Olvasóink többségének biztosan nem kell bemutatni a OnePlus céget, sem telefonjukat, a Oneplus One-t (de persze azért megteszem): ez az az Oppóból kisarjadt shenzeni illetőségű startup, ami a szociális média hatalmára alapozva, új üzleti modellel azt tűzte ki, hogy legyártják minden idők legjobb androidos készülékét, és mindezt a lehető legbarátibb áron teszik elérhetővé. További nagy lökést adott a netes közösség szemében az induló cég renoméjának, hogy a frissen piacosított CyanogenMod volt a készülékek romjának hivatalos beszállítója, így a CM közösség szemével nézve a OnePlus One az ő telefonjuk is volt.
Az OPO (nem tévesztendő össze a nagybácsi-céggel, az OPPO-val :-) ) bizony egy nagyon masszív készülék lett, 2014 egyik legerősebb konfigurációja került az 5,5 hüvelykes Full HD kijelző alá, a sajtó pedig örömódákat zengett hozzá, már csak azért is, mert a lényegében kompromissszummentes készüléket alig 300 dollárért vesztegették, ami konkrétan fele, mint a hasonló kvalitású csúcskészülékek árának, de még a jóval alacsonyabban árazott kínai konkurenciával is simán felvehette a harcot.

Az egyetlen nehézség, hogy nálunk nem lehetett megvenni, pontosabban csak mindenféle áttételen, trükkön keresztül, vagy szürkeimprotból behozott, túlárazott forrásokból.
Ennek mától vége: a OnePlus egy hete jelentette be, hogy egy határozott bővítéssel 16 újabb EU-s országban, köztük hazánkban is elérhető lesz a készülék. Hogy további nyomatékot adjon a történelmi eseménynek, a OnePlus csapat négy oszlopos tagja, köztük az alapító Carl Peijel rövid turnéra indult, melynek harmadik állomása Varsó és Prága után csütörtök este Budapest volt. A OnePlus marketingstratégiájának megfelelően az eseményt minden különösebb csinnadratta nélkül, a saját fórumaikon hirdették meg, a gyorsan feliratkozók juthattak be a házibuli hangulató rendezvényre ( bejáraton a OnePlus Fan meeting felirat állt).

Címkék:
hírek esemény oneplus