Ébresztőőőőő

Mostanában lassan később fekszem le, mint kelek fel és alig alszok valamennyit, úgyhogy hű társammá vált az ébresztőóra, ami nélkül bár végre kialudhatnám magam, valószínűleg a földönfutók sorsára jutnék. Karácsonyra nem is kaptam mást zokni és pulcsi helyett, mint egy propeller-kilövős ébresztőórát, de olyan brutális erővel csapott le reggelenként rám, hogy már egyszerűen nem merem használni, mert egész nap remegve járkálok tőle. A telefonos ébresztő meg mint tudjuk könnyen kikerülhető, de annál humánusabb módszer és nincs ez máshogy az Android OS-sel rendelkező, "stayuplate" sorstársaimnál sem. Az Android beépített ébresztője nem egy rossz dolog, főleg, hogy 3 időpontot is be lehet rajta állítani (nálam reggel 7, negyed 8 és fél 8-ra volt kalibrálva), de mégis egyszerű kinyomhatósága miatt a notórius "még öt percet" alvóknak kész öngyilkosság arra ébredni. Szerencsére van megoldás.

A program neve Alarmed Alarm Clock. A Marketről a lite verziója érhető csak el, de ez is bőven megfelel minden kívánalomnak. Amiben más mint a többi ébresztő az az, hogy a csörgést csak úgy tudjuk leállítani, ha előre meghatározott számú és nehézségű matematikai képletet és anagrammát oldunk meg. 3 matematika szint van. Az elsőn egyjegyű a másodikon kétjegyű, a harmadikon háromjegyű számokat kell összadnunk, az anagrammákkal ugyan ez a helyzet (sajnos csak angol nyelvű szavakat ismer). 1-20 képletig / anagrammáig állíthatjuk be a fejtörőket, engem 10 közepes matekképlet nagyjából rá bír venni, hogy kimásszak az ágyból. A csörgő hangja tetszés szerint állítható és ha úgy kívánjuk 2 perc után éri el a teljes hangerejét. Ez nem is rossz dolog, mert reggel a lassan bootoló agy hihetetlenül alul bírja múlni magát. Én már csak tudom :D

A megmentőt itt érthetitek el, jó reggelt mindenkinek!

 

Alarmed Alarm Clock Lite

 

 

 A programot PJS fedezte fel, köszönet Neki :)


Címkék: kreatív alkalmazások

iPad - Rendeltetésszerű használat közben

Félreértés ne essék, nem vagyunk Apple gyűlölők, csak hát úgy vagyunk vele, hogy minden arra való, amire ki van találva, az Apple termékei ez esetben semmire, de ettől függetlenül mégis a kezünkbe akadt egy videó, amin egy számunkra is kedves, rendeltetéssszerű iPad használatot prezentál régi cimboránk, Tom Dickson a Will it Blend örök atyja. A BlenTech természetesen ezzel is elbán, bár előtte nem árt kicsit megtörni az iPad-et, biztos ami biztos. Minden esetre a videóból, a többivel ellentétben az is kiderül, hogy nem érdemes az iPad-et a turmix széléhez csapni, mert "berepedezhet" a kijelzője. iPad és Apple hívők ne indítsák el a videót, nekik itt egy 18+ -os felhívás, amit nézeteghetnek inkább.  Jó szórakozást! Jah, és Will it Blend?

 


Acer Liquid Android ROM 2.0 update

Mikor még csak ott tartottam, hogy az Androidos telefonokat nézegettem elsődleges szempont volt, hogy a későbbiekben elérhető, nagyobb verziószámú Android OS-ek is támogassák. Sok indok mellett ez volt az egyik, ami miatt a Liquid mellett döntöttem. Az 1.6-os verzió ami futott rajta, sok helyen béta jelzőt kapott, de nekem semmi gondom nem volt vele, egyedül az akkumulátor gyenge üzemideje volt zavaró. Mivel egy gyári reseten túlestem az első napokban, ezért kicsit rettegtem az esetleges verziófrissítéstől és az ezzel járó kötelező adatvesztéstől, de ettől függetlenül repesve vártam a legfrissebb RobotRomot.

