WiFiKill - a nyílt wifi vége?

2011.10.17. 09:58 Yarner

Épp pénteken írtunk az immár elérhetővé vált Anti nevű hacker-appról, most pedig egy újabb ingyenes csapásmérő eszköz került a kezünkbe, amivel bárki tönkre teheti mások netezési élményét. A WiFiKill, ahogy a neve is mutatja, egyszerűen bárkit letilthat egy adott hálózatról, akár egyetlen gombnyomással az összes csatlakozott eszközt is elküldhetjük homokozni. A használatához rootolt készülék kell, de ez nyilván keveseket fog elriasztani a letöltésétől.

A WiFiKill használatának persze lehet létjogosultsága - engedély nélküli nethasználókat, fegyelmezetlen szobatársakat ("Mondam, már, hogy ne torrentezz, amikor raid van!"), családtagokat ("Majd ha kész van a lecke, facebookozhatsz, kislányom!", "Milyen oldalt nézegetsz, drágám? www.cheap-jewellery.com?") is rendbe szedhetünk vele, de azt hiszem, nem kell sokat ragozni, hogy az egységsugarú troll kezében mennyire veszedelmes játékszer lehet.

Azt hiszem ennek a  két appnak a megjelenésével hivatalosan is háborús zónának nyilváníthatjuk a nyílt wifit kínáló helyszíneket, hiszen tökéletesen kiszolgáltatottá válik minden rájuk csatlakozó felhasználó. Kíváncsian várom, hogy a barikád másik oldaláról is lesz-e valami reakció, jelennek-e meg az adatforgalumunkat védelmező alkalmazások is a jövőben?

Market link

 


Címkék: hírek biztonság wifi app alkalmazások

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr723308795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.10.17. 10:17:04

Nem akarok itt negatív lenni, de szerintem az ilyen appokat nem kellene posztban lehozni. Abszolút destruktív az egész, semmi értelme nincs. Ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünk ne netezzen, akkor azt rombolás nélkül is meg lehet oldani.

Deino · http://play.blog.hu 2011.10.17. 10:22:58

@pantomimes: egyetértek, két-három napja találkoztam ezzel az appal, de még tweetelni se tweeteltem róla. Fék nélküli atombomba lehet belőle a trollok kezében.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.10.17. 10:30:16

@pantomimes: @Deino: Ezen én is gondolkodtam egy darabig, de végül arra lyukadtam ki, hogy ha elhallgatjuk, azzal csak elodázzuk az elkerülhetetlent. Az app kint van a Marketen, ingyenes (root kell hozzá, ez egy minimális szűrőt bevezet, de ez édeskevés), előbb-utóbb mindenki tudni fog róla - ne a jóhiszemű felhasználó (=potenciális áldozat) legyen az utolsó.

Ha bedobjuk a köztudatba, az talán segíthet megoldásokat találni. Én még nem nagyon jöttem rá, lehet-e tenni valamit az efféle támadások ellen, de hátha valaki előáll egy jó ötlettel - garantálok neki egy azonnali exkluzív posztot.

battila.hu 2011.10.17. 10:32:09

Jaja, ennyi erovel hazilag elkeszithet bomba recepteket is lehet postolni.
Orulunk, hogy van sajtoszabadsag meg minden, de azert ... na!

Deino · http://play.blog.hu 2011.10.17. 10:37:32

@Yarner: Magyarországon vagyunk, ha a magyar droidos blogok / szájtok nem írnak róla, akkor az egységsugarú droid júzerhez NEM jut el a dolog. Vagy sokkal lassabban ugye, és addigra már valószínű lesz valami app, ami kivédi ezt / a Google kivágja a picsába őket a Marketről. Épp elég lett volna addig odázni az elkerülhetetlent...

Plusz szerintem kicsit túlbecsülöd a magyar köztudatot. Arról nem beszélve, hogy aki egy ilyet meg tud oldani, az jó eséllyel már rég tud az app létezéséről, (mert olyan körökben mozog, ilyen híreket olvas) és nem innen fog értesülni róla.

Suddenly a wild "logikai buktató" appears.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.10.17. 10:44:59

@Deino: A gépem tegnap küldte szét egy vírus, azóta szopok otthon, mint a torkos borz. Ha valaki beparáztatott volna, akkor frissítem a NOD-ot, az Ad-Aware-t és bekapcsolok egy normális tűzfalat. Sajnos nem tettem és nem is paráztatott be senki.

Jobb félni, mint megijedni. Ezek a posztok erre jók, hogy mindenki nézzen szét a Wifi-jének háza táján, vagy kapcsolja ki, ha nem muszáj mennie és még sorolhatnám.

Vagy szerinted az a szép, új világ, ahol nem kell felhívni a figyelmet arra, hogy bármikor megtámadhatnak? Lesz pár névtelen áldozat, akikről senki nem tud semmit és nem hallott róluk és ennyivel el is van intézve? Mert szerintem nem ez a megoldás...

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.10.17. 10:50:02

Fura, de néha úgy érzem a marketen nem ártana szűrni mielőtt kiengednek valamit oda. Az rendben, hogy darabszámra jó a market, de minőségre elég gyatra sajnos. Rákeresek valamire és a sok találat közül nem tudom megállapítani elsőre, hogy mi az, ami tényleg jó.

@Yarner: @Deino: igen, szerintem is igaz, hogy ha a blogokon nem jelenik meg az app, akkor nem sokan fognak tudni róla, sok nyilvános WIFI hotspot nyílt, nem lenne jó ha valami értelmes hülyegyerek azzal szórakozna, hogy lerombolja 5 percenként.

Deino · http://play.blog.hu 2011.10.17. 10:50:56

@Tomi from Space: a) van értelme figyelmeztetni, ha tudsz tenni valamit, ahogy te is írtad: tűzfal, vírusírtó, tudomisén.

b) Van értelme figyelmeztetni, ha az adott app KÁRT tud okozni: ellopja a jelszavad, lemásolja a mailjeid, szétbassza a telefont.

De itt egyik verzió sincs életben. Ez az app nem alkalmas a szó szoros értelmében vett kár okozására, csak arra, hogy szopassa az embereket. Nagy bajod nem lesz tőle, egyszerűen kivág egy public wifiről, ennyi.

Plusz: Szép új világ ide vagy oda, mérlegeljünk kicsit.

