Korlátlan beszélgetések, határok nélkül?

2014.04.18. 14:07 Gabking

Ahogy erről régebben már írtunk, az EU roaming elleni szabályozása érdekes helyzet hozhat létre. Jelenleg minden országban külön cégként vannak jelen a nemzetközi mobilszolgáltatók. Az itthon is ismert három nagy mind egy-egy nagy csoporthoz tartozik. Éppen ezért lesz érdekes, amikor ezek a nemzeti piacon jelenlévő cégek árversenybe kezdenek.

unlock-vodafone-romania.jpg


Most egy érdekes példával szemléltetjük ezt az anomáliát.

Mivel a Vodafone volt az első olyan szolgáltató a hazai piacon, aki bevezette a korlátlan beszélgetéseket nyújtó díjcsomagot, vegyük példának elő ezt a céget. A RED csomagok első körben még 20 000 Ft-ért, mára már kevesebb, mint 10 000 Ft-ért elérhetőek, ami persze nem kizárólag a magyar Vodafone érdeme, hiszen ezt egyszerre vezették be több EU-s országban. Románia 2007-ben lett az EU tagja, ott is jelen van, mint szolgáltató a Vodafone, és bizony, ott is lehet RED csomagokat kapni

 

RomanRED.PNG

 

.
Mivel a Román oldalon Eurós árak szerepelnek, és a mi jó öreg forintunk (hiába Magyarország jobban teljesít) még most is olyan hullámvasúton utazik, aminek a végét senki sem látja, kár átszámítani őket, azonban támpontot adhatnak. Persze nem is csak az árak a lényegesek, hanem a tartalom. Ha jobban megnézzük, markáns különbséget látunk a két szolgáltatáscsomag között.

(az itt szereplő árak átváltását mindenki végezze el maga, az aktuális napi árfolyam függvényében)


A hazai RED a korlátlan beszélgetést ígér hazai hálózatokra, ezen kívül a készülékbiztosítással, és a prémium ügyfélszolgálattal operál, 500 megás, illetve 1 gigás net csomagokkal, mindezt 3G hálózaton (hiszen itthon még nincs a Vodafone-nak 4G-s lefedettsége). Ezzel szemben a Román RED a korlátlan beszélgetésen kívül, ártól függően 400 MB, 1-2-3 GB-os csomagokat, valamint 250-500-1000-2000 perc nemzetközi, illetve roamingra is felhasználható keretet biztosítanak, mindezt már 4G-s lefedettséggel is.


Az eltérő készülékár támogatást felesleges boncolgatni, az annyira eltér országonként, hogy nem is kezdhetünk vele semmit (és lássuk be, mára már annyi jó alternatíva van, nem csak a szolgáltatói készülékválaszték).


Ellenben ha ratifikálják ezt a határozatot, akár érdemes lehet majd azon is elgondolkozni, hogy hol veszünk előfizetést.


(Természetesen nem akarom azt a hibás képet festeni, hogy a Román Vodafone jobb,mint a Magyar, sokkal inkább ezzel a példával lehet érzékeltetni, milyen különbségek is vannak jelenleg az eu-n belül is. Jelenleg a Vodafone Hungary csomagjait itthon csak a két másik szolgáltatóéval érdemes összevetni)


Címkék: vodafone korlátozás EU RED

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr106050956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabking 2014.04.18. 18:37:35

Ha a nemzetközi hívásokat nézzük, lesznek majd változások,kénytelen lesz minden szolgáltató átalakítani a nemzetközi hívások rendszerét. A rendszer már most is úgy működik, hogy pl erre a típusú hívásra adnak kedvezményt Romániában a RED csomagokban. És akkor még nem lett feloldva a határok/szolgáltatók kérdése.. Mivel a hálózati kiszolgálók egymással vannak elszámolásban, az a furcsa helyzet áll elő, hogy a vodafone ro fizet a vodafone hu-nak. Nos A ratifikálás után másnak megfogják szüntetni az egymásnak való számlázást, nem lesz értelme. Az megint más, hogy ez mennyire átalakíthatja majd az emberek gondolkodását.. (mondjuk eddig sem zavart sok embert, ha az őt hívó extra költség terhelné) Nagyon hamar ketté fog válni a hálózatot üzemeltetők, és a szolgáltatást értékesítő cég. A hálózatos cégek megmaradnak majd nemzetinek, a szolgáltatásokat értékesítők meg elveszítik a nemzeti jellegüket. Majd a számmezők használata, összehangolása, és a számhordozás kérdése lesz az érdekes.. ezek kb 5 éves problémák..

320dezső 2014.04.18. 19:50:27

A kedves cikkíró elsiklott amellett, hogy a szabályozás csak a roamingot érinti. Ha én veszek egy román sim kártyát, akkor azzal aranyárban hívhatom a magyarországi pajtikat, hiszen az külföldi hívás marad ugyanúgy, mint eddig.

Gabking 2014.04.19. 08:02:40

@320dezső: Két dolog felett siklottál el te szerintem.
1.: A Román RED 45 most tartalmaz 1000 perc nemzetközi, és roaming hívást.
2.: A szabályozás életbelépésével nyilván a mostani tarifákat el lehet felejteni, hiszen a szolgáltatók különben is folyton átalakítják, erre reagálva miért ne tennék meg.
Ha ellátogatsz a vodafone.ro oldalra, láthatod, hogy van most ráadásul egy RED 59 csomag, ahol 2000 perc nemzetközi hívás, három giga net (most akciósan kapsz még hármat, tehát összesen HAT giga net) áll a rendelkezésedre.
(ugyan pont azt írtam, hogy nem érdemes kint készülékkel venni, mert ha most besétálnál oda ki tudja hogy milyen áron kapnád meg,de ehhez a csomaghoz már gyakorlatilag ingyen jár minden csúcstelefon, nem láttam havi törlesztőrészletet sem)
Az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy azok akik téged akarnak elérni, nemzetközi hívással tudják ezt megtenni.(pl bank, hivatal..) A szüleid meg vagy hasonló kártyával rendelkeznek, vagy visszahívod őket.Ha most lenne ilyen csomagod..
Mert biztos fognak valamiben reagálni a szolgáltatók..

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2014.04.22. 13:03:02

Az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy azok akik téged akarnak elérni, nemzetközi hívással tudják ezt megtenni.(pl bank, hivatal..) A szüleid meg vagy hasonló kártyával rendelkeznek, vagy visszahívod őket.

Én ezt továbbra sem érzem ilyen egyszerűnek. Én azt mondom, hogy ez nem működik majd a gyakorlatban, szerintem a legtöbb ember számára ez elfogadhatatlan kényelmetlenség.

Gabking 2014.04.22. 13:20:17

@Watt25: Nyilván most egy átmeneti időszakról beszélünk. A jelenlegi helyzet nem hiszem, hogy sokkal tovább maradna fent,mint a ratifikálás.
Úgy gondolom, hogy hosszú távon maguk az országokra jellemző előhívók lesznek elavultak.

Google+
süti beállítások módosítása