A Liquidem úgy van beállítva, hogy szerdánként keressen update-et, ez ma is így történt, de az elmúlt 1,5 hónapban most jelezte először, hogy van valami a tarsolyban. 2.0-s ROM! Ííííí! Megjegyzem pár napja már láttam az Acer oldalán, de úgy voltam vele, hogy az az igazi, amiért már a telefon is sípol. Ahogy böngésztem a netet, mindenütt csak a hekkelt rom installálását találtam meg, úgyhogy ideje, hogy szülessen egy official rom install guide is:

Az egész ott kezdődik, hogy az OS jelez az update miatt. Ha elfogadjuk az update-et, akkor kapunk egy linket az SD kártyánkra, update.url néven. Nincs más dolgunk mint rádugni a telefont az USB-re, bemountolni az SD kártyát és a PC-nken rákattintani a linkre.

A letöltött állomány (.zip) kitömörítés után indítható, nem rejlik benne más, mint egy Android OS updater, ami tüstént nekiáll a munkának. FONTOS PONT -> Előtte mindenképpen csináljunk backup-ot. Ehhez én a Mybackup-ot használtam, ami szerencsére a PRO verzió ellenére a mostani időszakban ingyenes, úgyhogy szedje le mindenki és backupoljon mielőtt upgradelni akar, különben a programjain keresztül a contactlistáján át mindent bukik! A Mybackup korrekten működik, tényleg elment mindent és zippelve tárolja az SD kártyán. Boldogító feature, hogy sok más backup progival ellentétben, ez vissza is tudja tölteni :D

Ha a backup megvolt, indulhat a telepítés, ami elvileg zökkenőmentesen lezajlik és egy telefon restart után már használhatjuk is a 2.0-ás ROM-os Androidunkat. Nekem nem ment ennyire simán, az updater bejelentette, hogy gond van a telepítéssel, vegyem le a telefont az USB-ről, vegyem ki az akksit, tegyem vissza 10 mp múlva, nyomja meg a kamera és plussz hangerő gombot, dugjam vissza USB-re miközben ezeket nem engedem fel (aki ismeri a Liquid-et az tudja, hogy ezt egy kézzel megvalósítani felér egy bűvésztrükkel), aztán ha az USB a helyére került engedjem szabadjára a gombokat, a fantáziám és az updatert. Ezt meg is tettem, az update lezárult, restart, backup és azóta újra kerek a világ.

Adatot és programokat és pláne időt nem vesztettem a Mybackup-nak köszönhetően, az egyetlen veszteség ami ért a PandaHome (Home alkalmazás, a felületet lehet vele módosíteni) 1 nap alatt elért otthonos beállításai. Mivel nem volt lelkierőm újra beállítgatni, ezért le is szedtem és maradt az új-régi Home.

Túl sok változást nem tapasztalok, azt sem mondhatnám, hogy stabilabb lett, mert eddig is stabil volt, minden esetre bízzunk abban, hogy olyat tettek bele, amitől nekünk jobb lesz :)

 


Black or White? Acer tesók

Tegnap kaptam egy Skype üzit Gyuritól, a  sales-esünktől, miszerint este felkerekedik és addig haza nem tér amíg egy Liquid nem fog kuporogni a zsebébe. Az igéret szép szó, ha megtartják úgy jó, a mai nap meg is villantotta, így a cégnél "megszületett" a második Androidos készülék is, ami (az én indíttatásomra és előzetes heves marketingelésemre :D) szintén egy Acer Liquid lett! Gyuri, isten hozott Itthon! :) Természetesen a hirtelen kialakult családot le is fotóztuk, úgyhogy Data mellett (az én Droidom, stillszerűen a Star Trek méltán híres androidja után) megcsillant Gyuri fehér külsős Droidja is.

(A kép pedig egy iPhone-nal lett csinálnva, csak a rend kedvéért, akinek a gazdája most, igen, egy Liquidre gyűjt :) )

Sorry Steve...