Segít a cikketek a védekezésben? Ha igen, akkor nagyon jól elrejtettétek a sorok közé, mert én nem láttam semmi ilyet. Tehát nem.

- Terjeszti a cikketek az app hírét, ergó potenciális trollok, visszaélők kezébe ad ilyen módon "fegyvert"? Sajnos igen.

Do the math.

organikusviselet · http://organikusviselet.blog.hu/ 2011.10.17. 11:12:09

Ez nagyon dúrva eszköz. Nem szabadna fenn hagyni a marketen.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.10.17. 11:12:20

@Deino: Nézd. Bemész a boltba, veszel egy kést, kimész vele az utcára és összeszúrkálhatsz 30-40 embert, ha gyors és ügyes vagy. Ezt mindenki tudja.

Aki "szar, szemét, szar alak", az megfogja tenni, aki nem nem. Az, hogy valaki használja ezt az appot, erősen etikai kérdés. Én ha feltenném (nem teszem, mert nem rootolt a telefonom és különben sem érdekel). Akkor kipróbálnám otthon a saját wifi-men, vagy a cégesen és kifújt. Mert engem a technológia érdekel. A blogot olvasó 5000 geek szintén ezt tenné, vagy hozzá se fogna. Marad 10 szar ember, aki megfogja csinálni a szomszédéval is, meg a Mekiben is, meg ahol tudja. De az megtenné amúgy is, mert "ebből él" és valszeg már tegnap előtt ezzel szórakozott.

Úgyhogy a világ nem annyira rossz és szörnyű, amennyire Te látod annak. És nem ilyen postoktól lesz rosszabb, vagy jobb.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.10.17. 11:12:49

@Tomi from Space: persze, otthon ne legyen nyílt a wifi hálózatod, de könyörgöm, a wifi hotspotok nagy része nyílt és ha egy ilyen app valami nagyokos kezébe kerül, akkor megkeserítheti pár ember netezését. Ezért nincs értelme ilyen destruktív appokat posztolni, mert ha pláne még index címlap is lesz, könnyen előfordulhat, hogy rossz kezekbe kerül.

vasii 2011.10.17. 11:15:04

Az antiban a D.o.s. tamadas ugyanezt takarja.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.10.17. 11:16:05

@pantomimes: Azt hiszem Németországban van az, hogy ha nyitva hagyod a Wifi-det akkor simán megbüntetnek. Hát joggal.

És mint fentebb írtam bármi kerülhet rossz kezekbe, bármivel lehet kárt okozni. Nem egy poszton fog múlni ez az egész.

Madarsky 2011.10.17. 11:16:33

Az alapvető informatikai struktúra rossz, a TCP\IP, az SMTP, az egész felépítése. Mindenki vonogatja a vállát hogy hát igen igen, de hát egy egész új internet hát tyű meg hűha meg hááá.
Szerintem kapjon publicitást, hiába seperjük a szőnyeg alá hogy rossz, csak elodázzuk a problémát. Igen, ez az app nem jó, de az a korosztály aki ezzel játszana igazán annak még nincs androidos telefonja szerencsére, így csak egy tucat 16 éves marad aki kétszer kipróbálja, aztán elfelejti az egészet.
Mindazonáltal foglalkozni kell vele, láttatni kell hogy ez az egész ezer sebből vérzik, és nem alkalmas arra amire használjuk.
A nyílt wifi már eleve egy hátborzongató dolog, a reptéren, a szállodában, akárhol felmenni rá már önmagában kockázat, tök mindegy hogy pluszban van-e még egy ilyen letiltogatós cucc vagy nincs.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.10.17. 11:18:03

@Tomi from Space: szerinted pl. egy város központjában is zárt wifinek kellene lennie?

Persze, nem egy poszton múlik, de nem segít a helyzeten az biztos.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.10.17. 11:22:08

@pantomimes: Ezekre van megoldás.

Pl. kávéző public wifijéhez kapsz kódot, ha veszel egy kávét. A kódod ott figyel a blokkon.

A város public wifijét is lehet kóddal védeni, nem hinném, hogy ez olyan borzasztó nagy feladat egy olyan világban mint a mai. Aki használni akarja bemegy egy okmányirodába és kér hozzá kódot, vagy neten egy online ügyfélkapun igényel egyet. El kell menni a security irányába. Anno erre találták ki a rendőrséget is, a nyílt wifire is van megoldás.

Másrészt, ha ennyire problémásnak érzed, kérlek mond el a véleményed arról, hogy mi van akkor ha valaki puplic wifin nézeget pedofil tartalmat? Azzal, hogy a public wifit ennyire véded, ezt is támogatod. Az legális és helyénvaló ezek szerint, igaz?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.10.17. 11:22:36

Egy - igaz, nem túl elegáns - megoldási javaslat: Jelenteni kell a Google-nél az appot. A mobil Market-appban "Megjelölés nem megfelelőként" címen fut a funkció (a webes Marketen viszont nem találtam...)

Az Android Market elvileg önszabályozó, tehát rajtunk múlik, mit nem tartunk odaillőnek.

@Madarsky: Igen, erről évek óta énekelnek a szakértők. A nyílt wifi kényelmes, de nagyon veszélyes is.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.17. 11:30:00

@Tomi from Space: na most akkooo eljutottunk oda, hogy valojaban nemzetbiztonsagi erdek ennek a szarnak a terjesztese, hogy altala a tarsadalmat rakenyszeritsuk, hogy az okmanyirodakon, vagy mittomenhol, lehetoleg az osszes adatainak megadasa mellett igenyeljen wifihasznalati engedelyt, ket peldanyban, x ezer forintos okmanybelyeggel, es kozjegyzo jelenleteben. Kesobb geppuskas rendor is lesz, csak lefoglaltak a kommandosok a fegyverszallitmanyt fercsihegyen, oszt ez meg kicsit kesik...

Mellesleg imadom ezt a "bemesz a boltba, es veszel egy kes" hasonlatot. Tenyleg liberalizalni kene ennek szellemeben az osses gyilkolasra alkalmas eszkozt. mar latom lelki szemeim elott, ahogy kishazankban elszaporodnak a modern-military shoppok, ahol a lepfenekeszitmeny melle jo kis leirast is lehet majd kapni, melyik varosban hol vannak, es milyen modon megkozelithetoek az ivoviztarozok. Aztan ugye vannak szar emberek, meg vannak nem szarok...

