Látom readya kolléga ma már kirohant, csatlakoznék hozzá én is, de előtte leszögeznék egy dolgot. A blog indulásakor még viccesnek találtuk, ha fricskát szórunk az Apple-re, de ezzel rövid időn belül felhagytunk. A mostani cikk célja sem a fricskázás, szimplán objektív alapon fogja, külső szemlélőként leírni, hogy mivel járt az, hogy valaki (hozzám igen közel álló személy) lecserélte a HTC Hero-ját egy iPhone 3G-re (első második generációs iPhone). És akkor
Úgy hozta a sors, hogy ez a személy megunta a HTC Hero-ját és kitalálta, hogy mi lenne, ha leváltaná egy iPhone 3G-re. A Hero-t 50 ezer forint körül lehetett volna eladni, a 3G-t olyan 60 ezer körüli árban venni, de mivel tőlem elegendő Ferengi szakképzést kapott, így talált egy olyan madarat, aki 1:1-ben cserélte vele (az, hogy tényleg Ő volt-e a madár, döntse el mindenki maga a poszt elolvasása után). Akinek van HTC-je, netalántán Hero-ja, az tudja, hogy a kicsit már kontraszthiányosnak számító képernyő ellenére egy nagyon kedves, megbízható és könnyen kezelhető masinát tudhat magáénak, ahol a HTC hozzáértése és az Android szabadsága már-már olyan elegyet alkot, hogy a további PDA-k fejlesztése istenkáromlásnak minősül. A Hero-t kb. fél évig használta, a szokásos droid fan ROM és firmware frissítések megvoltak persze, de csak azért, mert miért ne. Hiba, nyavajgás, problémák? Sehol. Fél év tökéletes kapcsolat.
Aztán jött a váltás. Hero átad, iPhone átvesz, nagy volt az öröm. Milyen szép, milyen gyors és tényleg. Számomra is imponáló volt, hogy az iPhone első modellje még most is, hogy hasít, igaz, az Angry Birds elég furcsán nézett ki rajta az alacsony felbontású szétesett elemeivel, de ebbe bele lehetett törődni. A környezetem megrögzött Apple hater-ként ismer és ebben nem is tévednek, de most úgy éreztem, hogy mégis igazat kell adnom abban, hogy az iPhone az egy jó találmány.
Pedig nem.
A buli ott kezdődött, hogy kiderült, hogy buborékok vannak a kijelzőben. Extulajjal egyeztetés, fórumozás, ez bizony szériahiba, bocs. Új érintőpanel 4.400 forint és mivel az Asszony technikai zseni, kicserélte saját maga otthon a nagylámpa alatt, így spórolt a javítási költségen olyan 4 ezer forintot. A következő kör akkor következett, amikor kiderült, hogy a hátlap az alsó részén el van repedve. Fórumozás, ez is szériahiba, új hátlap 4.990 forint és szerelés otthon, mert az úgy megint olcsóbb. A szerelés veszélyekkel jár, ami megtörténhet meg is történik, úgyhogy egy letört mütyür még 1.500 forintot dobott a büdzsén. Ezekbe azért nem muszáj persze belekötni, ha az ember lakást vesz, azt is felújítja néha.
Az iPhone immár kívül belül rendbetéve várta a használatot, amikor megjelent a nagy Steve Jobs szelleme és megmondta a frankót, miszerint Apple termék sohasem lehet igazán a Tiéd. Az Apple termék olyan mint egy földi test. Uralhatod egy darabig, de nem örökké, szabadságot kapsz, de korlátozva leszel. Ha meghal a tested és az iPhone-od, szépen visszakerül a naaaagy körforgásba és ha jó leszel és bejársz a project meetingekre, vehetsz belőle következő generációsat. Kösz Steve, majd a pokolban ezt megbeszéljük.
Aki nem tudná ugyanis, az iPhone úgy működik, hogy adott a géped, rajta egy iTunes nevű Fidel Castro-t megszégyenítő alkalmazás. Ezen keresztül syncelheted az iPhone-od, tölthetsz fel zenét, szóval rendezgetheted a kis életed. Igen ám, de ezt csak azon az egy gépen teheted meg, mert ha esetleg egy másikról próbálnád, az ottani üres iTunes szépen letöröl mindent (képek, alkalmazások, mp3-ak és még sorolhatnám) az iPhone-ról, mert a mirror az mirror ugye. Tehát kimondhatjuk, hogy az Apple rákényszeríti az embereket arra, hogy a drága pénzért vásárolt telefonjuk egy azon számítógépről legyenek képesek csak használni (ugye már mosolyogtok Ti is? :) Igen, Steve szerint mindenki kis köcsögnek van otthon egy MacBook Air-je, amit mindenhová magával visz, így teljesen jól működő dolognak kell lennie ennek az "egy élet, egy iPhone, egy iTunes" koncepciónak). Jól is működik, ha zsírpubi vagy, informatikai analfabéta és hülye is egyszemélyben. Más esetben nem. (Androidnál ugye ilyenről nem esik szó, ahova bedugod, ott működik, nem bánt ez semmit, sőt, örül, hogy foglalkoznak vele). Az iPhone-os megoldás erre: jailbreak. Édes istenem, megveszel valamit, ami mégsem lesz a Tiéd. Miért van ez? Mindegy, Asszony ezt is megoldotta. Én az események történése közben kellő áhitatban voltam. Egyrészt, hogy milyen ügyes és milyen jól veszi az akadályokat, másrészt nem értve az Apple hype-ot, mert ami ilyen diktatórikus és szar, azt nem lehet szeretni, vagy én vagyok rossz bolygón.
