Teszt - Huawei Ascend P7
A Huawei neve itthon elsősorban a megfizethető árú, de nem feltétlenül kifogástalan minőségű telefonok kapcsán vált ismertté, ugyanakkor ahogy a többi kínai gyártó, ma már ők is egyre feljebb igyekeznek magukat pozicionálni. Tavaly kisebb meglepetésre nagyobb gyártókat idéző keynote-ot szenteltek csúcsmodelljük bemutatásának, ami fel tudott nőni a hírveréshez, Gabking kolléga is elismerően nyilatkozott a készülékről annak idején.
Idén nyáron pedig bemutatkozott az utód: a P7 ugyan nem érkezett akkora felhajtással, de minden jelentős ponton előrelépés történt, tesztpartnerünk, az eMAG jóvoltából pedig mi is vetettünk rá egy hosszabb pillantást.
Tartozékok, külső
A készülék egy sima fehér dobozban érkezett, a készülék minimál dizájnja itt is visszaköszön, belül a szokásos tartozékok, USB-kábel, töltőfej, és egy közepes minőségű füles, néhányan biztosan örülni fognak, hogy nem az "agybadugós" fajtából, viszont - nekem legalábbis - kicsit nagy volt, és a hangminőség is elmarad még a konkurencia gyári tartozékaitól is. Pluszként találunk még a csomagban néhány NFC-taget is.
A telefon külsejénél nem változtattak a bevált recepten, körülbelül így képzelném egy egy iPhone és egy Xperia Z házasságon kívüli gyerekét, semmi csicsa, a kétoldali üvegrengeteget csak az oldalt végigfutó fémes keret töri meg. Ez a minimalizmus a 6,5 mm-es "vastagsággal" párosítva egészen elegáns megjelenést kölcsönöz a P7-nek, és mindössze 124 grammot nyom a mérlegen, nem sokat hízott tehát az elődhöz képest (6,2 mm, 120 g).
A kijelző mérete természetesen nőtt, ma már nem is veheti magát komolyan egy gyártó, ha nem fér el legalább egy tepsi hamuba sült pogácsa a telefonjain. Itt egy 5 colos, full HD felbontású IPC LCD panel feszít a Gorilla Glass 3 alatt, nem titkoltan személyes kedvenceim ezek a megjelenítők, itt is szépen muzsikál betekintési szög, kontraszt, és fényerő tekintetében is, színei természetesek, és a 441 ppi-s pixelsűrűséggel nem kell aggódnunk, hogy recés élekkel találkozunk egy ikonon.
Az összes kezelőszerv a telefon fémes jobb oldalán kapott helyet, ahogyan a micro SIM és a microSD kártyák "ajtajai" is, külön pacsi jár a gyártónak, amiért nem kényszerítenek sokakat ismételt SIM-cserére a nano méret alkalmazásával.
Hardver
A belső értékek kapcsán sem kell nagyon szégyenkeznie a P7-nek, egy félig-meddig házon belüli, HiSilicon Kirin 910T chipsetet pakoltak bele, amiben egy négymagos 1,8 Ghz-es Cortex-A9-es processzor duruzsol, Mali 450-MP4 grafikus egységgel kiegészítve. A teljesítmény azért komolyabb játékok futtatásánál érezhetően elmarad a gyakrabban fellelhető versenytársakénál, de egyéb használatban egyáltalán nem mondható lassúnak.
A RAM mérete 2 GB, ami ebben az árfekvésben azért manapság elvárható is lenne, a belső tárhely 16 GB, de amint már fentebb szóba esett, microSD kártyával ez bővíthető.
Adatátvitel terén minden van, mi szem-szájnak ingere: támogatja az LTE hálózatokat, tehát 50 Mbps fel-, és 150 Mbps letöltési sebesség is elérhető elméletben, 802.11 a/b/g/n szabványú a Wi-Fi modul, DLNA és Wi-Fi Direct opciókkal, de a 4.0-ás Bluetooth, és NFC is megtalálható a repertoárban.
Az akkumulátor 2500 mAh-s, teljesítménye sajnos nem a legmeggyőzőbb, minden nap végén futni kellett a töltőért, egy-egy hosszabb napon pedig nem is bírta ki hazáig. A legidegesítőbb "fícsör" viszont az, hogy a rendszer Telefonkezelő nevű alkalmazása folyamatosan kiabál az értesítési sávban, amikor úgy gondolja, hogy bizonyos alkalmazás a kelleténél jobban meríti az akkumulátort, holott azért más telefonoknál pl egy Google+, ami nálam tulajdonképpen csak dísznek van, nem okoz ilyen jellegű problémát.