 


Címkék: acer breaking news liquid

VLC media player, ahogy még nem irányítottad

Sokat böngészem a marketet és vadászok az innovatívabbnál innovatívabb alkalmazások között. Valamelyik nap videólejátszót kerestem, és kiváncsi voltam, hogy a méltán népszerű VLC Media Playernek van e Androidos portja, de nem találtam, ellenben ráakadtam egy igen érdekes alkalmazásra: VLC Remote. Igaz még béta stádiumban van mégis izgatottan szedtem le, hogy megnézzem, hogy ez mégis micsoda. (Most csekkoltam, vannak más remote-ok is, de mindenki ezt írja a legjobbnak). Nem más mint egy távirányító a VLC media playerhez. A használatához nem kell mást tennünk, mint beállítanunk a  PC-nken a VLC Media Player webes interface-ét, rákapcsolódni a telefonnal és már tekerhetünk, betölthetünk, teljes képernyőbe rakhatunk, válthatunk a playlistben és szabályozhatjuk a hangerőt! Nagyon menő! Az egész Wifi-n keresztül történik, úgyhogy az nem árt ha van otthon. Aki nem tudná, hogy hogyan kell besetupolni a VLC webes interface-ét, ebből a videóból erőt meríthet:

 

 

A VLC Remote-ban az a szép, hogy a vincseszterünkön is enged tallózni, úgyhogy ha vége a filmnek, nem kell felállnunk és a PC-hez slattyogni, elég a telefonon böngészve kiválasztani a következő remeket a vinyóról és már folytatódhat is a moziélmény :)

 

 


Címkék: média filmek alkalmazások

A várva várt hős - HTC Hero

2010.02.28. 11:27 P_J_S

Konkrétan két hét típusvacillálás - Galaxy Spica? HTC Tattoo? - után végre egy gyönyörűséges, fekete HTC Hero boldog tulajdonosa vagyok. Tekintettel arra, hogy az S740 Windows Mobile 6.1-es és a Hero közt ég és föld különbségek vannak mind szoftverben mind az alatta levő vasban egyaránt, így egy, a már szubjektivitás határát súroló teszttel szeretnék tisztelegni a gyártók és felhasználók előtt :) Ebben a postban nem várhatóak száraz technikai adatok, hiszen azokat bárhol meg lehet találni, inkább a használhatóságot, élményt mutatnám be.

1. A batyu tartalma

Mivel egy négyhónapos, gyakorlatilag karcmentes, T-Mobile függő darabot sikerült beújítanom, ezért a doboz természetesen magenta színeket visel magán, benne hálózati töltővel, adatkábellel, és a kütyüvel. Eredetileg headsettel adják, az ebben a csomagban nem volt; de ez számomra nem jelentett problémát tekintettel a mobilos szokásaimra (e-mail és IM), valamint egy MP3 lejátszóra, amely mindig nálam van.

2. Hogy nézel ki?

A Hero gyárilag fehér változata állítólag teflonborítást kapott, ezzel szemben a fekete a HTC-tól megszokott, jó minőségű, helyenként erősebb gumi hatású házzal rendelkezik. Ez főként a hátlapot és a trackball körüli részt jelenti, amelyen az anyagból adódan nem látszanak meg az ujjlenyomatok. A kijelző körüli fémhatású keretről viszont már DNS mintát tudna venni bármelyik amerikai helyszínelőcsoport, de mivel ez a felület kicsi, ezért nem zavaró. Ezen a Hero-n sajnos Android logó hiányában a rózsaszín szolgáltató logója figyel, de ezzel szintén együtt lehet élni. A kijelző feletti hangszóró jobb csücskében egy apró helyzetjelző LED-et helyeztek el, amely töltésnél narancssárgán, feltöltött állapotban zölden világít, és bejövő e-mail / SMS, stb. esetén szntén zölden, de villog. A kijelző alatti gombok sorrendben: hívás fogadása, HomeScreen, Menü, és hívás befejezése. Alatta középen egy pontos, gombként is használható trackball, valamint attól jobbra egy egy billentyűn elhelyezett keresés és menüben való visszalépés gomb található. Ezek javarészt kicsik, de éjjel a sötétben nem kell őket keresgélni, hiszen az egész Hero az alsó döntéssel együtt remekül kézreáll, nem fejnehéz. A bal oldalon található hangerőgombok sajnos beleolvadnak a készülékházba, nincs rajtuk semmi kiugrás, így néha keresgélni kell őket hívás közben. A konnektivitásról annyit, hogy boldogan konstatálhatjuk a Hero felső részén található 3,5 mm-s Jack csatlakozót - amelybe jobb érzésű ember nem rak bele mást, mint egy Sennheiser headsetet ;) - és a készülék alján találjuk az USB bemenetet. A telefon hátlapján borítás / védőmechanika nélküli, ámde 5 Mpx-es kamera található fent, középen, tesztfotók a post végén.