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.10.17. 11:32:55

@Tomi from Space: nem védem, csak mondom, hogy jelenleg ez van sok helyen. Értem mire akarsz kilyukadni ezzel a pedofilos dologgal, de akkor is azt mondom, hogy ennek a posztnak semmi értelme nincs, gondolom az index címlap volt a cél, ez összejött.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.17. 11:37:24

@Madarsky: szerintem meg az a gaz, hogy nincs egyseges lefedettseg nyilt wifivel minden nagyobb telepulesen. Allamilag kene tamogatni az ingyenes internetelerest kvotahoz kototten, azt atlepve minimalis koltseget szamolva. Alap, hogy minden kozep, vag felsooktatasi intezmeny terulete nyilt, es ingyenes legyen.
persze mindennek vannak kockazatai, de a mai informatiakai vilagban csak ugy nem leszunk sereghajtok, ha hajlando a tarsadalom aldozni az informacioaramlas szabbada tetelere.

l0lcopter 2011.10.17. 11:38:22

na legalább tudjuk, hogy az android egy rakat troll lelkű egyed fostalicska mobilplatformja :)
fogalmazhaték úgy is, hogy az open source szégyene.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.10.17. 11:44:37

@VUVUZELLANÉNI: Ahogy @Madarsky is írta, a rendszer rossz, nem ezzel az app-pal rontották el - ez csak rávilágít a hibára. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy ez a pofon már régóta jött, csak korábban legyintgetett csak mindenki.
Most már jön a kaki, mi meg csak pislogunk, hogy lehet, hogy kellett volna csinálni valamit korábban. Ha egy híd rossz anyagból készült, akkor nem a ráhajtó megrakott vonat hibája lesz, ha leszakad, hanem azoké, akik ezt nem vették előre észre, és nem tettek valamit azért, hogy megerősítsék.
@pantomimes: Nem az Index-címlap volt a cél, hanem egy olvasott, gondolatébresztő poszt közlése. Ha fellengzős akarok lenni, figyelmeztetés, vagy "vitaidítás".

Érdek Lődő 2011.10.17. 11:49:15

Vajon mennyire vetette volna gátját a "vitaindításnak" ha nem közlöd a program nevét és a linkjét?

readya 2011.10.17. 11:51:49

Felraktam és ki is próbáltam, működik. A legdurvább, hogy kapcsolódva maradsz a Wi-Fi-re csak éppen nem forgalmazol semmit.

@Tomi from Space:
"Pl. kávéző public wifijéhez kapsz kódot, ha veszel egy kávét. A kódod ott figyel a blokkon. "

És ez mire megoldás? Bemegyek a kávézóba, veszek kávét, kapok kódot és mivel nekem kell a tempó, az appal lebaszkodok mindenkit a hálózatról.

Ez nem a nyílt/zárt wifi kérdéskör, hanem morális. XDA olvasó emberek úgyis tudnak róla, xyz átlag user meg nem. Illetve most már igen. Remélem elegendő egységsugarú tini olvassa a posztot és kezdi el használni ahol csak kedve van.

Ráadásul index.hu címlapra kirakták, hiszen azt is kell etetni. Tudom, hogy leszarod, de szerintem - és nem csak szerintem - igazi kurvák lettetek. A múltkori Samsung laptop is ugyanez. Bármit hajlandóak vagytok megtenni a látogatottságért, csak azt nem veszitek észre, hogy a bounce rate óriási. Lásd, amikor kiakadtál a Goldenblog szavazáson. Nem az egyszeri látogató a jó látogató, hanem a visszatérő. Ahhoz viszont több kell, mint hatásvadász írások. Ez pedig ráadásul romboló is. Gratulálok

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.10.17. 11:56:12

@readya: Köszönjük a hozzászólást, remélem ebben sikerült mindent összefoglalni, amit mondani szerettél volna :)

Az meg hogy miről cikkezünk a mi dolgunk, a blogot elhagytad, legyen ez a jussod, a többibe meg nem szólj bele, mert az égiadta egy világon, semmi, de semmi közöd nincs hozzá...

yaffa · http://www.yaffa.blog.hu 2011.10.17. 12:02:58

@Tomi from Space: Nincs is mókásabb a besértődött blogírónál :D
Vagy szánalmasabb?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.10.17. 12:05:26

@yaffa: Kidobod a csajod, aztán odamész a házuk elé ordibálni meg lekurvázni minden héten. Ki a hülye? :) És ki a szerelmes?

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.10.17. 12:13:01

@Tomi from Space: az a baj, hogy ha kritika éri az oldalt rögtön átmész támadó üzemmódba. Persze, nem minden esetben jogos a kritika, de van amikor az és abból lehetne tanulni.

Igen, ebben a blogban azt posztoltok amit ti akartok, ez így van, viszont ha majd nem marad olvasótok akkor ne csodálkozz.

karatekutya 2011.10.17. 12:22:33

@readya: "kávéző public wifijéhez kapsz kódot", szép oximoron. Kb. mint a "passzvörddel védett nyilvános account".
Amire kóddal mész be, az nem public.

Az ilyen appoknak az a szerepe, hogy majd a wifi-ket szépen fejlesztik, és azok idővel nem lesznek sérülékenyek az ilyen támadásra. Az antibiotikumra rezisztens baktériumok is a fejlődést választották, nem a zsörtölődéses kihalást.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.10.17. 12:28:05

@pantomimes: Ha az olvasók 10%-nyit tennének értünk, mint amennyit mi teszünk értük, akkor már más lenne a szitu, de ez nincs így. Nem is szeretném ezt itt ebben a posztban, sem máshol boncolgatni, a magyar online újságírás / blogolás még így 5-10 év után is gyerekcipőben jár. Legyen annyi elég, hogy több mint 1 év alatt lett 1533-om like-ja az oldalnak amit havi 60.000 egyedi látogató mellett jött össze. Ha kiírnám, hogy 20 tabletet lehet nyerni, akkor egy hét alatt lenne 3-4 ezer like-unk, mert a magyar az ilyen neki a pénz kell, az, hogy itt 10 ember 1,5 év alatt kb. 2-3 ezer emberi órát ölt ingyen a blogba nem érdekel semmit. És akkor jön még az ilyen ember mint Te is megmondja a frankót meg kiokosít :)

Ha kapunk támogatást, visszajelzést, azt érezzük, hogy fontosak vagyunk és nem holmi jött-ment emberek játszótere, akik csak akkor írnak kommentet, ha be akarnak szólni, akkor igen, majd kicsit visszaveszünk, szebbek leszünk és még sorolhatnám.

