesznek androidos órát, talán még arra is elég lehet, hogy az Apple engedjen a szorításon, ha másért nem is, csak azért, hogy Google Now helyett inkább Sirivel társalogjanak a fura órákat használók is (ami, ugye, a napokban kapja majd meg a Google now-szerű prediktív asszisztensi funkciókat, így még hasznosabb társ lehet a számlapon). 

Ugyan itt nyilván főleg az androidosok teszik ki a közönség derékhadát, de van köztetek, aki hozzám hasonlóan örül ennek a fejleménynek?


Címkék: iphone android okosóra android wear

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr687750220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kozjegyzo 2015.09.01. 12:15:13

Erről már elég rég (nyár elején) volt szó hogy lesz, csak idő kérdése volt...
Kiváncsi vagyok meddig engedi ezt az Apple. A Pebble is működik iOS-el de gondolom azt nem tekintették számottevőnek. Viszont az hogy a klán kap alternatívát, és hogy végre használhat mást is, mint azt a bűn randa cukorkatartót, lehet hogy kicsit felrárra a kedéyeket...

Google+
süti beállítások módosítása