 

3. Kapcsoljuk be :)

A nálam stopperrel lemért 1 perc és 24 másodperces boot - HTC és szolgáltató logójával együtt - picit lassú mondjuk az Acer S100 Liquidhez képest. A bekapcsolás utáni készenlét a HTC Sense lock-jával kezdődik, amelyet egy egyszerű és kényelmes lehúzással el is lehet tüntetni, megérkezve végre a tényleges készenléti állapotba. Fontosan tartom megjegyezni azt a billentyűzetet lezáró mechanizmust, amelyet eddig semelyik (GSM és egyéb) típuson nem láttam; mert az a hívást befejező gomb egyszerű lenyomásával történik :) Feloldása ugyanígy, kilockolás, és rohamra.

 4. HomeScreen

Szerencsésnek mondható, hogy a Hero összesen hét darab HomeScreent mondhat magáénak, bőséges helyet biztosítva mindenféle előre telepített, és a jövőben dömpingszerűen megjelenő ikonok számára. Ezek között kézzel is váltogathatunk jobbra-balra húzással, de használhatjuk a trackballt is, amely az alsó, menüt, telefont, és új alkalmazás felvételét elindító panelén is megjelenik egy apró csúszka formájában. A négy billentyű közül a kis házzal jelölt gomb a készenléti képernyőt hívja elő, a legfontosabbat, amelyen a HTC saját gyermeke, a Sense is megjelenik. Ez az ívelt panel, amint korábban utaltam rá, három menüpontból áll. Az bal oldalon elsőként megjelenő egy nyomással megjeleníti az összes telepített alkalmazást, amelyek bármelyikéből hosszanti nyomással ikont varázsolhatunk a HomeScreenre. A középsőn a telefon kapott helyet, amely szintén egynyomásos megjelenítése esetén mobilhoz hasonló billentyűzetet kapunk - amelyet persze eltüntethetünk - , a képernyő többi részén pedig egyrészt az utoljára hívott partnereket, az alatt pedig a teljes kontaktlistát. Az ív jobb oldalán egy + jelet lenyomva új alkalmazást / ikont / mappát helyezhetünk el ott, ahol tetszik. Az állapotjelző ikonok kicsi, de látható méretben foglalnak helyet a készenlét felső részén. Ilyen ikonok például az óra, akkumulátor állapota, térerő, 3G/HSDPA fel és letöltése, Wifi és hangprofil ikonja. Ezek jórészt statikusan helyet foglalnak a jobb oldalon, míg a sáv bal oldalán az éppen aktív alkalmazások értesítései szerepelnek, olyanok, mint például egy letöltés állapota, task killer ikon, új levél és IM.

 

5. Oprendszer / Alkalmazások

Az Android GUI-ja gyors, átlátható és kezelése nagyon egyszerű. Egy egészestés "gyilkolás" esetén sem tapasztaltam sem fagyást, hibát, vagy bármilyen rendellenességet a használatában, pedig minden rakétát előttem :) Bármire lenne szükségünk, az Android Market a rendelkezésünkre áll. Itt mindent elképzelhetőt meg lehet találni, és természetesen olyat is, amelyre addig ember nem gondolt. A HTC még annyit hozzátesz az Androidhoz, hogy amikor új alkalmazást szeretnénk felvenni a HomeScreenek bármelyikére, akkor választhatunk külön a HTC widgetekből, amelyek bedrótozva foglalnak helyet a szoftverben, azaz nem lehet őket eltávolítani az alkalmazások közül. Ez persze nem baj, mert sok helyet nem foglalnak, és ha nem lenne rájuk szükségünk, akkor max. nem jelenítjük meg őket. Aki nem látott még Androidot, viszont szeretne játszani / kedvtelni / vagy buszra várva valamivel csak szimplán "ellenni", akkor megnyugtatásul közlöm: a Marketen BÁRMIT megtalál. Egy új mobil vásárlása hasonlít a szerelemhez, hiszen az a bizonyos lila - opcionálisan rózsaszín - ködös állapot itt is megjelenik "az elején" :) DE! Az Androidos alkalmazások sokfélesége, az újabb fejlesztések és ötletek mind-mind életben  tartják ezt, és ahogy a fejlesztők, úgy a felhasználók sem fogynak ki az ötletekből, ezért egy hosszú és gyümölcsöző kapcsolat részese lehet a tulajdonos :) Az iGo-tól a Google Maps StreetView-ján keresztül a Paintig minden azt a célt szolgálja, hogy a felhasználó elégedett legyen, és hogyha valami nem tetszene neki, azt egy ikonra nyomva tartással és lehúzással el tudja tüntetni. Semmi bonyolultság :)