Bár így is azok vagyunk csak a magyar megint az az állatfaj, aki csak azt veszi észre amit akar és ez általában a rossz, nem azért ír, hogy építsen, hanem azért, hogy romboljon. Miért? Nem tudom. Mi építeni szeretnénk, lassan 2 éve. De ezt vannak akik nem akarják látni....

karatekutya 2011.10.17. 12:39:18

Létezik a "Wireless Penetration Testing" amiről mindenki tudja, hogy konkrétan a wifi feltörését jelenti, WEP-re garantáltan, WPA-ra, WPZA2-re kisebb sikerrel, de az is esélyes.
Erre speciális linux disztibúciók léteznek, itt van kb 20: wirelessdefence.org/Contents/WirelessDistros.htm

Erről is beszélnek, létezik, mióta wifi van, aztán mégsincs orbaszájba feltörve mindenkinek a wifi-je.

Ronald 2011.10.17. 13:13:35

GSM (sőt GPS) blokkolót (jammert) is lehet vásárolni akár a Vaterán is.
.

Muad\\\'Dib 2011.10.17. 13:20:12

Igazából egy wifi rendszer mindig is "könnyen" támadható lesz, mivel megosztott közegen keresztül kommunikál. Tulajdonképpen egy védett rendszer is majdnem ugyanúgy támadható, mint egy publikus, tehát nem kell ahhoz nekem feltörni a rendszert, hogy tönkretegyem a kommunikációt.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.10.17. 13:24:15

@Tomi from Space: én évek óta olvasom a blogotokat, tehát itt nem arról van szó, hogy idejöttem aztán beleböfögtem a nagy semmiből.

Amikor tetszett egy poszt megosztottam facebookon, mert azt gondoltam más is szívesen elolvasná és nektek is jól jön. Régebben voltak tesztek, mind készülék, mind alkalmazás tesztek, lehet, hogy nem voltunk sokan, de minőségibb tartalom volt szerintem, mint most. Sajnálom, hogy ezt te nem így látod, remélem egyszer visszakanyarodtok a régi útra.

Az meg, hogy majdnemhogy letrollozol ("megmondja a frankót meg kiokosít") az elég furcsa nekem, mivel nem először kommentelek itt és hidd el, nem azért fogalmazok meg kritikát, mert rosszat akarok nektek, hanem épp ellenkezőleg.

Madarsky 2011.10.17. 13:42:57

@VUVUZELLANÉNI: igen, ebben igazad van, nem is vitatkoznék vele. Viszont az, hogy az emberek rácsodálkoznak és felháborodnak azon hogy van egy wifi blokkoló app, avagy felháborodnak azon hogy erről beszélünk, az azt jelenti hogy nincs megfelelő ismeret erről a témáról, mert vannak akik úgy érzik hogy azzal hogy nem beszélünk róla, csökkentjük a veszélyt.

Ráadásul szerintem ez a blokkoló cucc nem is igazán ártalmas, az hogy pár hülyegyerek egyszer kipróbálja, az nem veszély, ez kb. olyan mint a telefonbetyárkodás, egyszer vicces, aztán annyi.

Sokkal nagyobb baj a wifivel, hogy bárki látja az adatforgalmad, átirányíthatja, manipulálhatja, ha akarja arra a weboldalra megy amire te irányítod, ott elhelyezhetsz egy bármilyen spyware-t, amit megnyit, és beenged téged a készülékébe, és viszed az összes adatát, tattara tattara szokásos körök. Nem tudsz ellene micsinálni, a wifin az ember ki van szolgáltatva, ha titkosított, akkor sincs semmi, mert beleteszel a hatósugarába egy eszközt, mögé kötsz felhőben némi számítási teljesítményt, és feltörhető.

Ez olyan mint a nyilvános strandfürdő, ha bemész lehet hogy nem szedsz össze semmi kellemetlen betegséget, de nem rajtad múlik.

Mindenkinek tisztában kellene lennie azzal, hogy a wifi egy kiszolgáltatott dolog, amikor felcsatlakozol, akkor nem elég hogy "hangosan beszélsz" amit mindenki hallhat, hanem rossz esetben még minden tartalmadat felajánlod a közösbe. És igen, az is lehet hogy valaki túlkiabál és blokkolja a kommunikációt.

Szükség van a széleskörű internet hozzáférésre, de ezzel a rendszer kiszolgáltatjuk magunkat...

Nem tartom szerencsésnek hogy az IT iparág minden ember kezébe okostelefont akar adni, félévente dobja ki az újabb és újabb telefonokat, miközben ez egy pont ugyanolyan számítógép mint az asztali, viszont sokkal sebezhetőbb - ezzel kapcsolatban viszont se felvilágosítás, se védelem, se semmi.
Persze, nyilvánvalóan az értékesítés termel profitot, a védelem, az új rendszerek, az eszközök cseréjének kényszerítése meg csak viszi a pénzt, és amíg a kormányok nem állnak neki nyomni ezt a dolgot az "állampolgáraik védelmében", addig nem is lesz belőle semmi, soha, csak a könnyen kihasználható mobileszközök mindenki zsebében.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.10.17. 13:52:34

@pantomimes: Nem mondom, hogy nincs így, de azóta sok minden változott. Pl. vagyunk 3-an cikkírók, ha igényes posztok kellenének, vérre menők, mélységbe ásók, lenne heti 3-4 poszt, ehelyett kell naponta legalább 2-3, ennyien nem bírjuk tartani a tempót, és én most ráadásul ki is estem x hónapra... Új posztolók meg nem jelentkeznek :\

Muad\\\'Dib 2011.10.17. 13:55:34

@Madarsky:
Azért szerencsére egy komolyabb céges wifi környezete nem olyan egyszerű manipulálni (hosszú ideig), vagy adatokat szerezni róla.

bioLarzen 2011.10.17. 14:04:09

@Tomi from Space: Szia,
szerintem ez nagyon fals analógia. Ugyanis a kést mindenki ismeri, mindenki tudja, mire lehet használni. a hasonlatod sztem akkor lenne jogos, ha ez az app is közismert lenne. De nem az. A te hasonlatod akkor lenne találó, ha a kés egy viszonylag ismeretlen, egyetlen üzletben - ingyenesen - kapható eszköz lenne, a blog pedig - akaratlanul is - reklámozná.