Szoftver, multimédia
A készülék az Android 4.4.2-es verzióját futtatja, ami ugyan nem a legfrissebb, de azért nem számít őskorinak, viszont erre a KitKat-re valószínűleg a saját anyja sem ismerne rá, hála a Huawei "Emotion UI" nevű megoldásának.
Alapvetően ízlés kérdése, de nálam ma már a stock Android letisztult felülete bármelyik gyártó témáját veri, valahogy ez sem fogott meg túlzottan, persze ettől még megvannak az erényei, amik sokak számára vonzóvá tehetik.
A legelső fontos különbség más launcherhez képest, hogy a hagyományos app-drawer eltűnt, minden alkalmazás ikonja kint található az egyik - vagy több - kezdőképernyőn. A témázhatóság példás, alapból kapunk jó néhány témát, és még többet tölthetünk le, ezeknél nem csak a háttér és az ikonok, de a zárképernyő is különbözik, mindenki megtalálhatja a saját szokásaihoz legmegfelelőbbet, és témákon belül is változtathatóak az egyes elemek.
Az értesítési sávot lehúzva egész vezérlőpult tárul elénk, itt is beállíthatjuk milyen elemek jelenjenek meg, a Beállítások menüt csak a legritkább esetekben muszáj meglátogatnunk. De ha már a beállításoknál tartunk, meg kell emlékeznünk még pár hasznos opcióról az "Intelligens segítség" menüpont alatt. A legérdekesebb talán a "Lebegő gomb", hasonlóval például az Acernél találkoztunk már, ez egy kis pöttyöt helyez ki a képernyőre, ami bárhonnan elérhető, és nevének megfelelően "lebeg", tehát tetszés szerint pozicionálhatjuk a kijelzőn. Rábökve egy helyi menü jelenik meg, ahonnan különböző funkciógombokat, illetve minialkalmazásokat érhetünk el, például számológépet, üzenetablakot, jegyzettömböt vagy zenelejátszót, ezek egy része egy 5 colos telefonnál ergonómiai szempontból is hasznos.
Kapunk jó pár extra alkalmazást is, mint fájlkezelő, zseblámpa, jegyzetfüzet, hangrögzítő, nagyító, de előre telepítve jön Polaris Office, Bitcasa felhőtárhely és néhány játék is.
Zenei fronton egy igényesebb fülessel nagyjából rendben van a készülék, van saját zenelejátszó, de a Google Music-ot is választhatjuk, és FM rádió is van persze. Sok beállítással nem operálhatunk a hangzást tekintve, Dolby Digital Plus hangzásjavító opciónk van, ezt kapcsolgathatjuk ki és be tetszés szerint.
A 13 megapixeles hátlapi kamera teljesítményére talán az átlagos a legjobb szó, erős fényben hajlamos a beégésre, nem ezzel fogjuk a legrészletgazdagabb képeket lőni az biztos, de hogy pozitívumot is említsek, a színek legtöbbször legalább a helyükön vannak. A kameraszoftverben bőven eljátszhatunk a beállításokkal, van jópár szűrő, HDR mód, a "szépítés" módot viszont jobb elkerülni, elég komoly retus-rémálmokat tud előidézni, ezeknek a végeredményétől inkább megkímélném az olvasóközönséget, de néhány tesztfotó a lenti galériában megtekinthető.
Verdikt
A Huawei tovább nyomul tehát a felső kategória felé, és ugyan vannak még részletek, amik csiszolásra szorulnak, például az üzemidő vagy a kamera minősége, és a hardver is lehetne valamivel combosabb, az elegáns dizájn, a kiváló kijelző, és nem utolsó sorban a viszonylag visszafogott ár mégis vonzóvá tehetik a P7-et sokak számára.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ződ2000 · http://egzostive.com 2014.10.22. 18:05:21
Pedig a P6 egy rendes kijelzővel nagyon ütős lett volna. Itt viszont szerintem túl nagy lett a teló, nem véletlen hogy az LG és a Samsung is a káva csökkentésére gyúr a zászlóshajóknál.