 

6. Szinkron

Amennyiben a Hero-n visszaállítjuk a gyári beállításokat, a bootolás után először a Google hozzáférés beállítása következik, amely eltarthat pár percig. Amennyiben ez készen van, de mégsem találunk még pár e-mailt, kontaktot vagy naptárbejegyzést a telefonon, nem kell félni: két kis, kör alakban kergetőző nyíl mutatja, hogy még folyik a művelet, és valóban, pár perc múlva minden megjelenik a készülék alkalmazásaiban. (Ha nem találjuk a szinkronizálást jelző ikont, akkor se szontyolodjunk el, hamarosan minden látható lesz. Saját tapasztalat ;) ).

7. Üzenetkezelés és Böngészés

Működik, méghozzá zökkenőmentesen. A Gmail-ben használt címkék megjelennek a telefonon is, ugyan nem az általunk konfigurált színekben, de ott vannak. A piszkozatok szintén pirossal jelennek meg, a mellékletek letöltése megfelelő viewerek (pl. PDF, DOC, stb.) birtokában nem körülményes és ráadásul gyors dolog. A billentyűzet nem hagy maga után kívánnivalót, de megjegyzendő, hogy azoknak, akiknek szép nagyra nőtt kezük van, amelynek mondjuk a kisujját két kézzel sem lehet lefogni, kicsit nehéz megtanulni a pozícionálást. Az én esetemben pl. a w és e betűk nem mennek úgy, ahogy szeretném, de az érintőképernyőt mint olyat, szokni kell. Nem csak a Hero-n, hanem más hasonló készülékeknél is. A Gtalk szinte ugyanolyan, mint a Gmailen vagy a számítógépre telepíthető kliensen egyaránt, és szerencsére a beszélgetések beállítástól függően megjelennek a levelezésben, tehát minden egy helyen van, és jobbára ezért is szeretjük a Google termékeket. Azokat a felhasználókat, akik szoktak Google Dokumentumokat bolygatni / feltölteni / szerkeszteni, szeretném szintén megnyugtatni, hiszen számos olyan alkalmazás létezik, amely kezeli, szinkronizálja és szerkeszti is őket. Internetezni a Google Chrome használata után pofonegyszerű, ráadásul gyors is. Egyetlen negatívumként talán a banki oldalak inkompatibilitása hozható fel, de reméljük, hogy a banki ezek fejlesztői hamarosan nem csak IE-re és Mozillára fognak dolgozni, hanem Chrome-ra is.

8. Minden, ami mozog, látszódik és hallatszik

A zenelejátszás hangminősége kiváló. A magasak és a mélyek tiszták, bár nem tudom, hogy az alap lejátszótól eltérő alkalmazás használata esetén hogyan lehet turbózni equalizerrel. AstroPlayerrel próbálkoztam, de az EQ-t beállítgatva nem sok különbséget tapasztaltam az eredetitől. Képkészítés tekintetében és kamera használatában szintén nem szenved hiányt a Hero, szerencsére exponálás esetén nem kell görcsösen ott tartani a kamerát az idill előtt, félve az elmosódástól. Az autofocus érzékeny, és egész jó kis "mobil" makrókat lehet vele csinálni; értem ez alatt azt, hogy természetesen van különbség a telefonnal és a digiális fényképezőgéppel készített kép között. (Egyelőre). Videót felvenni szintén egyszerű, egy apróságot tudnék csak megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy mielőtt a felvétel végén befejezésül lenyomnánk a gombot, a "végszó" elhangzása után még várjunk pár másodpercet, és aztán fejezzük be a felvételt. Lehet, hogy nálam "human error, change user" esete forgott fenn, de sikerült a befejezést picit előbb lecroppolnom, mint illett volna.