Gondolom, ebből is kiderül amúgy, hogy egyetértek azokkal, akik szerint nem volt jó ötlet erről írni - az Index pedig még alá is játszik azzal, hogy címlapra teszi...

Mindegy, ha nagy gondokat okoz, majd legfeljebb elegen flagelik a marketen, vagy csinálnak elle-alkalmazást...

bio

bioLarzen 2011.10.17. 14:06:58

@Tomi from Space: "Ha az olvasók 10%-nyit tennének értünk, mint amennyit mi teszünk értük, akkor már más lenne a szitu, de ez nincs így."

Na, pont ezt nem lenne szabad gondolni/leírni. Nem kis csalódás volt ezt olvasni...

bio

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.10.17. 14:37:44

@bioLarzen: Akinek nem inge bio, nem veszi magára :)

Másrészt meg látjuk a statokat és sajnos ez az igazság.

Twilight-addenda · http://twilight-addenda.blogspot.com 2011.10.17. 14:47:53

Sziasztok!

Én kb. most vagyok itt másodszori látogató, de megosztom a véleményem a dologról veletek és a postról is.

A post információtartalmára szükség van.

A közzététel módját viszont sérelmezem én is. Az a probléma vele, hogy nyíltan le lett írva az app neve, sőt még a hozzáférés is meg lett adva.

Kedves Szerző!

Nem lehetett volna úgy publikálni a postot, hogy pl.: "létezik már olyan app, ami..." és se a neve, se az elérhetősége nem lenne megadva?(meg printscreen sem kellene a felületéről) Tudom, hogy nem sokat ér, de legalább a fentebb említett "16 éves hülyegyerekek" dolgát megnehezítené egy kicsit, mert nem célirányosan keresnék a mindenkivel kib@szó app-ot, hanem meg kéne szenvedniük néhány tíz, száz, ezer? app átböngészésével és ez már önmagában eltántorítaná a kevésbé kitartóakat. A post tökéletesen elérte volna a célját így is, hiszen felhívta volna ugyanúgy a felhasználók figyelmét egy létező és súlyos IT problémára. Most már legalább én is tudom, hogyha egy Wi-Fi hotspotot használva 0-ra degradálódik a sebességem, akkor nem az én készülékemet kell földhöz csapni, hanem meg kell keresnem az egyetlen olyan felhasználót a közelben, aki vigyorog mint a tejbetök, és miután kiszedtem a kezéből az okosvackát, lenyomhatom a torkán.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy mi történik akkor, ha két ugyanilyen appot használó okostelefon összeakaszkodik, bár valszeg az első eleve kilövi a második hozzáférését. Az átmeneti megoldás pedig a szigorú jelszavazás és MAC szűrés, hozzá kiosztott fix IP-kel. Ha az adott MAC-ű eszköz nem a saját IP-jével akar fellépni, akkor cseszheti a jelszavát is. Persze otthoni, irodai környezetről beszélek, ami nem oldja meg a nyílt hálózatok problémáját, viszont nálam alapszabály, hogy nyílt hálózaton CSAK böngészek. Az egyetlen emilfiók, amit nyílt felületről megnyitok, az meg "eldobós", fals adatokkal regelve. Tudom ez sem etikus, de inkább én legyek biztonságban, mint hogy tudják az összes adatomat.

Zárszóként annyit, hogy remélem, azt az app-ot is elérhetőséggel együtt fogjátok postolni, ami a mostani tárgyát képező app-ot kinyírja, lehetőleg az azt használó készülékével együtt. Mivel ez a program semmi másra, mint rosszindulatú támadásra való és a terroristákat büntetni kell.(A rosszindulatúsága abban áll, hogy nem nyíltan ledobat a hálózattal, hanem látszólag csatlakozva maradsz, csak eszed a kefét, hogy miért nem tudsz forgalmazni. Már sajnos tapasztaltam ilyet, de ott egy hibás router szívatott mindenkit.(céges, zárt hálózat volt, nagyon szigorúan betartott és betartatott hozzáférési jogosultságokkal). Senkinek sem kívánom azt a mérget, amit lenyeltünk miatta, mire kiderült a hiba oka.)

Üdv mindenkinek!

hallari 2011.10.17. 14:58:35

@Yarner: "ha elhallgatjuk, azzal csak elodázzuk az elkerülhetetlent". Pffff. Mintha Hitler érvelne a zsidóellenesség mellett. Miért lenne elkerülhetetlen az app elterjedése? Több százezer app van a Marketen és ezt biztos nem reklámozzák, nem könnyen fog terjedni - ha te nem reklámozod.
"előbb-utóbb mindenki tudni fog róla" erre ne vegyél mérget. Néhány unatkozó tinédzser, aki ilyenekre van kihegyezve nyilván tudni fog róla, de a többség nem. Pláne, ha nem rakod kirakatba.

slingsh0t 2011.10.17. 14:59:31

Aki ezzel akart szórakozni, az eddig is megtehette, egy laptop és minimális szakértelem kell hozzá. A WEP törésének is ez az alajapja, szóval az újdonság annyi, hogy mostmár (rootolt)androidon is lehet trollkodni.

hallari 2011.10.17. 15:06:51

@Tomi from Space: ne haragudj, de ez nettó hülyeség amit írtál. "akkor frissítem a NOD-ot, az Ad-Aware-t és bekapcsolok egy normális tűzfalat." Nálam alapból megy a fizetős NOD és Sunbelt tűzfal. MINDIG. Vírusirtás alap kb. havonta (nem szokott fertőzés lenni), időnként más szoftverrel leellenőrizve. Op. rendszer vásárolt és napi szinten frissített. Linuxom is van meg droidom is, azokra is ügyelek. Az ilyen híreket hagyjuk meg a biztonságtechnikai portáloknak és jelentsük (jelentsétek)be a Marketen, hogy minimalizáljuk a károkat. Az nem jó harc, hogy a júzer rémüldözzön, hogy most mi lesz, ha ingyenes wifit használ. Én speciel nem vagyok a híve, inkább mobilnet, az biztonságosabb. A többit tegyék helyettem a programok (és a bizt. tech. társaságok), azért fizetem őket. A bozótharcot ne mi vívjuk meg, a Rambo filmen jó(?), de élőben nem.

