Ingyenes navigáció: Waze

2010.08.26. 11:47 Watt25

A Waze egy közösségi alapokra épülő ingyenes navigációs szoftver. Bár lehet, a „rendszer” szó jobban illik rá. Ugyanis itt nem csak egy szoftverről van szó, amelyet az ember csak mint „felhasználó” használja, hanem aktív szerepet tud játszani a fejlesztésben. Arról van szó, hogy az ingyenességet úgy tudja a fejlesztőcég biztosítani, hogy „csak” a szoftver az, amelyet adnak a navigációhoz. Térkép… Na, az nincs. Vagyis lassan már alakul. A térképet ugyanis a felhasználók készítik. (A világ középpontjához közelebb eső országok alá valamilyen módon tettek egy alap térképet, de persze Magyarország nem tartozik közéjük.)

A térkép elkészítéséhez természetesen a program megadja azt a segítséget, hogy minden útvonalat, amelyet a használatával bejárunk rögzít, majd a rendszer Web-es felületén, egy Cartouche-nak nevezett térképszerkesztővel tudjuk pontosítani az útvonalat. Itt van lehetőség a bejárt utcák nevének, típusának (főút, utca, autópálya, stb), haladási irányának stb. megadására. Így szépen lassan (Magyarországon sajnos egyelőre tényleg elég lassan) kialakul a térkép.


· 5 trackback Címkék: navigáció alkalmazások

A Google-t egyelőre az Apple uralja

Egy igen érdekes oldalra bukkantam ma (lehet másoknak már őskövületnek számít), ami nem tesz mást, mint összehasonlítja a megadott keyword-ök számát a Google találati listában. Az oldal neve: Google Fight Mondanom sem kell, hogy egyből kipróbáltam, hogy mi az állás az Apple és az Android között. A találati lista generálásába, most inkább ne menjünk bele (akit érdekel, hogy hogy működik itt olvashat róla), inkább nézzük meg mi lett az eredmény.

Az első keresés amit készítettem, az Apple Vs. Android kulcsszavak voltak:

 

Jól látszik, hogy míg az Apple-re 64 millió 200 ezer kulcs mutat, addig az Android csak 27 millió 600 ezer hivatkozással rendelkezik, így az Apple ezt a versenyt 2,32-szeres győzelemmel nyerte.

A celebség korában meghatározó, hogy az a híres, amiről, vagy akiről sokat beszélnek, a legbeszédesebbek pedig ilyen téren a blogok, úgyhogy összehasonlítottam a két platform blog kulcsszóra való keresését is:

 

 

Itt az Apple blog kulcsra már 90 millió 600 ezer találatot kapunk, míg az Android blog-ra 38 millió 700 ezer találatot. A nyertes ismét az Apple 2,34-szeres szorzóval.

 

Itt már aztán végképp kiváncsi voltam, hogy a blog.hu két zászlóvivő blogja, hogy áll a keresésben, úgyhogy összehasonlítottam az Apple.blog.hu-t és az Androlib.blog.hu-t. Az eredmény igen meglepő lett:

 

 

 

Míg az Apple helyi blogjára csak 2050 hivatkozás van, addig a miénkre 123000, így ebben az esetben az Androlib.blog.hu "győzött" 60-szoros szorzóval.

 


Címkék: apple statisztika android

Telefonhívások Gmail-en keresztül?

2010.08.25. 15:09 pacska

Újabb hír röppent fel a mai napon. A CNET értesülései szerint a Google egy web alapú szolgáltatást tesztel, ami lehetővé teszi, hogy Gmail fiókunkon keresztül telefonhívásokat bonyolítsunk le. 

A Google tavalyi „bevásárlása” is erre utalhat, ugynais a Gizmo5 egy nagyon hasonló VOIP alapú alkalmazást kínált a nagyérdeműnek, nem kizárt tehát, hogy ezt építik bele a Gmail fiókokba.

A Google-nek nem ez az első kísérlete, hogy megvesse a lábát ezen a piacon is, emlékezzünk csak a Google Talk-ra.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket, reméljük nem csak az USA-ban lesz érdemben használható a cucc.

Update: a Google el is indította a szolgáltatást, bővebb infó itt. Köszönet a jelzésért yscik-nek!


· 1 trackback Címkék: google voip hírek gmail gizmo5

CoolIris Androidra

Régen, amikor még a Windows-os képnézegetés felért egy önmarcangolással, szinte kötelező volt egy új installnál, hogy az AcdSee is landoljon a vinyón, aztán idővel Bill Gates-éknek is sikerült megoldani a képnézegetős problémát, ezért a konkrétan csak képnézegetésre használt programok kihaltak. Én is több évig megelégedettséggel használtam a built-in picture viewert, míg nem egyszer ráakadtam a CoolIris-re.

 

 

Annyira jól kitalált program, hogy nem is azért nézed a képeket, mert érdekelnek, hanem azért, hogy a CoolIris-t használhasd. Tegnap nézegettem a Marketet és örömmel láttam, hogy eme méltán híres programnak fent van az Androidos változata is, a DroidIris. Sajnos ez a verzió a végletekig van butítva, nem tud többet annál, mint hogy egy saját display-en mutatja meg a Google képtárból általunk megadott keresési feltételnek megfelelő képeket, de ezeket a CoolIris-hez megszokott módon teszi meg. Működik alatta a multitouch is, úgyhogy annak, aki csak a neten található képek között szeretne szemezgetni tökéletes választás :)

 


Címkék: alkalmazások képnézegetés

Jön a fizetős Android Market Magyarországra?