 

 

Összegzés

Három fajta mobilfelhasználó létezik a földkerekségen, a korosztályokra tiszteletből nem térnék ki. Vannak azok, akik csak telefonálnak és néha írnak egy-egy SMS-t. A második csoport szintén ilyen, de ők már egy picit igénylik azt, hogy személyre tudják szabni a telefonjukat háttérképpel, netán zenét is tudjanak rajta hallgatni, és alkalomadtán megnézhessék a levelüket. A harmadik csoport az a fajta gomb és kütyümániás geek kaszt, amelynek tagjai mindent szeretnének csinálni, és minden szolgáltatást, ami a telefonon futtatható, akarnak. Ők a pénzükért elvárnak egy bizonyos minőséget a gyártótól, maximális szabadságot a szoftver tervezőitől, és természetesen saját beidegződéseik maximális kompatibilitását a készülékkel :) Mindenki eldöntheti, hogy melyik csoportba tartozik vagy nem tartozik, és amíg ez megtörténik, addig a HTC szépen fejlődik, nő mint a bolondgomba, és olyan kis ékszerdobozokat dob a közösbe, mint például a Hero, amelynek kézbe vétele után az ember elgondolkodik, hogy hiányzik-e valami az életéből?

Aki mindezen túl még kérdezne, bátran tegye a Kommenteknél :)


Címkék: gmail htc android alkalmazások hero qwerty messaging htcsense

Breaking News - PJS tegnap óta boldog Hero tulajdonos - Üdv a Droidok közt! :)

Bement, megtette, lerakta, odaadta, átvette, zsebrevágta és vigyorgó arccal kivitte! Igen, PSJ megvált "régi" Windows Mobile 6.1 alapú HTC S740-esétől és immáron a HTC Hero-sok és ezzel a fanatikus Android-hívők táborát gyarapítja. Szemtanúja lehettem a tesreszabás csekély 5 órás, heves Marketozásokkal teli, meghitt pillanatainak, minek a végén bejelentette: Így most már jó lesz!

Ezúton is szeretnénk gratulálni és üdv a Droidok közt! :)


Címkék: breaking news

Acer Liquid internet sebesség teszt: Wifi és Pannon Mobilnet - Androidon

Kiváncsi voltam, hogy a Liquid "mit bír", ha az internet sebességéről van szó, úgyhogy lefuttattam a gépemen is használt Speedtest.net oldal internetsebesség-mérőjét. Hogy tiszta legyen a teszt és mindent jól körbejárjak lefuttattam a gépemen is, lefuttattam Wifin és a Pannon Mobilnetén is. Updated: Rubicom-os nettel alant.

 

A futtatási paraméterek:

PC Internet: T-Online 8 mbit / 2 mbit-es kábelnet.

Telefon net 1.: T-Online 8 mbit / 2 mbit-es kábelnet, Wifi-n keresztül (TP-Link WR340GD router)

Telefon net 2.: Pannon Mobilnet

 

 

 

Az eredmények:

PC:

Ping: 12 ms

Letöltés: 7,76 Mb / s

Feltöltés: 0,96 Mb / s

 

Acer Liquid (Wifi):

Ping: 39 ms

Letöltés: 4,82 Mb / s

Feltöltés: 0,99 Mb / s

 

Acer Liquid (Pannon Mobilnet):

Ping: 686 ms

Letöltés: 1,51 Mb / s

Feltöltés:  1,16 Mb / s

 

Mint láthatjuk a letöltési versenyt a PC nyerte, az 54 Mb / s-es router ellenére a Liquid csak a maximális letöltési sebesség  62%-át tudta elérni. A Pannon Mobilnete letöltésben súlyos kudarcot vallott, de meglepő, hogy feltöltés szempontjából ez volt a legsikeresebb. A torrentes statisztikánk javításához, tehát ezt lenne érdemes használni :)

 

Kiváncsi vagyok, hogy Nálatok más készülékkel illetve nettel ez hogy alakul, ezért ha lehetőség van rá, akkor próbáljátok ki Ti is és írjátok meg a kommentekbe, hogy milyen értékek jöttek ki. :)