hallari 2011.10.17. 15:10:25

@pantomimes: "Rákeresek valamire és a sok találat közül nem tudom megállapítani elsőre, hogy mi az, ami tényleg jó." A review-t erre találták ki, mindig meg szoktam nézni kb. 20-30-at, azokból nagyjából kiderül, mi az átlagvélemény (kicsit lejjebb szokott lenni az adott progy oldalán). Google keresés sem árt, főleg a specifikus android oldalakon.

musi 2011.10.17. 15:12:17

Ezzel csak az a probléma, hogy kurvára semmi értelme, így nem sok hülye van, aki használja is. A nyílt wifiken már évek óta lopkodják a Google és Facebook jelszavakat, annak van értelme (SPAM) Nekem is feltörték mindkét fiókomat, amikor külföldön voltam. Szerencsére a Google és a Facebook is elég fejlett ahhoz, hogy észrevette az illetéktelen használatot, és könnyen visszaszereztem.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.10.17. 15:15:36

@Twilight-addenda: Már egy korábbi kommentben is megígértem, hogy amint valaki egy épkézláb megoldással szolgál, azonnal leközlöm, nem trolletetőnek szánom a cikkeimet.
(Kutatgatok közben, hátha valami ütősebb biztonsági cikket is össze tudok hozni - ötleteket privátban szívesen fogadok, a beküldőket megemlítjük :-))
A forrásom az Android Police volt, és bár vacilláltam némiképp, végül azt gondoltam, ha ők lehozták app-bemutatóként (pár tízezer fővel nagyobb közönséggel, mint mi), én is megtehetem - ahogy már írtam: ha jön a pofon, legalább tudjunk róla.

Az appot lehet (ha kifogásod van ellene, egyenesen kell is) flaggelni a Marketen (meg is tettem) a Google leszedi majd, ha ártalmasnak ítéli.

@hallari: a kommentekben a hozzáértők egy jó része is azon a véleményen volt, hogy nem ettől fog összeomlani a nemzetgazdaság. Nyílt wifit használni eddig is életveszélyes játék volt (ezt te is írtad közben), most egy kicsit kézzelfoghatóbb lett a júzer kiszolgáltatottsága. Szerencsés esetben egy paradigmaváltás kezdete is lehet, hogy megjelennek ilyen appok.

Darkcomet 2011.10.17. 15:17:02

Hetek óta fönt van a marketen a cucc, jeleztem már én is, hogy gáz lehet vele, egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy sz@rnak rá. Egyébként nem ez az egyetlen olyan app a marketen, ami rossz kezekbe kerülve csúnya dolgokra képes.

Pierr Kardán 2011.10.17. 15:32:10

Egyre több helyen jelennek meg a linkek erre a cikkre :-((

Azt hiszem, hogy a free hotspotok sorsa most pecsételődött meg. Csak tudnám, hogy ez kinek az érdeke? Mert az androidos közösségnek biztosan nem...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.17. 15:36:26

Elmondom nektek, bombát is nagyon egyszerű gyártani otthon, full legálisan beszerezhető cuccokból. Aki ilyet akar, az utána tud járni a dolognak. Mellesleg az ilyen app is azért jöhetett létre, mert a 802.11-es szabvány által használt protokollok messze nem tökéletesek. A bombagyártással ellentétben azonban ezt a problémát kezelni lehetne, az szőnyeg alá söprés nem megoldás. Viszont aki ilyen irányultságú troll, az maga is utánanéz a dolgoknak.

Pierr Kardán 2011.10.17. 15:47:05

Itt egy értékelés az android marketről:

This is just the greatest thing ever made for android. My friend hates me now, I laughed so hard I cried

Hülyegyerekek kezébe került a wifi :-((

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.17. 16:06:59

Ja, és még hozzáteszek egy dolgot. Igen, a cikk megírása miatt többen fogják ismerni a dolgot. De biztonsági szempontból messze nem az anarchia a legveszélyesebb, hanem az, ha valaki célzottan, adott helyzetben visszaélve az ismeretével, használ valamit. Hogy érthetőbben elmondjam, ha a haverod megszivat ezzel az appal, és jót röhög rajtad, az sokkal kisebb baj, mint ha a szobatársad rendszeresen használja akkor, amikor neki éppen nagyobb sávszélességre van szüksége, és te nem jössz rá, hogy csinálja. De mondhatnék olyat is, hogy egy nőre hajtotok a szobatársaddal, és ő "elvágja" a wifid, amikor a csajjal chatelnél, te meg azt hiszed, hogy a gépeddel van a baj, vagy csak fingod nincs mi a szitu. Tehát egy ilyen fegyver akkor üt legjobban, ha fingod nincsen a létezéséről. Ráadásul ha többen ismerik, többen is agyalhatnak a kiküszöböléséről, hozzáértők is akár.

Twilight-addenda · http://twilight-addenda.blogspot.com 2011.10.17. 16:11:12

@Yarner:

Bocsi! A kommenteket nem olvastam végig szálára, szó szerint, így ez elkerülte a figyelmemet, de örülni fogok neki, ha az "elhárítás" módja is közzé lesz téve.

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.10.17. 16:11:29

Ezekről tudni kell! 2011-et írunk, gyakorlatilag az az ember, aki nem védekezik, vagy nem okosan éli meg napjait a neten, az előbb-utóbb beleszalad egy hatalmas pofonba. S akkor már késő lesz. Én ahol tudom mindenhol elmondom a felhasználóknak h a legalapabb védekezés is védekezés. S itt már annak tekinthető az is, h tudja h ha védtelen wi-fit használ, az szopás lehet. Nem kellene a fejet a homokba dugni. Hadd jegyezzem meg, h nagyon alulbecsüli néhányatok azt, h a kiddiek mire képesek és hogy mennyire tájékozottak. Nem emiatt a cikk miatt fog megugrani a számuk. Viszont ha ezen írás miatt legalább 10 ember elgondolkozik azon h nem kellene áldozattá válni, akkor már előrébb vagyunk.

Kacat · http://portal.qonqr.com/recruit/home/ddy 2011.10.17. 16:14:41

@Pierr Kardán: az a legnagyobb gond h a free hotspotok használóinak nagy százaléka teljesen nyílt módon kéri le pl a leveleit. Gyakorlatilag önként szolgáltat adatot, jelszót és minden egyebet a vakvilágba. Jó a free, mert mindig kéznél van, de tudni kell h mivel járhat.