A pohár tegnap telt be nálam, ami azért vicces, mert nem én használom, de én szívtam meg vele, de nagyon csúnyán. Történt ugyanis, hogy töltés közben a melóhelyi gépen lehúzták az iPhone-t a töltöről, anélkül, hogy jelezve lett volna neki, hogy most le lesz kapva (Androidnál úgy tépem ki a Liquid-em a gépből, ahogy akarom...). A váratlan megszakítás eredménye az lett, hogy az iPhone fogta és legyalult mindent magáról (bizarr, mi?). Nem baj, van rá restore. Asszony melóból hozzám jött, megkérdezte, hogy restorolhat-e az én gépemről. Hát persze. Leültem ValóVilágozni (Alekosz az Isten!) aztán egyszer csak jön a hír, hogy se kép, se hang a gépemen. Megnéztem, egér, bilentyűzet nem működött, olyan system crash-em lett, amit Windows 7 még nem látott. Restart, bootmenü, normál mód kiválaszt, Windows elindul, loginképernyő megjelenik, de az egér és a billentyűzet nem működik. WTF? Hála a kis restore proginak, amint a gépbe szállt a Windows lelke le lett tiltva az összes USB portom, úgyhogy billentyűzet és egér kilőve. Újraindítás, csökkentett mód, továbbra is működésképtelen minden. Nálam kb. ekkora szakadt el a cérna és kezdtem el törni és zúzni magam körül, amit értem. Komolyan. Szerencsémre (és Steve Jobs meg az összes Apple liker szerencséjére) volt otthon egy PS2-es billentyűzetem, amivel sikerült legalább valamennyi kontrollt szereznem a gépem fölött és visszaállítanom egy tegnap reggeli mentésre a Windows-t és láss csodát az USB-k újra működtek. Bár barátnőm azt mondta, hogy ez nem az Apple hibája, nem ők írták a restore progit én mégis amondó vagyok, hogy egy normális telefon miatt, ilyen szemétparaszt programokat kötelező a gépre tenni. A gépem azóta minden esetre kultikus helynek minősül, rezervátum, a világörökség része, élő ember ahhoz többet nem ér, Apple terméket meg 3 méteres körzetébe tilos vinni. Komolyan!
Ez hát a rövid, ámde annál szaftosabb története (eddig...) a Hero - iPhone 3G cserének. Nem akarok senkit bántani, de kitoloncolnám azokat az országból, akik anno képesek voltak 200.000 forintot adni egy ennyire használhatatlan és szar, koncepcionálisan a moslék kategóriát súroló, hozzáállásban mindenkori diktatúrákat megszégyenítő telefonért. Tegnap ráadásul annyira ideges lettem este, hogy kedvem lett volna bemenni Handráshoz és a fejébe húzni a gépházam (mákja lett volna, mivel a ház mini, szóval egy púppal megúszta volna). Brrrrr.
Igaz, hogy a poszt elején azt mondtam, hogy objektív leszek, de sajnos az érzelmek így a vége felé elragadtak. Nem azért, mert Apple hater vagyok, nem azért, mert nem akartam megszeretni az iPhone-t, mert én tényleg meg akartam és látni akartam a pozitív oldalát, de ezek a szivattyúk teljesen elfedték azt a kevés pluszt, amit magában hordoz. Az biztos, hogy én tegnap óta ismét borzalmasan szeretem az Androidot. Az is megjegyzendő, hogy az asszony igen jól ért ezekhez a kütyükhöz, engem simán lenyom a használatukban / telepítésükben bármikor ennek okán nem is értem, hogy egy mezei szerencsétlen gyerek, mi az istent kezd az így gallyra ment iPhone-jával? Ügyfélközeliség, mi? Jaj Steve, elvette az eszed az a sok South Park, még jó, hogy most szabin vagy...
Címkék:
iphone gondolkodó android