 

A Speedtest.net Androidos verzióját innen tudjátok letölteni:

 

 

 

Teszt a lelke mindennek. Lecseréltem a T-Online-os 8 megás netem egy 60 megabites Rubicom-os netre. Kipróbáltam ezzel is WiFi-n keresztül és lám csodát: Letöltési sebesség 18 megabit a 60-ból, feltöltés 3,5 megabit. nem rossz :D


Címkék: teszt internet acer liquid

Papírdobálás környezetbarátan - Toss it

Ha eddig unalmas óráidban, meetingek után, múzsátlan versírás közben gyakoroltad a papírgalacsin dobálást, akkor itt az ideje kicsit környezetbarátabbnak lenned.

Az első "egypercesünk" rendkívül egyszerű: Az előre kikészített összegyűrt papírfecnit kell a már odakészített kosárba pöckölni és megküzdeni közben a gonosz ventillátorral. Tudományra kattanó kollégáknak még a szélerősség is leolvasható, csak hogy mindenkinek kerek legyen a napja. Summa summárum, ha packázni akar valamivel, akkor tedd a Toss It-tal :)

 

 

 


Címkék: játék egyperces

Akarsz-e utcán őrült módjára rohangálni adrenalinnal? Ghostbusters Android módra!

1984. június 8-án bemutatták az USA-ban a Szellemírtók című filmet és onnantól kezdve mindenki a porszívóval kavart otthon a plafont vizslatva. Bár a film az akkori korosztályban mély nyomot hagyott, mégis a szellemírtós feeling évtizedekre eltűnt. Készült belőle PC-s játék is amihez volt szerencsém közöm nekem is, de őszintén szólva nem igazán fogott meg és egy óra játék után a lomtárban végezte. Unalmas volt és nem is igazán tudtam beleélni magam. Igaz C-64-en kezdtem és 16 szín képes volt úgy felvinni a vérnyomásom, hogy anyámék hárman borogattak, de manapság már egy csepp adrenalint sem tud belőlem kicsikarni egyetlen játék sem. Helyesbítek: nem tudott...

Tegnap a Kolosy téren várakoztam és a Marketen lötyögve találtam rá a SpecTrek nevű program lite verziójára. Felraktam, elindítottam és a belső pulzusszámlálóm hirtelen felszökött. Megszólalt egy belső hang: "Ez k*rvajóóóó!!" és legszívesebben sikítva kezdtem volna el szaladgálni a környéken, de mivel várakoztam és azt sem szeretem ha hülyének néznek, ezért csak szépen diszkréten kezdtem el írtani a szellemeket.

 

Miről is van szó?

A SpecTrek egy a giroszkópot, GPS-t és a tér adta lehetőségeket kihasználó játék. A feladatunk az, hogy a környékünkön lévő szellemeket elkapjuk. Ha a mobilt vízszintesbe helyezzük megjelenik a Google maps és rajta kérdőjellekként a környékünkön lévő szellemek.

 

Ha függőlegesre állítjuk akkor a kijelzőn és a kamerán keresztül a környezetünket láthatjuk mintha fotó módban lennénk és ha elég közel vagyunk hozzájuk...

 

 

A SZELLEMEKET! BRUHÁHÁHÁHÁ Ha megláttuk őket, beméri a telefonunk és már lehet is szaladni utánuk. Amint a közelükbe érünk a telefon csapdába ejti őket és már mehetünk is a következőért. Természetesen minél messzebb vagyunk tőlük, annál kisebbbek a kijelzőn, ahogy közelebb érünk, fokozatosan nagyobbak, úgyhogy a telefon kijelzője átmegy egy Virtuális Valóság-ot közvetítő eszközbe. A program kezdetlegessége ellenére is rendkívül szórakoztató és addiktív. Alig várom a nyarat, hogy jó idő legyen és kint lehessen cikázni, anélkül hogy kockára fagynánk.

Ha esetleg az Óbudai szigeten egy mobillal a kezében nagy vigyorral rohangászó őrültet láttok, akkor tudjátok, hogy az én vagyok és épp SpecTrekezek :)

Aki kedvet kapott hozzá, innen tudja leszedni:


Címkék: kreatív játék

Google+
süti beállítások módosítása