Egyelőre nem mertem kirakni a bréking tag-et, mert volt már sok-sok ígéret, de állítólag most ezt csiripelik a madarak...

[via Technet fórum - Galaxy S topik]


Címkék: android market

Belehúzott a Samsung, jön a Galaxy Tab

2010.08.25. 10:43 pacska

Úgy tűnik a Samsung nagyon odarakja magát és kiaknázza a Galaxy adta lehetőségeket (lásd pl. a Galaxy médialejátszót). Ezúttal kiadtak egy hivatalos videót is a tablet érkezéséről.

Pontos specifikációk egyelőre nem láttak napvilágot, amit tudhatunk:
- 7"-es kijelző
- Android 2.2-es oprendszer
- elő- és hátlapi kamerák (videohívás)
- 1 GHz processzor
- HD videók lejátszása
- Swype szövegbevitel
- Flash támogatás

A tablet hivatalos bemutatkozása szeptember 2-án lesz Berlinben az IFA rendezvényen.

 


Címkék: hírek samsung tablet galaxy

Próbáld ki ingyen a Gameloft minőségi játékait!

A Gameloft régi versenyző a pályán, a legszebb okostelefonos játékok közül sok fűződik az ő nevéhez. Felsőkategóriás Androidos telefonokra elég meggyőző játékokat adtak ki eddig, erről viszont kevesen tudnak, hiszen azok különféle okok miatt nem találhatóak meg az Android Marketen.

Talán ezért is döntött úgy a cég, hogy a játékok promotálása céljából elindítja a "Try before buy" (próbáld ki, mielőtt megveszed) programot, melynek keretében 11 játék demóját töltheted le közvetlenül a weboldalról.* Miután kiválasztottad a játékot amelyet kipróbálnál, felül a jobb oldalon válaszd ki Magyarországot ha nem az lenne alapból, az alatta levő dobozban add meg szolgáltatód, készüléked típusát és mobilszámod (3670/3630/3620******* formátumban) és SMS-ben megkapod a letöltési linket. Érdemes ingyenes WiFi kapcsolatot használni a letöltés során, mert a játékok elég nagy méretűek is lehetnek.

*UPDATE: Ha Androidos telefonon nyitod meg a linket, ott egy kattintással, telefonszám megadása nélkül töltheted le a játékokat.

A támogatott készülékek - jellemzően az 1 GHz-es processzorral szerelt darabok: HTC Incredible, HTC Desire, HTC EVO 4G, Google Nexus One, Sony Ericsson Xperia X10, Samsung Vibrant, Samsung Galaxy S, Motorola Droid, Motorola Droid X, Motorola Motoroi, Motorola Milestone and coming soon to the Samsung Epic 4G and the Motorola Droid 2.

Egy kis kedvcsináló videó a végére:

[via Androinica]


Címkék: játék alkalmazások gameloft

A Samsung válasza az Ipod Touch-ra

2010.08.23. 09:39 pacska

Kiszivárgott képek bizonyítják, hogy a Samsung hamarosan piacra dobja (a pontos megjelenési dátumot egyelőre nem tudni) a saját multimédiás zenelejátszó izéjét (YP-MB2 kódnéven fut), ami válasz lehet az Apple Ipod Touch-ra.

Az előzetes specifikációi kísértetiesen hasonlítanak a Samsung Galaxy S-hez, persze telefon funkciók nélkül és butított kamerával:
- 4" Super AMOLED kijelző
- 1 GHz proci
- Wifi
- Bluetooth
- 3 MP kamera
- Android 2.1 oprendszer
- Android Market elérés

Ismerve a Samsung Galaxy S kiváló adottságait tény, hogy a kütyü fel tudja venni a versenyt az Apple médialejátszójával, a kérdés azonban az, hogy ki fogja megvenni, illetve szükség van-e még ezekre a multimédiás zenelejátszókra a jelenlegi okostelefon kínálat mellett?

[Via: Samsunghub]


Címkék: hírek samsung galaxy s

C64 retro a zsebedben

Gyermekkorom egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor szüleim hatodik születésnapom alkalmából egy Commodore 64 típusú, igazi számítógéppel leptek meg - egyenesen a Mariahilfer Straße-ról. Bár mai szemmel, amikor az akkoriban a NASA-nál is elképzelhetetlennek tűnő fél gigahertzes processzor a legolcsóbb belépőszintű mobiltelefonok alaptartozéka és asztali gépeinkben sokadik generációs 3D gyorsítókártyák generálják poligonok millióit másodpercenként, már kicsit megkopottnak tűnik a C64-es játékok fénye, de azért egy kis nosztalgia mindig kellemes perceket okoz azoknak, akik ezeken a gépeken nőttek fel.

Ha a fenti képernyőkép hatására belőled is előtörnek a régi emlékek, irány letölteni az ingyenes alkalmazást, amely a visszajelzések alapján igen jól működik - egyedül a zenelejátszás minőségére panaszkodnak néhányan. Játékokat pedig a c64.com oldalon találsz hozzá.

 


Címkék: emulátor alkalmazások

Csak egy szám: 50126 - Köszönjük :)

Mióta elindult a blog, azóta ennyien látogattátok. Anno nem is gondoltam volna, hogy ez a látogatottság ilyen hamar összejön. Persze ez nem sok egy napi 1-1,5 millió találatot összehozó Index mellett, de mérföldkőnek megteszi. Köszönjük Azoknak akik eddig velünk voltak és köszönet előre azoknak, akik ezután velünk lesznek :)


Google+
süti beállítások módosítása