Pierr Kardán 2011.10.17. 16:14:44

Egyébként hogyan működik a dolog? IP, vagy MAC cím alapján tilt? Ha egyszer egy Wifi hálózaton letiltottak, akkor hogyan tudok azon a hálózaton újra csatlakozni? Sehogyan sem?

Arra van már valami megoldás, hogy a kávézóban ülve megtalálhassam azt, aki letiltott és pofán vághassam?

Pierr Kardán 2011.10.17. 16:20:38

Na, ki lettem moderálva, bár nem tudom, hogy miért. Ennyit a szabad véleménycseréről :-((

Lépek is innen...

Kürüsüly 2011.10.17. 16:24:55

Lehet, hogy megrázó lesz , de az ingyen wifik eddig is felértek egy öngyilkossággal,100ból 99,999 ember minden fenntartás nélkül használja egy védetlen publikus hálózaton a Pofafüzetet, emailezik, twittel. Akinek esze volt eddig sem használt ilyet.
Most nagyon szemét leszek pár hozzászóló olyan cuki ahogy így rácsodálkozik a világra, ilyen eszközök kb. 15 perc kereséssel eddig is hozzáférhetőek voltak igaz nem androidra. Sőt 15 perec guglizás után nem csak a wifiből tiltanak ki, hanem az összes jelszavadat ellopva az életedből.

Ez van, a free wifi rossz értem?

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.10.17. 16:25:39

@Pierr Kardán: megnéztem, nem lettél moderálva, más gond lehet.

Twilight-addenda · http://twilight-addenda.blogspot.com 2011.10.17. 16:26:46

@Pierr Kardán:

Mint írtam a sok bosszús képernyőt bámuló között keresd meg az egyetlen vigyori fejet és már meg is van a tettes!

Sztem, nem lettél kimoderálva, csak ha túl sűrűn lököd a komit, akkor gyanakodni kezd rád a blogmotor, ezért felfüggeszt egy kicsit.(biztonsági időkorlát?)

Deino · http://play.blog.hu 2011.10.17. 16:30:15

@Zabalint: nem is azzal van a legnagyobb probléma, hogy valami új "fegyver" került a troll beállítottságú emberek kezébe. Lótuszt. Aki nyílt wifivel akart baszakodni, eddig is megtehette, eddig is voltak lazán bevethető trükkök, aki nem volt lusta komolyan utánanézni a dolgoknak, az eddig is eljátszhatott az ilyesmivel.

Ez az app abból a szempontból veszélyes, hogy egyklikkes, "hülyebiztos" módon valósítja meg a wifi kill-t. Nem kell hozzá IP-t nézni, jelvszavakat találgatni, SEMMIT nem kell csinálni azon kívül, hogy elindítod, egy percig max. ha nézegeti a wifi-t, hogy milyen eszközök vannak rajta, és utána egyetlen klikkel, kényelmesen "letilja" az összes csatlakozott gépet.

Itt az "egyklikkes" dologban van a gond. Mert ezzel túl könnyű lett bunkózni, túl könnyű lett szopatni a másikat. Beül az idiótája a Starbucksba, McDonalsba, és röhög, hogy höhö, kinyírtam a wifi-t mindenkinél. És ez még a jobbik eset, ugyanezt eljátszhatja ugyanis egy egyetem, főiskola wifijével is - még akkor is, ha az jelszavas.

Eddig ha ilyesmit akart csinálni a kedves troll-lelkületű user, akkor bizon keményen utána kellett olvasni, meg kellett tanulni, rá kellett készülni. És még úgy se volt biztos a "siker". Most ezt a gátlófaktor ahogy volt, kikerült a rendszerből.

Ha legalább lenne BÁRMI failsafe a rendszerben: maximum 10 percre tilthatsz ki egy eszközt, egyszerre max. egy eszközt enged letiltani, VALAMI. De nem, egy klikkel nyúkolsz ki MINDEN eszközt, legyen az egy, kettő, harminc, ötven, száz.

Tegyük fel, hogy elolvasta mondjuk kétezer ember a cikket. Ennél nyilván jóval több, de számoljunk ennyivel. Szerintetek hányan kezdtek el röhögni a markukba, hogy "na, majd holnap hogy megszopatom a sok buzi mekes köcsögöt a sztarbakszban?". Egy? Kettő? Három? Van-e mondjuk tíz troll az olvasóitok között?

Mert ezzel az appal elég egy troll, hogy tönkre vágja bárki szórakozását egy órára. És még az a jobbik eset, mert pl. ki lehet baszni a szomszéddal is, de ki lehet baszni a szomszédban működő irodával is, ha valamiért tudod a wifi jelszót. És ott munkaóra, GDP, és idegeskedés van ilyenkor. És meg lehet ölni egy számtech órát, egy egyetemi előadást, bármit. És mint mondtam, ehhez az apphoz elég egy troll.

És szerintem akár tetszik, akár nem, nem kéne írni ilyen appokról az alkalmazás nevével, linkjével, mindennel együtt. Addig semmiképp nem, ameddig nincs legalább egy épkézláb megoldás ellene, és pont.

Semmi bajom nem lett volna, ha a cikket az alkalmazás neve nélkül, screenshot nélkül, és direkt Market link nélkül írjátok meg. Mert úgyis össze lehetett volna ezt rakni, csak kicsit elmélkedősebb lett volna az egész, appteszt jelleg helyett. Aki igazán akarta volna, így is megtalálja, nem ezt mondom. De legalább némi "fék" lett volna a dologban.

gardarak 2011.10.17. 16:33:40

Üdv mindenkinek!

Azért ezt ajánlanám mindenkinek a figyelmébe, csupán okulásul:

www.symantec.com/content/en/uk/global/media/family-resources/Norton_Cybercrime_Report_The_Human_Impact.pdf

Ez nem a reklám helye, de relatív friss, szeptemberi a tanulmány.

butcher__ 2011.10.17. 16:42:26

Arra tippelek hogy lefogják szedni a marketből nemsokára. :]

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.10.17. 17:11:24

@butcher__: minél többen jelentik, annál inkább.
Market app. lap alján van a lehetőség. Én az "egéby" kategóriéába írtam, valami olyasmit, hogy "makes it possible to abuse wifi network"

H akap pár száz feljelentést a Google, csak elgondolkozik.

terrormaci 2011.10.17. 17:16:25

én feltettem, kipróbáltam a saját WLAN-omon és az égadtaegyvilágon semmit nem csinál, hiába killelem a laptopomat...

no mail, no problem 2011.10.17. 17:44:18

@pantomimes: @Deino: @Yarner:

szerintem a létező legrosszabb döntés hallgatni arról, ami már van. 2011-ben óriási félreértés azt hinni, hogyha valamiről nem beszélsz az titokban marad, és immunitást szerzel a nem kívánt káros hatásokkal szemben. ezzel szemben a hallgatás tudatlanságban tartja a felhasználókat, megnehezití a védekezést, és jobbára csak az eszközzel visszaélőket segíti. arról nem is beszélve, hogy az elhallgatással szerzett információ hiány nagyon-nagyon rövid ideig adja meg a vélt immunitást.

