Samsung - Hibát hibára

Érdekes cikk látott ma napvilágot az Index.hu hasábjain, mely szerint az Apple a Samsung-rivális Elpidánál vásárolja meg ezentúl az eszközeiben használt DRAM chipeket (dynamic random access memory). A hír megjelenésével a tőzsde a szokásos és logikus módon válaszolt: a Samsung 10 milliárd dollárt vesztett értékéből (ez kapaszkodjatok, 23,18 billió forint). Ebből a pénzből minden magyarnak lehetne adni 2 millió 318 ezer forintot és még némi aprót is, úgyhogy magyarán: nagyon de nagyon sok pénz.

A dél-koreai cégnek egyébként nem ez az első ballépése, mostanság hibát-hibára halmoz, kezdve a  userek lebirkázásával, majd egy gyakorlatilag 1 évig várt telefon nulla újdonságot hozó megjelentetésével és annak elszúrt kampányával, amit a userek inkább szívatásként fogtak fel, mintsem izgalmas előjátékként, arról meg már nem is beszélve, hogy a magyar főhadiszállás már arra is lusta, hogy egy 4 millió dollár összdíjazású tabletre és note-ra hirdetett versenyre felhívja a kreativitásukról és lelkesedésükről híres magyar fejlesztők figyelmét. Azt meg, hogy az ICS romok gyakorlatilag annyira bugosan jönnek ki a Samsung keze alól, hogy nem érdemes befrissíteni velük a telefonokat, már ne is említsük.

Egy biztos: Ha a Samsung így halad, akkor pár hónapon belül magukat értékesnek tartó, ámde használhatatlan fejek hullhatnak és a Samsung lesz a következő mobilipari szereplő, ami kiakaszthatja magára az Alcatel táblát. Lehet nem kéne annyit Starcraft II-őzni, sem Koreában, sem itthon.

awful_battery_samsung.jpg


Címkék: samsung sorry

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr364521865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EvilHedgehog 2012.05.17. 11:47:53

Flame war-t provokálsz? E?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.05.17. 11:49:43

@EvilHedgehog: Ezek tények, de persze flame-elni mindenen lehet :)

EvilHedgehog 2012.05.17. 11:52:32

@Tomi from Space: Ballépésnek/hibának nevezni azt, hogy nem tőlük vesz az Apple memóriát? Érdekes "tény"....

Pár hónap alatt Alcatel kategória?
Elgurult a Xanax?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.05.17. 12:02:02

@EvilHedgehog: Ha már megtanultunk írni, akkor Te tedd meg pls., hogy megtanulsz olvasni. Köszönjük, másrészt meg vannak tények és spekulációk. És igen, mint látod egy darab kövön is lehet flamelni, Te megtetted. Ennyi.

lemonkeyface (törölt) 2012.05.17. 12:02:45

Egyszer megpróbálhatnál úgy cikket írni, hogy nem a Samsung fikázás lebeg a szemed előtt.

sukram 2012.05.17. 13:30:00

Azért ne temessünk!! El lesznek még egy ideig a piacon, és majd megint kitalálnak valamit! Az Alma is mellé nyúl majd egyszer......(nem szeretném, de törvényszerű).
Addig meg elleszek a SII -vel, amire remélem kijön majd a kiforrottabb szoftver!! :(

isomlyai 2012.05.17. 14:04:23

(231,8-as USD-vel "csak" 2,318 billió HUF és így fejenként már csak 231800 HUF marad.)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.05.17. 14:12:05

@isomlyai: Én Google-lel konvertáltam és eggyel több nullát írtam, ahogy elnézem. isomlyai for pénzügyminiszter, egy tollvonással kihúztál mindenkinek a zsebéből 2 millát :D Amúgy a számítás helyes, mosom kezeim :)

szaabio (törölt) 2012.05.18. 21:47:35

ebből a nulla újdonságot hozó s3-ból nagy duzzogva eladnak idén vagy 30 milliót és a legnagyobb mobilgyártó lesz a samsungból... jah vagy már most is az

az apple részvény meg volt 630 fölött is most meg 530! számolj!

Google+
süti beállítások módosítása