Deino · http://play.blog.hu 2011.10.17. 17:48:30

@no mail, no problem: én inkább nem írtam róla, mert csak trollfegyvernek érzem a dolgot. De még nem is azzal van a baj, hogy írás született róla, hanem hogy ezt appneve nélkül, direkt market link nélkül is meglehetett volna csinálni. Úgy azért sokkal másabb lett volna a leányzó fekvése.

no mail, no problem 2011.10.17. 17:53:26

@Deino:

ja, security by obscurity. valami ennél is rosszabb érvelés, esetleg?

Deino · http://play.blog.hu 2011.10.17. 18:04:02

@no mail, no problem: Miért is? Ez hol biztonsági támadás? Az app szarik a jelszavaidra, szarik a PIN kódodra, nem piszkálja a Facebook / Twitter cookie-kat, semmit. Nem nyúl bele semmilyen formában az "áldozat" gépébe. Ez az app kurvára alkalmatlan arra, hogy bárkinek a biztonságát, bármilyen szinten "fenyegesse".

Ez az app egy funkciót tölt be: idegesíteni tudsz vele másokat olyan wifi spotokon, amit sok ember használ. Másra nem jó. Tényleges kárt nem lehet okozni vele, csak agybajt másoknak. Trollfegyver, egyklikkel, ennyi.

Szóval addig szerintem nem nagyon van értelme direkt market linkkel írni róla, amíg nincs ellene bármiféle konkrét védekezés. Legalább googlezzon a bunkaja, ha már szívatni akar másokat.

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.10.17. 18:13:54

@Deino: nem kell google ide, elég a market (oké, az is google :)). A kis troll beírja, hogy „wifi kill” és megtalálta. Még hatalmas angol tudás sem kell hozzá.

Darkcomet 2011.10.17. 18:31:17

@Deino: Ott a pont. Pl. a backtrack linux is "csak" egy hálózatok biztonságának tesztelésére szolgáló disztro, de egy rossz bácsi kezébe maga a digitális termonukleáris veszedelem. Hála istennek nem klik-klakk módon működik, és isten igazából reklámozva sincsen. De aki kifejezetten valami ilyesmit keres, az rátalál.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.10.17. 18:33:14

A public wifi lehallgatható, rengeteg program van erre. Mégsem szűnt meg a public wifi. Akit ledobnak a WiFiről az jobban fog rá emlékezni, a WiFi kapcsán sebezhető, ésszel fogja a public WiFi-t használni. Mint a cikk olvasói is észben fogják tartani: Jajj a WiFi kapcsolatuk veszélyben van.

Lényegesen több olyan emberhez jut el a cikk aki nem gondolkodik a WiFi sebezhetőségén, és bizony lehetőséget ad arra, hogy mások akár a bizalmas levelezését is lássák, mint olyanhoz aki trollkodna. És lényegesen több kárt tud ezzel megelőzni, mint amit egy megszakított kapcsolat okoz.

Diopapa_sok 2011.10.18. 08:05:41

Az app eltűnt már a marketről :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.19. 10:27:37

@Diopapa_sok: Tök mind1. Aki rosszra akarja használni, az úgyis megszerzi. Akinek meg jól jönne, mert értelmes dologra kellene, az szívni fog...

Egy fél téglát is lehet jóra és lehet rosszra használni...

Xezs 2011.11.08. 21:52:50

Na már nem azért, de ki az a barom, aki képes nyílt wifire csatlakozni? Mondjuk ha leszarja az adatbiztonságot (vagy azt sem tudja mi az) akkor nem szóltam, de nyílt wifihez kb. akkor nyúlnék, mikor más férfi faszához.

Xezs 2011.11.08. 21:57:34

@pantomimes: Az információbiztonság egyik legfontosabb része, hogy minél többen tudjanak egy adott problémáról, hogy adott esetben fel tudjanak készülni rá. Pont a hallgatás az, ami a rosszindulatú felhasználók malmára hajtja a vizet, mert a tájékozatlan, információtól elszigetelt társadalmat a legkönnyebb rászedni.

Igenis hirdetni kell mindenhol, hogy ilyen dolog létezik, tessék felkészülni rá, illetve felfogni végre, hogy az ingyen wifi mindig is egy potenciális VESZÉLYFORRÁS, és csak az használja, aki elmebeteg/nemtörődöm/szőkenő, stb.

Xezs 2011.11.08. 22:09:32

@Madarsky: Úgy látom te nagyjából képben vagy infobiztonság terén, kár, hogy a többi nagyokos nem igazán érti, hogy miről beszélsz.

Én egy dologgal egészíteném ki azt, amit írtál: nem feltétlenül a kormányok feladata a júzer védelme, hanem inkább a júzer és a júzerrel kapcsolatban álló cégé, és ez jelenleg is nagyjából így van. Ha te pl. egy bank honlapján akarod az egyenlegedet nézegetni, akkor a bank automatikusan titkosított kapcsolatra vált. Muszáj neki, mert egyébként a többi bank rámutatna a hiányosságra és ezzel nyerne el tőle ügyfelet. Meg ugye előbb-utóbb a média is megszellőztetné a dolgot.

Lássuk be, egyetlen kormányzatnak sem lesz soha annyi pénze (még az usának sem) hogy megvédje a polgárait az információbiztonsági hadviselés vívmányaitól. A polgárnak kell felkészülnie, tudatosítani magában, hogy bármikor baj lehet, ezért lelkiekben és szoftveresen is fel kell készülni.

Na az ilyen cikkek, mint ez, pont a lelkiekben való felkészülést segítik.

A fanyalgók nem akarják véletlenül betiltani mondjuk a Hacktivity (vagy bármilyen más információbiztonsági) konferenciát?

Google+
süti beállítások módosítása